Szekszárdi Vasárnap, 2019 (29. évfolyam, 1-44. szám)
2019-07-07 / 26. szám
2019. július 7. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Egy helyen az értékek, amik erőssé teszik Tolna megyét értékeket. Egy megyeszékhely nem lehet sikeres, ha közte és a megyében lévő települések között nem erős a kohézió - fogalmazott a polgármester. Kuti Imréné, az NMI Művelődési Intézet régiós vezetője elmondta, egyik fő feladatuk a helyi értékek védelme, az értéktár bizottságok létrehozása és a meglévők segítése. Tudatta, az idén Hungarikum Műhelyt indítottak, és tervezik, hogy „Elfelejtett szakmák” címmel műhelysorozatot indítanak. A megnyitót követően volt főzőverseny és vetélkedő is, a kulturális központ előtti színpadon pedig a mádéfalvai Rokolya Népi Énekegyüttes, a bonyhádi „Kränzlein” Néptánc Egyesület és a Sárpilisi Gerlicemadár Hagyományőrző Egyesület fellépését, valamint a Tolna megyei viseletek bemutatóját, sőt sárpilisi menyasszony öltöztetést láthatták a résztvevők. A délutáni eredményhirdetésen kiderült, a „Minden Izében Tolna Megye” főzőversenyt - melyre 26 település csapata nevezett be, főként helyi ételkülönlegességgel - a decsiek nyerték meg Tamási és Bátaszék csapata előtt. A „Megyeszékhely Felfedező” című vetélkedő legjobbja Tolna lett, megelőzve a decsieket és a nagymányokiakat. „A Legszebb Standért” járó díjat a házigazda Szekszárd Tolna megye rendkívül gazdag az értékekben, erről mindazok meggyőződhettek, akik az elmúlt pénteken ellátogattak a Tolna Megyei Önkormányzat„Vár a megye" elnevezésű rendezvényére, melynek az idén Szekszárd adott otthont. A meghívást elfogadva számtalan település képviselte magát középpontba helyezve értékeit, legyen szó a gasztronómiáról, a népművészetről, vagy egyéb értékről, miközben a standok többsége mellett óriási bográcsokban főttek az ínycsiklandó ételek. A „Vár a megye - Tolna megyei értékek napját” Fehévári Tamás, a megyei közgyűlés elnökének gondolatait tolmácsolva nyitotta meg Ribányi József, a közgyűlés alelnöke. Tolna megye szépségét méltatva úgy fogalmazott, kaptunk egy csodás vidéket, a bennünket körülvevő szépség pedig arra ösztönöz, hogy tegyük még szebbé és otthonosabbá ezt a helyet. A rendezvényt vendégül látó megyeszékhely kapcsán elmondta, Szekszárd Tolna megye esszenciája, ami a megyét ikonikussá teszi, az itt javarészt megtalálható. Kiemelte, Szekszárdnak húzóerőként kell vinnie a megyét az országos élvonalba, akár a fejlődés, akár a boldogulás megteremtése érdekében. Hozzátette, a megyeszékhelyjó úton halad ezen a téren. Ács Rezső, Szekszárd polgármestere arról szólt, hogy nem gyakori, hogy ennyi település (önkormányzata) gyűlik össze egy helyen. Az idei „Vár a megye” programra 40 településről 600 vendég érkezett, ami rekord.- A mai nap különleges, hiszen Szekszárd egy olyan rendezvényt fogadott be, melyen összejönnek azok az értékek, melyek Tolna megyét erőssé teszik. Sokan a megyeszékhelyen keresztül ítélik meg a megyét és annak településeit, ezért Szekszárdnak óriási a felelőssége abban a tekintetben, hogy miként viszonyul a többi közösséghez, miként kezeli a tradíciókat, az nyerte el. A „#varamegye” játék legjobbja Engertné Márkus Tekla lett. (A játék lényege az volt, hogy olyan képeket kell készíteni, melyen szerepel valamilyen megyei érték, majd azt a játék nevével megegyező hessteggel fel kellett tölteni a Facebook közösségi portálra.) Hagyományosan a rendezvényen hirdetik ki, hogy mely megyei érték emelkedett a kiemelkedő megyei értékek sorába. Dr. Say István, a megyei értéktár bizottság elnöke bejelentette, Tolnaikum címet kapott a Simontornyai Vár és a Tolnai Kékfestő Műhely. A megyében ezzel már közel 430 értéket és tíznél is több Tolnaikumot tartanak számon. Kiemelkedő értékgyűjtő tevékenysége elismeréséül díjat vehetett át a Tengelici Települési Értéktár Bizottság, míg az Értékdíjat a Kölesdi Béri Balogh Ádám Általános Iskola, valamint a bonyhádi Perczel Mór Szakképző Iskola kapta. A díjakat Ács Rezső, Fehérvári Tamás és Kuti Imréné adta át. A rendezvényen a Simontornyai Hagyományőrző Egyesület, a Tolna Megyei Klímairoda, valamint hungarikum játszóház és kézműves foglalkozások is várták az érdeklődőket. Délután a Bad Times zenekar adott koncertet, míg este retro diszkót tartottak. Forrás: kadarka, net