Szemészet, 1865 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1865-05-08 / 5. szám
39 40 Graefe joggal ai'ra fekteti a súlyt, hogy a műtét saját\épi előnye a láta elmozdításában áll. Központi szaruhártyakomályoknál, réteghályognál (Schichstaar) sat. a működés javulása hasonló körülmények között annál szembetűnőbb lesz, minél inkább megóvjuk a láta táját a fénynek a homályok által föltételezett szétömlésétől (Diffusion). A kellemetlen káprázási tünetek, melyek ily esetekben iridectomia után főn szoktak maradni, az iridodesis által elkerülhetők. Mind ez igen kecsegtető volna, ha csak e szinleg oly ártatlan műtételt veszélyek nem kisérik, melyekre Graefe tudtomra első, saját szomorú tapasztalatain okulva, figyelmezteti szaktársait. Először ugyanis a legjártasabb műtőn is megeshetih, hogy a szemrekesz húzása és rángása által egy vagy több helyen dialysist (Szemrekesz leszakadás a sugárszélén.) idéz elő. Az elszalcadás veszélye pedig nem a sugárszélnek azon részét fenyegeti leginkább, mint a priori vélnék, mely a beszúrási s huzási hélylyel épen ellenkező, hanem ezen veszélynek épen a szaruhártyasebbel közvetlen szomszédhelyek vannak kiválólag kitéve. A dialysis nem áll be rögtön s véletlenül, hanem rendesen csekély előremenő vérzések által vezettetik be, mely tünetre tehát a szemrekesz kihúzása alatt nagy figyelem fordítandó. Mig a húzás a kis csipeszszel történik, addig annak urai vagyunk, ezt minden pillanatban kényünk szerint mérsékelhetvén ; azonban a fonalkacs megszorítása hasonlóképen, még pedig igen erélyes huzási mozzanat, melyen kellőleg uralkodni korántsem vagyunk képesek. A szemrekesz kihúzásával járó imént említett rángás még akkor is dialysis veszélyével fenyegethet, ha a legóvatosabb gyöngédséggel történik. Merész húzást nem szükség tiltani, de soha nem is szorulunk reá, mivel a tapasztalás tanítja, hogy a láta végleges környisége (Excentricität) sokkal nagyobb fokú, mint milyennek közvetlenül a műtét után látszik. Graefe 55 műtété alatt háromszor tapasztalt dialysist, még pedig kétszer azon pillanatban, midőn a fonalkacsot pontosan a szemrekeszdarab alapja körül megszorította. A szivárvány-kötést kisérő további veszély a nagyobb fokú izgatás, mely miatt mások is nagy óvatosságot ajánlanak. Volt eset, hol második éjjel (a kacs levétele után) a szaruhártya sebszélének genyedésnek induló beszürödése állott be, mely azonban szerencsésen elhárittatott. Végre a legnagyobb veszélyt Graefe azon körülményben látja, hogy rendesen lefolyó műtét és gyógyulás után a szemrekesz folytonos feszessége marad fönn, mi a legvégzetesb körfolyamatoknak szolgálhat kútforrásúl. 0 többek közt egy kézművest mütött mindkét szemén réteghályog miatt. Az eredmény tökéletes volt, a beteg a harmadik hét közepe felé izgatottság legkisebb jele nélkül elbocsáttatott. Nyolcz hét múlva a beteg ismét megjelent, s zi vár ványsugárlob következtében mindkét szemén megvakulva. A bántalom elbocsátása után négy héttel lépett föl minden külbehatás nélkül. Graefenek sikerült ugyan a láterőt az egyik szemen utólagos műtétek által helyreállítani; ezen eset azonban komoly intésül szolgálhat mindenkinek, ki a látaelmozditás előnyeit ily veszélyekkel higadtan összeméri, mivel itt mindig oly szemekkel van dolgunk, melyek műtét nélkül is többé kevésbé látnak, vagy legalább meg nem vakúltak. Ha nincs szándékunk a látát nagyon elmozdítani, s csak az uj láta zárizmát meg akarjuk tartani, akkor Graefe tanácsa szerint a kacsot a kihúzott szivárványrész alapjától kissé távolabb kell elhelyezni, s ezen részt a kacscsal együtt már néhány óra múlva eltávolítani. II í g li á 1 y og o k ni ü tété r ö 1. Graefe e tárgyról az Archiv f. Ophth. IX. kötetének II-dik részében röviden értekezik. A híg hályog részint mint veleszületett baj, részint mint a zsenge korban támadó hályog kimenetele fordul elő. Ezen féleségnél a lencse térméje mindig tetemesen csökkent, úgy hogy a mellső tokot a hátsótól csak vékony réteg választja el. A kórhatárzat könnyű; jellemzők: a tejszerüleg zavaros külem, a homály egyenletessége, mely csak itt-ott a mellső tokon lévő nehány pontocska által van félbeszakasztva, a mag áttetszésnek teljes hiánya, s a töpörödött jéglencse ismert tünetei. Az ily hályogok kivételére a vonali metszést ajánlották; Graefe azonban a szivárványhártyán át szétdarabolását (discissio) pártolja. Ő ugyanis a műtétnél, különösen kiáltó gyermekeknél, a szemrekesz becsipetésétől fél, s ezért zsenge korban lehetőleg kerüli a szaruhártyametszést. Azon egyetlen hátrányt, mely a corneán át tett szétdarabolást követni szokta, t. i. azon izgatási tüneteket, melyek a tejszerű hályogfolyadéknak a csarnokba való ömle'se folytán savós szemrekeszlob alakjában lefolynak, könnyen lehet kikerülni, ha széles szétdaraboló tűt használunk, mely kihúzatván a kis szaruhártyasebet annyira tátongóvá teszi, hogy a hályogfolyadék legnagyobb része a vízfolyadékkal együtt kiömlik. Ha még némi lencsepép bennmaradna, akkor Graefe addig vár , míg a víznedv ismét nagyrészt meggyűlt s a bennmaradt lencserészeket a csarnok falazatiról leöblintette, s azután görbített Anel-féle kutaszszal a sebet ismét megnyitja. A hályog ugyanezen félesége néha a lencsének oly nagyfokú zsugorodását hozza létre, hogy közönséges utóhályognak vélnök. Graefe ismer egy családot, melyben a híg hályog több nemzedék óta örökös. Ha e hályog veleszületett, akkor Graefe szerint nem kell soká késni a műtéttel; ő nehány hónapos gyermekeknél is szokta azt tenni. Ha több éves gyermekekkel van dolgunk, akkor a fénysejtésből vont következtetésekben óvatosak legyünk , nehogy fönnálló amblyopicus szövemények figyelmünket elkerüljék. Az ily betegeknek ugyanis aránylag jobban kell látni, mint egyéb hályogos egyéneknek, minthogy a töpörödés beálltával a homályos réteg igen vékony. Végre megjegyzendő, hogy itt bármily mütétmodor után utóhályog igen könnyen marad vissza, részint mivel a bár elegendőleg megnyitott tok már létező lerakodmányok miatt csak igen hiányosan húzódik vissza, részint a képzett nyílás finom üveghártyaszerü újképlet által könnyen beforrad. Az ily utóhályog bemetszése körülbelül 4 — 6 hónap múlva vitessék végbe. Mór lónál, koponyaüregbeiii tömlő következtében. Dr. Nágel A.-tól. (Archivf. Ophth. IX. k.). Vindex, angol telivér csödör, állítólag már 3 éves korában agybántalomban szenvedett vala. 13-dik évében mindkét szemén hirtelen megvakúlt „fekete hályogban“, miután nehány nappal azelőtt fájdalmas dag támadt volt farka tövén. A láták a legnagyobb mértékben tágulva, sem gyertyavilágra, sem szemtükrözésre nem húzódtak össze ; a napvilágra, különösen pedig szemébe eső napsugarakra némileg szűkültek. A látidegdombcsák rendellenes küllemüek, fehérebbek, fényesebbek és átlátszóbbak, mint az ép lószemben, s átalán oly benyomást tettek, mint az emberek látidege a kezdődő sorvadás s kötszöveti elfajulásnál, az idegtörzsbeni körfolyamatok vagy agyi mór következtében. A lencse mellső felületén a láta közepén gyöngéd rajzu, három sugaru alak látható, melyet talán a hályog első tünetének lehet tartani. Kéhány hó múlva szédelgési rohamok állottak be, midőn a fej is görcsösen mindig a bal oldal felé görbittetett. Ily rohamok minden 8 nap ismétlődtek, s a ló csak balfelé járkált az istálóban, nem sokára pedig hüdési roham véget vetett életének. Bonczolatnál a jobb agyfélgömb mellső alsó végén nagy vékony falú tömlőt találtak, mely a savós hártyával összenőve, 2Va obony sárgás savót tartalmazott. A nevezett helyen a kemény agykér s az ikcsont állománya el valának veszve, úgy hogy a koponya alapján nagy Ük mutatkozott. Az agy állománya a tömlő közül pépszerüleg lágyult. Meglehet hogy a talált hólyag éretlen galandóczból támadt (coenurus), s hogy az egész betegség hasonló a juhok forgókórjához. Forgokórban szenvedő juhoknál is mór találtatott. PESTEN , 1864. KILÓK és WEIN (előbb MÜLLEK EMIL) KÖNYVNYOMDÁJÁBAN. (Dorottya-utcza, 14. szám).
