Szellemvilág, 1874

3. füzet

írással kezdi, s K. L. ezen tervnek egyik csatlósa. Szemet szúr neki a 33. §., mely a nyelvtani műszavak régiségéről szól. Szerinte én erről a dologról tudákoskodom, holott Télfy János egyetemi tanár fejtegette azt F.ncyclopaediájában, melyet ő nem ismer, mert tanárvizsgálatot nem tett s borsódzik attól a háta, mint sok másnak, de a kik azért tanultabbaknak tartják magokat azoknál, kik a vizsgálatra megjelenni bátorkodtak. — A görög nyelv jelentőségét és dialectusait tárgyaló 1. és 2-dik §. is bátran kimaradhatott volna. Mindezen dolgok nem iskolai kézi könyvbe valók. Mily különös Ízlés! A növendék tehát ne is tudjon arról, miért tanulja a görög nyelvet, hanem csak tanulja azt a tanár kedvéért. Most jön még a java. A 9. §. sem tartozik az iskolai kézi könyvbe, mert az erasmusi olvasásmód ellen polemizálok abban.

Zokon veszi tehát K. L., hogy én az Erasmusféle kiejtés ellen polemizálok. Ugyan képzelheti-e valaki, hogy a görög nyelvtanban ne legyen helye azon tétel fejtegetésének, melyik a helyesebb olvasási modor a kettő közül? S midőn én „A helyes olvasás megállapitása“ czimü 9. §-ban a Reuchlinféle olvasási modort meggyőződésem szerint okadatolom, ezen okadatolást polémiának nevezik. Meghiszem, hogy már csak ezen §-nál fogva is irtózik K. L. attól, hogy az én könyvem valamely tanítványának kezébe kerüljön, a ki belátva az érvek helyes voltát könnyen pártomra állana, s talán még arra kérné tanárát, változtassa' meg az eddigi modort, a mikor aztán K. L. fölindulva a szemtelen követelésen még azt a feleletet adná tanítványának: majd bizony a szatmáriaktól fogunk ilyesmit tanulni. Már hiába én nem tehetek róla, de senki fiának kedvéért, semmiféle anyagi érdekből nem fogok hízelegni az elfogultságnak, a gőgnek vagy lustaságnak. Egyébiránt, ha már provocálva vagyok, most valóban polemizálni akarok, s fölemlítek olyasmit, a minek helyét csakugyan nem láttam a nyelvtanban. Miután a Reuchlinféle vagyis valódi görög kiejtés a classicitás korától kezdve szakadatlanul divatozik szintúgy a közéletben és az egyházban, mint az irodalomban és Görögországnak iskoláiban, rendkívül mulatságos dolognak találom, midőn valamely német professor az élő nyelvnek hangoztatási modora ellen kikelve, azt mondani vakmerösködik, hogy az a kiejtés ocsmány, fület sértő, s ő határozza meg, miképen kelljen a görög nyelvet olvasni, beszélni. A bécsi egyetemen vaAz országos középtanodai tanáregylet közlönye,