Szemészet, 1866 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1866-11-18 / 10. szám

79 80 minő pl. halálos testsértések által idéztetik elő, H. a legna­gyobb látatágulatot (Mydriasis ad imum) többször észlelte, úgyszintén nehézkóri rohamnál is, valamint legközelebb egy ebdüh esetében, melynél a fiatal egyénen a legborzasztóbb szorongás jelei voltak láthatók, a végtagok hidegek voltak, az érütés alig érezhető, az arczszin a leghalaványabb, mind­két láta pedig a legnagyobb fokig kitágulva. (Ophthalmic Hospital Reports. Vol. V. Part. II.) A könymirígy kiirtása könj tömlő-bajok ellen. Nincs biztosabb jele annak, hogy valamely betegség gyógytana tökéletlen, sőt igen hiányos, mint azon tapasztalás, hogy naponta uj ésr némikép ellentétben is álló eljárásokat ajánlanak ellene. Úgy vagyunk még mindig a könyvezető szervek szenvedéséből származó kórállapottal. Míg a Bowman által gyakorlatba hozott tágitási mód némely esetekben igen jótékonynak bizonyult be, addig más számos esetben nem elégített ki, úgy hogy újabb időben újra hozzáfogtak a múlt évtizedben divatozó tömlőkiégetéshez. Különösen Sperino, Guaglino és Windsor szemorvosok azok, kik legközelebb a tömlő elpusztításával helyettesittették a hosszadalmas és két­séges tágitási módot. (Lásd Szemészet ez idei 8. sz.). Most Laiirence mindamellett, hogy ezen gyökeres eljá­rás érdemét elismeri, egy harmadik indítványnyal lép elő, t. i. a könyelválasztó mirigy kiirtásával, melyet több mint 20 évvel ezelőtt P. Bemard hozott tapasztalás alapján először javaslatba. Bemard a nevezett műtétet oly egyénen vitte véghez, ki több mint 10 évig könyezésben szenvedett s min­den akkor ismert módon, nevezetesen Dupuytren csapcsövével, valamint Scarpa ólomszegével sikertelenül kezeltetett. A köny­­mirígy egy része, későbben maradványa kiirtatott, mire a könycsorgás megszűnt. Bemard még több más esetet gyógyí­tott meg hasonló módon. 1846-ban Textor szintén sikeresen vitte véghez e műtétet, úgy újabb időben Dixon egyes esetben szinte jó eredménynek örvendezett. Laurence első kísérletét egy fiatal emberen tette, ki egyik szemén 3 évig tartó könyezésben szenvedett, s pedig megégetés következtében támadt könycsatornazár folytán. Egyik könypontnak sem lehetett nyomát is feltalálni, s azonkí­vül részleges összenövés volt jelen ezen tájon a szemteke és a könyhuscsa (Caruncula) közt. Miután előbb sikertelenül kísér­letté volt meg Jüngken műtétét a könycsatornácskák áthaté­­konysága helyreállítására, kiirtotta a könymirígyet, mire minden könyezés megszűnt, a nélkül hogy a szem még 9 hó­nappal későbben sem szenvedett volna feltűnő szárazságban. Ezen siker által felbátorítva Laurence, még olyan esetekben is alkalmazta e gyógymódot, melyekben nem csak könye­zés , hanem takár, tömlőtágulat, szóval mindazon utótünetek jelen voltak, melyek a huzamosb könybántalmat jellemezni szokták. Nem akarom itt a 9 műtétnek, melyeket Laurence vég­hezvitt, minden részletét felhozni, elég ha az összes műtétek végeredményét s a kisérletekböl folyó következéseket közöl­jük. Valamennyi esetben a könyezés megszűnése közvetlen és maradó volt. Nevezetes az, hogy ezen eredmény még akkor is bekövetkezett, ha csupán a mirigyek egy részét távolította el, mely körülmény azon gondolatra nyújt alkalmat, hogy ta­lán a mirigy kivezető útjainak szétvágása is elégséges lehetne a czél elérésére. Ily értelemben már Szokálszki ajánlotta e ki­vezető utak lekötését, mi által a mirigy sorvadását akarta elérni. Bizonyos továbbá, hogy a szem a műtét után nem nél­külözi a szükségelt nedvességet, mit már Mackenzie is állított. A födolog az, hogy ha bár lassanként a könytömlőben is szű­nik mind a tágulat, mind a takár és tályogképződés — oly eredmény, mit Laur., bár nem elég alaposan, a húgyhólyag­­takár megszűnésével hasonlít össze, a húgycsőszor meggyó­­gyitása után, mert ez utóbbi esetben a váladék nem elegendő kivezetése okozta a bajt, mely akkor szűnik, midőn a kellő kiürítést lehetségessé tettük; a szóban levő műtéttel ellenben nem segítünk a meggátolt kiürítésen, hanem az által, hogy a tömlő­nek hátulról könyekkel való szüntelen megtelését akabályozzuk. A műtét után többnyire a felső szemhéj kis fokú elöesése mu­tatkozott, részint az emelő izom részletes szétvágása, részint a felső szemhéj némi vizenyője folytán, mely azonban lassan­ként ismét elmúlt. A műtét Laurence szerint egyelőre minden olyan esetben javasolva van, hol a többi gyógyeljárások sikertelenek voltak; tágasabb körben való alkalmazását további tapasztalástól teszi függővé. A műtét kivitelét illetőleg még a következőket kell em­lítenem. A felső szemgödörszél külső harmadrésze alatt tör­ténik a harántirányú, 3/4 hűvelyknyi hosszú vágás, melyen át a szemgödörbe behatolunk. A sebben kis újunkkal könnyen akadunk reá a mirigyre, melyet kettős horoggal kihúzunk, s ollóval eltávolitunk. Egy eset kivételével, valamennyi per pri­mam intentionem gyógyult be: a heg alig észrevehető. Némely esetekben Laurence az említett átható vágáson kívül még a külső zugot is keresztülmetszette, s ezen két vágás külső vé­gét egyesítvén, az ilymódon képezett lebenyt fel felé tolta, mi által a mirigy megtalálása még utóbb könnyittetik. A vérzés oly jelentéktelen, hogy a hideg alkalmazása elégséges meg­állítására. (The Ophthalmic Review Octob 1866). Az erömüvi tülhhártya-repedés ok tana hoz. Azon tény, hogy a tülkhártyának sértés általi megrepe­­dése majdnem kivétel nélkül a hártya azon részében történik,, mely a szaruhártya széle és az egyenes izmok ragpontja kö­zött fekszik, régen ismerve volt, valamint azon magyará­zata is kielégítőnek tartatott, miszerint éppen a tülkhártya ezen része aránylag legvékonyabb lévén, szakadásra is legin­kább hajlandó. De egy másik körülmény, hogy t. i. ezen repedések majdnem mindig a felső vagy a felső-belső sza­­ruhártyaszél mellett jönnek elő?, nem volt eddigelé kellően fejtegetve. Schröter, Buete koródáján észlelt 5 eset alapján, melyeknél az erőmű behatás módját igen tisztán lehetett ta­nulmányozni, a következő módon igyekszik ezen tény okát megállapítani. Az iránya minden lökésnek, mely a szemteke repedését tehát eredetileg annak zúzódását okozza, hajlási szögletet ké­pez az arezsikhoz. Az erő, mely ily irányban a szemtekére mozditólag hat, az erömtitan szabályai szerint (Parallelogramm der Kräfte) két részre oszlik, melyeknek egyike egyenesen hátra a gödörbe, a másik a lökéssel szemközt fekvő szemgö­dörfal felé hat. A szemteke tehát a lökés által egyrészt a ne­vezett fal felé, másrészt a szemgödör fenekére tolatik, minek folytán mindkét részen szilárd támasz által a repedés ellen meg van óva. Miután továbbá a közvetlenül bántott hely magán a sértő eszközön — mert ez tompa — szintén oly támaszra akad, nem marad más oly hely, mely egykönnyen repedhetne, mint a tülkhártyának azon része, mely a közvet­lenül érintett helylyel szemközt oly nagyon mellfelé — az az a szaruhártya felé — fekszik, hogy a fentemlitett hatás által már a szemgödörfalával nem jöhet érintkezésbe, támaszt és ellennyomást tehát nem talál, s csupán saját ruganyosságával védelmezhetné magát, mi pedig ily egy helyre összpontosított feszítés ellen elegendő erővel nem bir. Ellenrepedéssel (Con­traruptur) van tehát dolgunk, valahányszor tompa eszköz erősen behat a teke valamely részére. A felső s felső-belső szemteke táján pedig azért jő az elő oly gyakran , mert a szemgödör elhelyezésénél fogva az alsó s külső-alsó része a szemnek sokkal gyakrabban van kitéve a lökésnek mint akár melyik más része. A tanuságos esetek leírásáról rövidség kedvéért le kell mondanom. (KI. monatsbl. 1866 Augustheft).. PESTEN, 1866. KHÓE és WEIN KÖNYVNYOMDÁJÁBAN. (Dorottya-utcza, 14. szám).

Next

/
Oldalképek
Tartalom