Szemészet, 1867 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1867-05-05 / 2. szám
23 24 végével van javalva. Az atropin behozatalával túlestünk ezen kártékony mulasztást okozó nézeten, s csak itt-ott találkozik most már oly furfangos eszű ember, ki az iritis gyógykezelését atropinnal megkezdeni vonakodnék. Azon gyógymód, melynél fogva a látát az első pillanattól, melyben a szivárvány lobosan megtámadva látszik, atropin által kitágulva tartjuk, nehogy későbben állandó oda növésekkel álljunk szemben, teljes joggal átalán elfogadtatott. Nem is kell, mint e lapokban már többször volt alkalmunk megjegyezni, az egyszerű szivárványlob meggyógyitására egyéb az atropinnál , s még azon plasticus alakoknál is, melyek a bujasenyv által okoztatnak, higanykenés atropin becseppentésével elég arra, hogy a lobot legyőzzük. Igaz, vannak oly ritka esetek, hol előbb erélyes lobellenes gyógyeljáráshoz kell folyamodnunk, miszerint az atropin hatásának előkészítsük az útat. Ezek azon esetek, melyeknél a köthártya chemosis alakjában felduzzad s igen nagy sugárzsába van jelen; itt hiába cseppentünk be atropint, mert az a szaruhártyán át nem szivároghat, s így látatágulat nem következik be. Ily esetekben erélyes nadálvozás, a chemosisnak bemetszése, a higany belső vagy külső használata szükséges, hogy a lob fokát némileg lehangolni képesek legyünk. Igen nevezetes G-raefe azon észlelete, hogy ily esetekben, miután atropin hiába cseppentetett be, erélyes lobellenes gyógymód után, új becseppentés nélkül is a láta rögtön kitágult, mintha az atropin hatása rejtett (latent) maradt volna ezen idő alatt. Egy része nyilván a köthártya redői közé kerülhetett. A lob csökkenésének és ezzel a veszély elháruláásának első jele épen a láta kitágulása, azért mindaddig erélyesen kell az atropin becseppentését ismételni (4 — 10-szer napjában), míg az be nem következett. Midőn a láta egészen kitágult, akkor ezen tágulat fenntartása czélba veendő, mi ritkább becseppentéssel is elérhető. E becseppentést pedig addig fogjuk folytatni, míg a lob végképen meg nem szűnt, mert csak akkor lehetünk biztosítva az igen kellemetlen és veszélyes (mert visszaesést okozó) odanövések ellen. Önkényt érthető, hogy az ily hosszan folytatott atropin-alkalmazás, mint milyen pl. ér- és szivárvány hártyalobnál (irido-chorioditis) szükségeltetik, némely rósz következményekkel jár, melyekről későbben fogok szólni. Itt csak azt akarom még megemlíteni, hogy a gyakorlatban előforduló javalatoknál kétféle adaggal érjük be: egy gyöngébb oldattal t. i., mely 2, és egy erősebbel, mely 4 szmr kénsavas atropint (sulfas atropinae crystallisat. anglic.) tartalmaz 1 obon vízben. Szivárványlob ellen, s egyátalán ott, hol a szivárványszél és a lencsetok közötti szerves odanövéseknek elejét akarom venni, mindig az erősebb oldatot szoktam használni. 2) Folyománya az előbbi javalatnak, hogy minden oly körülmények között is alkalmazzuk az atropint, hol netalán a szivárványlob bekövetkezésétől joggal tarthatunk. Ezen javalat alapján alkalmazzuk azt minden oly műtétéi után, mely alatt a szem belső részei megbántattak, pl. hályogműtét után, akár karély-, akár vonalmetszéssel hajtatott légyen az végre, továbbá szivárványmetszés után sat., mert kitágítván a látát először annak netalán a szemben visszamardt hályogmaradványok általi érintődését és izgatását elhárítjuk, másrészt pedig a lob ellen közvetlenül hatunk. De nem csak műleges, hanem a véletlen sértések is követelik amydriasist, részint szivárványlob elhárítása, részint a szivárványiszam kikerülése végett, úgyszintén a fölpuífadó lencseállománynak az ideg- és véredénydús részektől való távoltartása tekintetéből. 3) Szaruhártyalob ellen, legyen az ennek mellső felületére korlátolva vagy terimbeli, nincs biztosabb eljárás, mint az atropin mérsékelt becseppentése. Itt már magában a látatágulatban nem bírjuk fölismerni a jótékony hatás főokát, hanem azt inkább vagy az ötödik agyideg ágaira történő befolyástól, vagy a belső nyomás csökkenésétől s ezzel összekötött helybeli vérkeringés üdvös változásából kell származtatnunk. Önkényt érthető, hogy a mélyebb rétegek lobjánál, hol a szivárvány oly gyakran vesz részt a lobos folyamatban, az atropin még szorosabban van javalva, mint felületes bántalmaknál. 4) Szaru fekélyek ellen két okból veszszük igénybe az atropint. Először a fekélyedés féken tartása és a hegedés előmozdítása által kitűnő szolgálatot tesz e szer. Atropin, langyos és néha fűszeres borogatások, meg a nyomkötés azon gyógyeszközök, melyekkel a nagy pusztítással fenyegető fekélyeket és a valódi szarutályogokat majdnem mindig sikerül meggyógyítani. Ezekhez még csak a csarnokcsapolás s illetőleg a szivárványmetszés súlyosabb esetekben járulhatnak. De használ ezen kívül még maga a látatágulat is, a mennyiben a látaszélnek iszamát a netalán még is bekövetkező átfúró fekélyen keresztül eleve meggátolja. A tankönyvekben azt olvassuk, hogy csak akkor kell kitágítani a látát, midőn az átlyukasztással fenyegető fekély a szaruhártya középtáján találkozik, s hogy attól épen óvakodnunk kell, ha a fekély körzetileg van elhelyezve. Ez merő elmélkedés. Eltekintve attól, hogy az átlyukasztó fekély majdnem mindig többé-kevésbé középponti, nem mellőzhetjük az atropinnak a folyamatra való jótékony befolyását oly esetekben, hol a végeredmény épen ezen folyamat jókori megállításától tételeztetik föl. Egészen másként áll a dolog, hogy ha a szivárvány már is előesett. Itt középponti elhelyezésénél az iszamnak atropint, ellenkező esetben pedig calabart sikerrel alkalmazunk. 5) Azon felhámsérülések, melyek oly gyakran a szaruhártyán történnek, részint idegen test behatolása, részint kisgyermekek ujjkörmei által — igen sürgetően kívánják meg az atropin használatát. Természetes, hogy előbb az idegen testet el kell távolitanunk. Atropin és nyomkötés a leghamarább eszközük a gyógyítást; nagy fájdalomnál még szunyal-befecskendést is veszünk igénybe. 6) Azon sömörös köthártyalobnál (conjunct, herpetica seu exanthem), melynél kisebb-nagyobb pattanások részben a szaruhártyán ülnek, nagy fényiszonyt okoznak és izgató gyógyeljárást épen nem tűrnek. Egyátalán minden köthártyalob első időszakában, hol az izgatás jelei túlnyomók, vagy későbben is, midőn az izgatási gyógymód közben rosszabbulás áll be, az atropinban bírjuk a legbiztosabb csilapitó szert. 7) A szemhéjgörcs ellen, mely az említett köthártyalobbal összefügg és ennek csilapitása után is sokáig szokott hátramaradni, az atropin legalább egyike azon gyógyszereknek, melyeket sikerrel alkalmazunk. Főképen lobos időszakban kedvezően szokott befolyni a kellemetlen tünet megszüntetésére. 8) Megbecsülhetlen e szer már szervezett hátsó synec h i á k n á 1 , melyek még is elég engedékenyek arra, hogy a szivárvány erélyes összehúzódása által beszakadhassanak. Itt — hol hamar egymásután ismételtetik a becseppentés (coup sur coup) — leginkább van alkalmunk észlelni azon nagy különbséget, mely a régi belladonna-kivonat és az atropin-oldat közt létezik. Amazt legnagyobb izgatás nélkül nem lehetne oly gyakran a köthártyára vinni, mint az utóbbit. — Utolsó időben a már szervezett odanövéseket oly módon igyekeztek szétszakítani, hogy felváltva atropin- és calabár-oldatot cseppentettek be; az izomrostok ily módon történt két ellenkező iránybani huzatása által sikerült oly synechiát szétszakítani, mely az atropinnak egymagának ellentállott. 9) Ha nem is gyógyítás végett, de palliative szoktuk alkal
