Szemészet, 1867 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1867-11-17 / 5. szám
73 74 a mellkason. Julius végén mind a makktyú, mind a többi fekély begyógyultak, s a küteg is megszűnt, de a helyett nyilaié fájdalmak jelentkeztek a csontokban, különösen a homlok és a nvakszirten, melyek az ágy melegében tűrhetetlenekké váltak. ] 866-diki septemberben először lépett fel nála szembántalom, t. i. a jobb szem vörös és fájós lett. Octoberben a láterő csökkenni kezdett, úgy hogy a beteg mintegy ködön keresztül látta a tárgyakat, mire a bal szem szintén szenvedni kezdett. A télen állítólag rokonszenves módon sikeresen gyógyittattak a szemek; de ez idei martiusban meghűlvén, újra nagy fájdalmak támadtak mind a fejben, mind a két szemben, és a láterő gyorsan hanyatlott, úgy hogy martiusban, midőn a kőnigsbergi kórodára felvétetett, a jobb szemen minden fényérzés hiányzott, míg a bal mégis látott annyira, hogy a beteg vezető nélkül járhatott. A vizsgálatnál a bal szemben csupán specificus szivárványlobot találtak, a jobb oldalon azonban a következőket: a szemhéj hosszabbodott, mélyebben lecsüng; a szemhéj-köthártya rendes; a szemteke-köthártya a szemhéjrés egész terjedelmében, valamint hátfelé oly kékes vörös és duzzadt (chemotisch), hogy a tülkhártya nyomát sem láthatni keresztül. A tülkhártya táján, körülbelül l"'-nyira az alsó szem szélétől két apró csomó. A szaru felülete sírna, állományában sugár gyanánt lefutó edények láthatók, melyek nem érnek egészen a középpontig. A mellső csarnok szűk. A szivárvány — a mennyire azt az edényezett szarun keresztül megítélhetni — vérdús és mind színében mind szövetében a másik szemétől különbözik. A 1 á t á b a n sárga tömeg. A szemteke öszszeállása (Consistenz) kissé csökkent, a fényérzés tökéletesen megszűnt. Semmi remény a láterő visszanyerésére nem lévén, a nagy fájdalmak enyhítése tekintetéből Jakobson a szemtekét kiizelés által eltávolitá. A műtét alatt a két tülkhártya-göcs felfakadt és sűrű, sárga, genyféle folyadék ürülvén ki, a sárga tömeg, mely addig a látában látható volt azonnal eltűnt. Az enucleált szemnek bouczolata a következő érdekes leletet nyújtotta : A szaru-, valamint a köthártya belövelése eltűnt, a íennemlitett tülkkártyatájon a két göcs helyett két szabálytalan szélű lik van. A szivárvány a halánték felé fehér-barna szint és nagy vérdússágot mutat, szövete itt változatlan; de belső fele nem is található fel, mert egészen be van foglalva egy új-kép- 1 e t b e n , mely a megfelelő sugártestből indulva ki, a szemteke belső-alsó negyedrészét foglalja el, de felfelé is terjed és a mellső csarnok egy részét kitömi. E képletnek mellső felülete egyenetlen, púpos; hátsó széle, mely a sugártest festanyagától szegetik be, finomul fogasnak mutatkozik. A daganat színe fehér, melyhez finom véredényektől származó gyönge piros szin vegyül; összeállása velöszerü, átmetszésénél kevés tejféle nedv szivárog ki. A daganat azon része, mely az említett tülkhártyalikakhoz szomszédos, inkább nyálkás és színtelen. A sugártestről átmegy a daganat az érhártyára, melynek alsó-belső */4-részét szintén elfoglalja. Az érhártya itt igen megvastagodott, a festanyag nagy részben elenyészett. A tülkhártya az épen említettérhártyatájnak megfelelő helyen szintén tetemesen vastag, lapos csomó alakjában befelé nyúl és sokkal erősebben függ össze az órhártyával, mint rendes állapotban. Atmetszeteken fényesen fehér, inas szint mutat, vegyítve keskeny sárga csíkokkal. A hol a daganat a tülkhártyát átlikasztotta, ez mintegy tűknél széttépett külemet mutat. A r e c z e g majdnem egész terjedelmében levált az érhártyáról s tölcsérként előretolúl, a halántékoldalon a sugártesttel, az orroldalon a daganat hátsó szélével függvén össze. Ez utóbbi helyen szintén meg van támadva az uj-képlettől, fehéres-szürke szint és igen finom sárga csíkokat mutat megvastagodott szövetében, mely itt az elfajult ér- és tülkhártyával szoros összefüggésben áll. A levált rész és az érhártya közti üreg sok véres folyadékkal megteltnek talál tátik. Az üvegtest maradványa alig tölti ki a teke mellső felét, sárgás-zöld színű, zavaros, mellfelől hátfelé húzódó csíkokkal; hatul vérömleny létezik több a reczeghez ragaszkodó alvadékkal. A lencsének, valamint tokjának nyoma sincs, úgy hogy az üvegtest. közvetlenül a szivárvány mögött fekszik. A górcsői vizsgálat, melyet tér szűke miatt bővebb kivonatban nem adhatok, nem csak a fődaganatban, hanem a megvastagodott hártyákban, sőt az igen kis mértékben változtatott szaruban főképen nyirkteketskókhez hasonló sejteket mutatott fel, melyek a daganatban kevés sejtközti állománytól vannak körülvéve. Ez utóbbi majdnem homogen, kissé szemcsésedéit (granulirt.) A mesterségesen megkeményitett daganatból készített finom átmetszeteken látni, hogy a zsíros elfajulás számos kisebb-nagyobb góczokat képez, melyek átlátszatlan szigetek gyanánt válnak külön a többi áttetsző szövettől. A sejtbujálkodás különben sehol sem idézett elő valódi genytekecseket, miből következtethetni, hogy a műtét alatt a tülkhártyalikakból kiürült folyadék sem volt geny, hanem a sejtközti állománynak, valamint a lencse zsíros elfajulás útján elenyészett sejtelemeinek terménye. A szemhártyákban előforduló sárgás csíkok szintén a bujálkodó sejtek zsíroselfajulásából eredtek. Hogy ezen esetben valóban lehetett szó bujasenyves terményről, a kórodai észlelésen kívül még a szövetnek górcsői vizsgálata áltál is kétségtelenné vált, mivel a röviden vázolt lelet tökéletesen ugyanazonos azzal, melyet Virchow a gummaról értekező remek közlésében megismertetett. Az irodalom eddig csak egy-két idevágó esetet ismer, de egyet sem, hol a bujasenyves beszürődés oly nagy terjedelmet nyert, mint jelen esetben, hol valóban scleritis, iritis, choroiditis és retinitis gummosa egyesítve találtattak. (Archiv, f. Ophthalm. XIII. köt. I. rész. 65. 1.) A szivárvány zsírdagának egy esete (Lipoma iridis). Egy tíz éves leány jobb szemében a szivárvány külső felének felületén nagy borsó mekkoraságú dag ült. Ezen ujképlet igen lassan, fájdalom, valamint látzavar nélkül fejlődött. Szorosan összefüggvén a szivárvány felületével, a dag kerekded alakot, síma, fehéres-sárga felszínt mutatott, mely közvetlenül a szaru mögött feküdt. A dag az alatta fekvő szivárványnyal együtt egy vonalmetszés által távolittatott el. Igen ruganyos-szilárdnak mutatkozott, hasonlóan a tömlőknek szilárdabb bennékéhez. Górcső alatt a zsírszövet elemei könnyen felösmerhetők voltak. (Mooren Ophthalm. Beobachtungen 128. 1.) Egyoldalú mór színlelésének fölismeréséhez, Graefe Alfrédtől Nem könnyű dolog néha a tettetés nyomára jönni, de még sokkal nehezebb ezt mintegy ad oculum bebizonyítani. A mód, melyet már két esetben kitűnő sikerrel alkalmaztam, az 1864-diki „Szemészetiben (85. 1.) le van írva; igaz, hogy mind a két esetben iskolagyermekekkel volt dolgom, kiket minden konokságuk daczára inkább sikerülhet rászedni, mint a katona-ujonezot, mivel azok nem sejtik, hogy az orvos állításukat kétségbe vonja, míg ez eleve tudja, hogy nem hisznek neki. Minden orvos tudja, hogy a láta összehuzódhatása nem döntő értékű, mivel vannak esetek, hol tökéletes vakság mellett a szivárvány a fény behatására összehúzódik. így szintén nem bizhatni a szemtükör-leletben, miután az ideg változásai csak későn a mór fellépte után nyilvánulhatnak. Azért Graefe (a berlini tanár) eljárás-módja, mely abban áll, hogy a jó szem elé függőlegesen üveghasábot tart, majdnem egész Németországban szokott alkalmaztatni a katonaorvosok által. Természetes, hogy ha mindkét szem lát, a tárgynak két képe támad, a színlelő pedig mind a két képet egyik szemének tulajdonítván, a diplopia bevallásával árulja el a csalást. De úgy látszik, hogy a német ujonezok épen e mód gyakori alkalmaztatása folytán a diplopia bevallásának veszélyére figyelmeztetvén, azt most már tagadni tanulták. Graefe Alfréd, a hallei szemorvos egy Kőniggratznél sebesült katonánál e nehézség ellen sikeresen küzdött a következő szellemdús eljárással. A katona állitá, hogy balszemével a legfényesebb napvilágot szem veszi észre. A szem külseje nem árult el semmi betegséget, a láta közvetlen fénybehatásra pontosan reágált; a látideg mutatott ugyan némi gyanús halaványságot, de a finom edényzet még igen tisztán mutatkozott rajta, úgy hogy láttompulatot, de nem tökéletes mórt lehetett következtetni. A régi mód, mely szerint a jó szemet betakarva, késsel, tűvel stb. rögtön az állítólag vak szem felé közelítettek, nála a legkisebb mozgást sem idézte elő. Ha a jó szem elé hasábüveget tartott, mindkettő nyitva lévén, az egyén kettős képről mit sem akart tudni; de miután
