Szekszárdi Vasárnap, 2019 (29. évfolyam, 1-44. szám)

2019-10-27 / 37. szám

2019. október 27. ^ SZEKSZÁRDI VASARNAP A kosárlabda Mozartjára emlékeztek Szekszárdon A főszervező Harsányi Mária vezetésével vasárnap immár huszonhatodik alkalommal rendezték meg a szekszár­di városi sportcsarnokban a Drazen Petrovic emléktornát, amely idén is egész napos ko­sárlabda programot kínált. A sibeniki születésű egyko­ri kiváló kosárlabdázó - aki a jugoszláv, majd a horvát válo­gatottal lett olimpiai ezüst- és bronzérmes tragikusan fiata- g Ion, 1993 júniusában vesztette életét. A Cibona és Real Mad­rid után az NBA-be szerződött, ahol a Portland Trail Blazers és a New Jersey Nets csapatát erő­sítette. Petrovic - a kosárlabda Mozartja - október 22-én lett volna 55 éves. Tisztelője, Harsányi Mária, az Atomerőmű KSC Szekszárd utánpótlás edzője 1994-ben rendezte az első Drazen Petro­vic emléktornát, s azóta minden esztendőben, a néhai kosaras születésnapjához legközelebbi hétvégén szervezi meg az első­sorban fiataloknak játéklehető­séget biztosító tornát. így volt ez idén is, amikor a közel félnapos programban négy mérkőzés, három barátságos és egy bajnoki találkozó szerepelt a programban. Utóbbit az U18-as (junior) korosztályban vívták a KSC fiataljai, akik Miklós és Vincze vezérletével nyertek a pécsi akadémisták ellen. A találkozók, illetve a tripla- és büntetődobó versenyek mel­lett megemlékezést is tartottak, melynek végén a résztvevők gyertyát gyújtottak és virágot helyeztek el Drazen Petrovic emléktáblájánál. A sportcsar­nok tárgyalójában a Harsányi Mária által összegyűjtött relik­viákból rendeztek be kiállítás, a néhai kosaras életét és pályafu­tását pedig filmek segítségével idézhették fel az érdeklődők. Eredmények Leány gyermek (U12): KSC Szekszárd - PVSK NKA 74-34 (20-3, 20-8, 12-11, 22-12). Legjobb dobók: Hencsik 22, Léhmann 12, Pál 12, Nyári 10, ill. Masnecz 10. A találkozó leg­jobbjának járó különdíjat Hen­csik Adrienn kapta. Leány serdülő (U14): KSC Szekszárd - Óbudai Kaszások KA 84-63 (15-12, 29-16, 23- 14, 17-21). Ld: Szűcs 13, Baka 12, Piukovits 12, Subotic 12, ill. Evellel 21, Marosvölgyi 13, Nagy 11. A találkozó legjobbja Lovasi Tímea volt. Fiú serdülő (U14): FKSE Szekszárd - Tamási Dámok 109-23 (32-11, 28-4, 32-2, 17-6). Ld: Kun 26, Horváth 24, Lizák 24, ill. Fehér 4, Kurdi 4. A mérkőzés legjobbja Horváth Barnabás lett. Leány junior (U18): Atom­erőmű KSC Szekszárd - NKA­­Pécs 85-54 (19-18, 22-13, 20-14, 24-9). KSC: MIKLÓS 28/21, VINCZE 26/6, Horváth 7, Haag 5/3, Istókovics. Csere: HOLCZ 12, Sinka 3/3, Andi 2, Németh 2, Sámóczi. Edző: Harsányi Mária, Baki Eszter. A mérkőzés legjobbjának válasz­tott Miklós Melinda és Vincze Niki vezérletével magabiztosan nyert a Renczes és Pop nélkül felálló atomos csapat. A büntetődobó versenyben negyvennégy játékos közül Cso­­csán Fruzsina (Óbudai Kaszások) győzött, míg a tripladobó vetélke­désben - tizenkét kadét és junior korú játékos közül - végül Wolf Enikő (KSC Szekszárd) bizonyult a legjobbnak nyert. SZV Idényzáró a megújult városi teniszpályán Amatőr páros versennyel „avatták fel" a városi tenisz­pálya megújult öltözőépüle­tét október 12-én. A hagyományos idényzáró viada­lon 12 duó ragadott ütőt. Az indu­lók közül nyolc páros a nyílt, négy a szenior korosztályban mérte össze erejét. Utóbbiban a Ruzsin- § ka István-Balla Sándor kettős di­adalmaskodott, megelőzve a Tóth Ferenc és H. Szabó Ferenc alkotta duót és a Dobos „Zorba” Zoltán- Kosztyi János párt. A nyílt kategória párosai két csoportban küzdöttek. A fi­nálét a Tausz Ferenc-Hinek Krisztián duó nyerte a Pusztai László-Ranga Béla kettős ellen, míg a kategória harmadik helyét a Ferdinánd-Fekete páros sze­rezte meg. A díjakat a városi teniszpálya megújult öltözőépületében adták át (képünkön), amelynek felújí­tását 20 köbméternyi szemét el­szállításával kezdte a Szekszárdi Sportközpont Nkft. Ezt követően az előző üzemeltető által leszerelt/ elvitt nyílászárók helyett újakat építettek be, kicserélték az épület belső villamos hálózatát, kifestet­ték az öltözőket, a vizesblokkok­ban pótolták az „eltűnt” szanite­­reket, kijavították a tető hibáit, új és ereszcsatornákat szereltek fel, új küldő burkolattal látták el a teljes épületet, valamint rendbe tették a zöldfelületet is. SZV

Next

/
Oldalképek
Tartalom