Szemészet, 1865 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1865-12-24 / 12. szám
_L be. Megjegyzendő, hogy a látzavar foka korántsem áll mindig arányban a látatágulat fokával, mi onnan jön, hogy kisebb látatágulattal is össze van kötve néha az alkalmazkodási izom bénulása, mely máskor nagyobb látánál ismét hiányzik. Ezen körülmény iiánt is láttani eszközök segitségével tisztába jöhetünk. Ott t. i. hol csupán a láta nagyságában rejlik a látzavarnak kútforrása, a beteg távol levő tárgyakat jól, s csak kisebb közel tárgyakat lát roszul és mintegy ködbe borítva, nevezetesen nem bir olvasni; finom likkal ellátott fekete vaslemez segitségével a legfinomabb nyomtatást is rögtön képes folyékonyan olvasni. Ha ellenben az alkalmazkodás hüdése van egyszersmind jelen, akkor csakis erős domború üveggel <15—10 számú) segíthetni a látgyöngeségen és pedig annál tökéletesebben, ha a domború üveget egy stenopaeicus készlettel kapcsolatba hozzuk. Minthogy a látatágulat leggyakrabban rögtön szokott támadni, a betegek rendesen igen megijjednek és azonnal orvoshoz fordulnak. Mily kellemetes meglepetés, s mily nagy megnyugtatás azután számukra, ha az orvos nekik azonnal úgyszólván ad oculos megmutatja, hogy nem veszedelmes belső bajban szenvednek, s a jelenlevő látzavar nem is a fekete hályog előjele, hanem hogy egy hozzá férhető láttani akadály van csak jelen, melyen legalább ideiglenesen könnyen segíthetünk. Másrészt különben igaz, hogy a végleges gyógyítás sok esetben annál nehezebb. Az egyszerű s egyébkint ártatlan látatágulat nem ritkán évekig, néha örökké tart, minden revulsiv, elvonó és izgató gyógymód, minden zuhanyozás daczára. Nagy szerencse, hogy leggyakrabban csak az egyik szemen lép fel a baj. Ösmerek ily betegeket, kik évek óta az egyik láta tágulatában szenvedvén, elég szorgalmasan dolgoznak, s írnak, olvasnak, anélkül hogy munkájukban akadályozva lennének. Vannak ismét más egyének, kik folytonosan panaszkodnak és hivatásuk teljesítésében csakugyan igazán hátráltatnak. Itt is, úgy látszik, a különbség az alkalmazkodási készlet hüdésének való bonyolódásától függ, mely esetben erős domború üvegek alkalmazása igen hasznos, egyszersmind pedig sokkal kivihetőbb a stenopaeicus készlet gyakorlati felhasználásánál, mert ez utóbbit a betegek huzamosb időre nem igen szokták szívelni. Ezekről majd bővebben akkor lesz szó, midőn az alkalmazkodási hibákról külön fejezetben szólanduuk. (Folyt, köv.)- 93 — Calabár-papir által okozott idült köthártyalob. Kérem ne vegye a t. olvasó e felírást betű szerint. Még nem vagyok meggyőződve arról, hogy az illető esetben a calabárnak alkalmazása a köthártyabántaiomnak valóban egyetlen és közvetlen oka lett légyen, de minden tekintetben nagyon valószínű, hogy bizonyos összefüggésben állottak egymással. A dolog úgy történt 1863-ban nyilvános népszerű előadást tartottam a szemüvegek használásáról. Egy müveit fiatal hivatalnok , ki az előadást nagy figyelemmel követte, másnap szemei láterejét vizsgálván, azt találta, hogy bal szemével sokkal roszabbúl lát mint a jobbikkal, s vele olvasni alig bir. Hozzám fordul ezen ép oly kellemetlen, mint véletlen felfedezéssel, véletlen annál inkább, minthogy szemein addig legkisebb bajt sem tapasztalt. Vizsgálatnál a bal szemen az alkalmazkodás nagyobb fokú hüdését (Accommodationsparalyse) találtam. Miután épen akkor a calabár hatását nagy érdekkel tanulmányoztam, bal szemébe minden nap egy pár calabárkivonatba mártott papirdarabocskát tettem, mire az ismeretes hatás nála oly fényesen« jött létre, hogy több ügytársamnak a jeles láttani tüneményeket be is mutattam. — 94 — Ezen kísérletet körülbelül ötször ismételtem, midőn egy nap , ok nélkül támadt, kisebb fokú köthártyahurutot vevék észre a bántalmazott szemben. Természetes, hogy a kísérletekkel felhagytam, s egyszersmind gyenge összehúzó, valamint hüsitö szemvizeket rendeltem. De ezekkel czélt nem értem, sőt a baj napról napra növekedett, mi engem annálinkább bosszantott, mert gyaníthattam, hogy kezelésem valami módon befolyt legyen a betegség keletkezésére. Megvallom hogy ritkán hozott betegség oly nagy zavarba, mint ezen köthártyahurut, mely — hogy röviden elmondjam — egy évnél tóvá bb tartott, s mely ellen az ismeretes és kipróbált gyógyszerek egész seregét hiába alkalmaztam. Meg kell jegyeznem, hogy a beteg, bár hivatalában naponta 5—6 óra hosszát írt, rendesen élt, kártékony behatásoktól óvakodott, s azon kívül ismételve szünidőt is engedett magának tökéletes meggyógyitása érdekében. Végre az utolsó tavaszon gyenge pokoikőoidat használása alkalmával a baj szerencsésen meggyógyult. Ugyanezen gyógyszert hasonló adagban előbb már többször, de siker nélkül kísérlettem meg. Kiegészités végett még a következőket jegyezem meg. Mikor utolsó Ízben a calabárpapirt alkalmaztam , egy darabkája ujjamról lecsusszant s a palló szőnyegre esett . midőn azt felszedvén a köthártyára elhelyeztem, észrevettem, hogy porszem-féle fehér tömecset a papírral együtt a szembe vittem, melyet nedves ecset segitségével azonnal kivenni siettem. Más nap a köthártya először mutatkozott vörösnek, úgy hogy azonnal a calabárpapir netán tisztátlan voltára mint az izgatottság okára, gondoltam. Az egyén szőke , gyengéd testalkotásu, hala vány arezszínü , de különben egészséges. Az ismeretlen okból, alkalmasint már régen támadt alkalmazkodás hűdése némileg emlékeztet sápkóros egyének hasonnemü bajaira Ezen régi baj, a köthártyahurut gyógyulása után változatlanul megmaradt; gyógyítási kísérletekről ily tapasztalások után a beteg természetesen lemondott. Végre meg kell jegyeznem ez alkalommal, hogy némi köthártya-izgatottság még más oly egyéneknél is mutatkozott, kiknél a kalabárpapirt gyakrabban alkalmaztam, de azért egy-két napnál tovább ezen gyógyszer-okozta betegség nem igen tartott. Lágymeleg borogatások és bekötés sikeres alkalmazása a háromosztatu ideg hüdésénél előforduló szaruhártyalobnál. T. olvasóim előtt ismeretes azon vita , mely az úgynevezett „Ophthalmia neuroparalytica“ keletkezési módjára nézve a búvárok körében folyik. Míg ezelőtt sokan azt hitték , sőt mainap is hiszik, hogy azon szaruhártya-lágyulás [malecia corneae), mely a háromosztatu ideg hiidésével szokott fellépni, közvetlenül e nevezett idegben foglalt trophicus idegszálak bénulásának tulajdonítható, addig Snellen erre vonatkozó kísérletei alapján az utolsó években mindinkább azon vélemény vált uralkodóvá, hogy az érző idegek hüdése következtében támad az , és pedig akként, hogy azon számos porszem, mely a szaruhártyát éri, nemcsak kikerüli a beteg figyelmét, de nemis idéz elő, sem visszhatási mozgásokat a szemhéjakban, sem könnyezést, mi a pusztító felernyedésre szolgáltatja az alkalmat. Ezen értelmezés szerint a kérdéses kóralakot mintegy traumaticus eredetűnek kellene mondanunk. Itt is talán középen rejlik az igazság. Azonban annyit már most is bebizonyúltnak tekinthetünk, hogy ilyen esetekben a szemnek kötés általi elzárása jótékonyan hat, miről újonnan alkalmam volt meggyőződni. F. év septemb. 19-én t. Ssontágh ügyfél úr nekem egy 51 éves vidéki ügyvédet mutatott be, ki súlyos agybántalomnak minden tüneteit viselte magán. Körülbelöl 1% év óta jelen van a trigeminus és abducens hüdése a bal szemen s illetőleg a bal arczon , mely tünetek azóta mindig fejfájdalmakkal és álmatlansággal párosulvák. Mintegy 10 nap előtt a szem többi izmai is kisebb hüdésben kezdtek szenvedni, azóta ezen szem tökéletesen elveszitette láterejét, a felső szemhéj némileg előreesett, a szemteke kifelé épen nem bir mozogni, s más irányban is 12*
