Szekszárdi Vasárnap, 2019 (29. évfolyam, 1-44. szám)
2019-10-27 / 37. szám
r SZEKSZÁRDI VASAR1AP 2019. október 27. Voksok: új választás lesz? Kármentesítés, helyreállítás Két héttel az október 13-i önkormányzati választást követően Szekszárdon még nem alakult meg a közgyűlés, miután a szavazás eredménye ellen mindkét jelölő szervezet kifogással élt. A szavazólapok összesítését követően az első - nem hivatalos - eredmény szerint Ács Rezső (Fidesz-KDNP) nyerte a polgármester választást, mintegy 300 szavazatnyi különbséggel Bomba Gábor László (ÉSZ) előtt. A képviselőjelöltekre érkezett voksok megszámlálását követően az ellenzéki pártszövetség hat, a kormánypárt négy képviselőt delegálhat a közgyűlésbe, plusz kettőt-kettőt a kompenzációs listáról. Az eredmény ellen a három napos határidőt megelőzően mindkét jelölő szervezet kifogással élt. A Fidesz-KDNP új szavazást és a voksok újraszámolását kérte a kettes és a nyolcas számú egyéni választókerületben - ezt Horváth István választókerületi elnök és Ács Rezső polgármester jelentette be sajtótájékoztatón. Horváth István szerint az ellenzék jelöltjei, illetve egy független jelölt a szavazókörben kampányolt, szavazópolgároknak mutatkozott be a folyosón és utalásokat tett arra, kire is kellene voksolni. Ács Rezső elmondta, tudatában van annak, hogy egy politikai közszereplőnek sokat kell tűrnie, ám az ellenzék túl messzire ment. Az ÉSZ képes volt azt sugallni, hogy a városvezetés idézte elő a gázrobbanást, ezért nem beszélnek a szerencsétlenség okairól. A polgármester szerint a robbanás okának kiderítése nem érzelmi, hanem szakmai kérdés, amely a szakemberekre vár. Döntött a HVB A helyi választási bizottságnál Bomba Gábor az egész településre vonatkozóan kérte a polgármester választás eredményének megsemmisítését, és a szavazás megismétlését. Ezt elutasította a bizottság. Horváth István, a Fidesz választókerületi elnöke a 2-es és 8-as számú választókerület eredményeinek megsemmisítését kérte. Ennek a bizottság helyt adott, így a kettes, illetve a nyolcas számú választókerületet 27-es, 29-es és a 30-as szavazókörökében lehet új voksolás november 10-én. Fellebbezés után az ügy a TVB-n folytatódik, a végső szót a Pécsi ítélőtábla mondhatja ki. SZV Az október 9-i szerencsétlenséget követően folyamatos a kármentesítés, a megbízott vállalkozó pedig előkészíti az ingatlant a felújításra. Helyi vállalkozókkal együttműködve - azonnal reagálva a kialakult helyzetre - közel 80 helyszínen - lakásban és lépcsőházban - fedték be ideiglenesen a kirobbant üvegfelületeket. A gázrobbanásban érintettek közül eddig hét sérült ingatlanból kértek önkormányzati lakásban elhelyezést. Az azonnali kármentesítést követően több mint 50 köbméter - jelentős részben üveg - hulladékot szállított el az Alisca Terra Nkft. a helyszínről. Mint ismert, a gázrobbanás következtében a Herman Ottó utca 3-as, 5-ös és 8-as lépcsőház huszonkilenc lakása vált lakhatatlanná. A Városfejlesztési és Üzemeltetési Igazgatóság kollégái a robbanást követő 12 órán belül minden érintett ingatlant felkerestek, és felajánlották a hivatal segítségét. Az önkormányzat a hatóságokkal együttműködve még aznap műveleti központot állított fel a helyszínen. Ács Rezső polgármester kérésére a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. tizenhárom önkormányzati ingatlant tett költözhetővé. Eddig hét család igényelte az önkormányzat segítségét a lakhatása megoldásában. A polgármesteri hivatal munkatársai segítettek a költözésben, illetve - raktárhelyiség felajánlásával - az ingóságaik elhelyezésében. A tragédiát követően a polgármester a Humánszolgáltató Központot bízta meg az adományok kezelésével. A felajánlásokat továbbra is várják a 06- 20/415-4393-as telefonon. A gázrobbanás károsultjai nemcsak fizikai, hanem lelki segítségnyújtást is kérhetnek a HSZK szakembereitől. Az Alisca Bau Zrt. október 21-én kezdte meg az épület kármentesítését, helyreállítását. A munkák időtartamát nem lehet előre megbecsülni, de minden érintett bízik benne, hogy a lakók minél előbb visszaköltözhetnek majd otthonukba. A szakmai egyeztetések biztatóak az épületek helyreállításának esélyeire nézve. Forrás: Polgármesteri Kabinet NÉVNAP-TÁR Október 27. (vasárnap) - Szabina, Szabrina Szabina: latin eredetű; jelentése: a szabinok népéhez tartozó. Szabrina: angol eredetű, a Severn folyó nimfájának a nevéből származik. Október 28. (hétfő) - Simon, Szimonetta, Szimóna Simon: a Simeon név görög Szimón alakváltozatából ered. Szimonetta: a Simon olasz kicsinyítőképzős női párja. Szimóna: héber eredetű; jelentése: meghallgattatás. Október 29. (kedd) - Nárcisz Nárcisz: görög eredetű; jelentése: a virág maga. Október 30. (szerda) - Alfonz, Zenóbia Alfonz: germán eredetű; jelentése: nemes, készséges; harcra kész. Zenóbia: a görög Zenóbiosz férfi név női párja, a férfi név jelentése: Zeusztól származó. Október 31. (csütörtök) - Farkas Farkas: magyar eredetű; jelentése: a szó maga. November 1. (péntek) - Mindenszentek, Marianna Marianna: latin eredetű; jelentése: Marius családjához tartozó; Szűz Máriához tartozó. November 2. (szombat) - Achilles Achilles: görög-latin eredetű; jelentése: a kígyó fia. ^Illllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllillllllllllllllllillllllllllllllllllllllllllllţ I SZEKSZÁRD VÁRHATÓ IDŐJÁRÁSA I qiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiirr