Szekszárdi Vasárnap, 2019 (29. évfolyam, 1-44. szám)

2019-06-16 / 23. szám

SZEKSZÁRDI VASARMAP 2019.június 16. A körzet fejlesztése volt a fórum témája Az elmúlt években jelentős összeget költött a város a sző­lőhegyi körzetre, de további fejlesztésekre van szükség az ott élők komfortérzetének ja­vításához. Összesen 1,2 milliárd forint értékben zajlottak beruházá­sok - betonvápás vízelveze­tők, buszmegálló, útfelújítás, kátyúzás -, de a megkezdett munkálatokat folytatni szeret­nénk, mert tudjuk, hogy van még tennivaló - hangsúlyozta a Fagyöngy és Lugas utcák ta­lálkozásánál megtartott keddi lakossági fórumon Ács Rezső polgármester. A helyi közösségeket helyzet­be hozó pályázatnak köszön­hetően egy teljesen új játszótér kialakítása valósul meg az ön­­kormányzati tulajdonban lévő, művelésen kívüli területen. Berlinger Attila, a Szekszárdi Helyi Közösség akciócsoport (HACS) munkaszervezet veze­tője elmondta, a városi tervek között egyre több szabadidős park létesítése szerepel. A sző­lőhegyi körzetben 9,5 millió forintos TOP-os forrásból épül játszótér, ahol négy-öt nagyobb játszóeszköz kihelyezésére lesz lehetőség. A területet nem kerí­tik be, fákkal, sövénnyel választ­ják el az úttól. Emellett ivókutat és kerékpártárolót terveznek, padokat fognak kihelyezni a kerékpárút végére. János Anna a lakosok által összegyűjtött észrevételeket adta át a polgármesternek. Ál­talánosságban az utak, az ár­kok, a járdák minősége, hiánya szerepelt a „listán”. Az ott élők fontosnak ítélik meg az óvoda beindítását, mert a városrész­ben sok gyermek született az elmúlt években. Szóba került még a buszjáratok sűrítése a hétvégéken, és egy gyalogátke­lő létesítése az 56-os út kivezető szakaszán, az Alisca Autócent­rumnál. A felvetésekre reflektálva Ács Rezső kiemelte, a város költ­ségvetéséből éves szinten 200 millió forintot költenek a kö­zösségi közlekedés fenntartása. Lehet sűríteni a járatokat - zaj­lik a menetrend felülvizsgálata -, de ez több tízmillió forintos ráfordítást jelent. A zebrával kapcsolatban elhangzott, az út a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében van. A felek korábban már megállapodtak - az önkormányzat ki is építet­te a közvilágítást -, a Közútnál azonban mindig újabb feltéte­leket szabnak a gyalogátkelő megvalósításához. A város nem adja fel a küzdelmet, annak el­lenére, hogy nagyságrendileg 5 millió forint egy átkelőhely megépítése. Az óvoda mellett egy mini-bölcsőde beindítása is szerepel a tervek között - a közbeszerzés lezajlott, a beérke­zett ajánlatok kiértékelése zajlik. Forrás: szekszard.hu NÉVNAP-TÁR Június 16. (vasárnap) -Jusztin, Arany Jusztin: latin eredetű; jelentése: igazságos, igazságszerető. Arany: magyar eredetű; jelentése: aranyos, aranyműves. Június 17. (hétfő) - Laura, Alida Laura: latin eredetű; jelentése: babérfa, babérkoszorú. Alida: német eredetű; jelentése: nemes. Június 18. (kedd) - Arnold, Levente Arnold: germán eredetű; jelentése: sas, uralkodó. Levente: magyar eredetű; jelentése: levő, létező. Június 19. (szerda) - Gyárfás, Zára Gyárfás: görög-latin eredetű; jelentése: idős férfi. Zára: szláv eredetű; jelentése: hajnal. Június 20. (csütörtök) - Rafael, Dina, Polett Rafael: héber eredetű; jelentése: Isten meggyógyít. Dina: héber eredetű; jelentése: ítélet. Polett: latin-francia eredetű; jelentése: kicsi, kis termetű. Június 21. (péntek) - Alajos, Leila, Alojzia Alajos: germán-latin eredetű; jelentése: egész + bölcs. Leila: perzsa-arab eredetű; jelentése: sötét hajú. Alojzia: német eredetű; jelentése: egész + bölcs. Június 22. (szombat) - Paulina Paulina: latin eredetű; jelentése: kicsi, kis termetű. ^iiimiiiiimiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiimmiiiiiiiiiiiimimmmimmimiii| | SZEKSZÁRD VÁRHATÓ IDŐJÁRÁSA | zivatar | kb. 1 mm eső | elszórtan zivatarok lehetnek | hidegfront max. 35°, min. 21° zivatar | kb. 2 mm eső | erős zivatarok max. 30°, min. 20° zivatar | kb. 2 mm eső | erős zivatarok max. 29°, min. 19° ____ zivatar | elszórtan zivatarok lehetnek max. 29°, min. 19° ____ zápor max. 30°, min. 19° közepesen felhős max. 32°, min. 19° közepesen felhős max. 31°, min. 18° Június 16. (vasárnap) Június 17. (hétfő) Június 18. (kedd) Június 19. (szerda) Június 20. (csütörtök) Június 21. (péntek) Június 22. (szombat) Forrás: idokep.hu/szekszara iiiiiitiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiii

Next

/
Oldalképek
Tartalom