Szekszárdi Vasárnap, 2019 (29. évfolyam, 1-44. szám)

2019-04-07 / 13. szám

Család és értékközpontúak a magyar népmesék Köztudott, hogy mi magya­rok rendelkezünk a legna­gyobb népmesekinccsel a világon. Az talán már kevés­bé ismert, hogy a történetek mindig családcentrikusak, értékalapúak, és a rend hely­reállítására, a megoldásra tö­rekednek. Minderről a négygyermekes székelyföldi művelődésszervező és óvónő, a Tamási Áron-díjas Hadnagy Jolán beszélt a Babits iskola pedagógusai előtt április elsején. A népmesék világában jártas előadó kiemelte, meséink az egészséges családmodell meg­teremtéséhez járulnak hozzá. A műmesékről szólva elmondta, jó, ha ezeket előbb a szülő olvassa, mivel számos veszélyt rejthetnek a gyermeki lélek fejlődésére. Per­sze, utóbbiak között is találunk remekműveket, amelyek már át­mentek az „idő szűrőjén”, mint például Gárdonyi, vagy Móricz történetei. A népmeséket eredetileg fel­nőttek adták át felnőtteknek, de a történetek a gyermekekre is jó hatást gyakoroltak. Mára ez megfordult, de a célözönség, a gyermekek mellett a felnőttek is érdeklődnek nemzeti mesekin­csünk iránt. Merthogy azokra a magyar nyelv szép kifejezésmód­ja („lelkem, galambom”), gondo­latteremtő ereje („hogy repüljünk kicsi gazdám?”) és a jelképekkel telített képi nyelv jellemző. Meséink erényei között az utak bejárását, a küzdelmeket, próbá­kat és a célok megfogalmazását is említhetjük. Ugyanígy az ál­dozatvállalás, a félelem leküzdé­se („egy életem, egy halálom”), vagy az alázat is szerves részei népmeséinknek. Mindemellett, az esendő szereplőkkel való ér­zelmi közösség, a valódi értékek meglátása és nem utolsó sorban az erkölcsi rend minduntalan be­tartása is lényegi elemei a törté­neteknek. Utóbbiba a keresztény értékrendet is beletartozik A történetek családmodell központúsága kapcsán Hadnagy Jolán a szóhasználat érdekessé­geit taglalta: például a férj és fe­lesége egy egészet, vagyis egész­séges családmodellt alkotnak. A sokgyermekes családot segítő, vagy a gyermekáldással végződő történetek, a szülők tisztelete, az otthon szeretete is gyakran elő­kerül népmeséinkben. Mint arra az előadó rávilágí­tott, a külföldre „szakadt” fiata­lok szülei népmesék „hazahúzó” történeteivel is ösztökélnék ha­zatérésre gyermekeiket, hiszen - tette hozzá - „ott vagyunk otthon, ahová az Isten teremtett bennünket”. Gy. L. Bölcsődei beíratás a 2019/2020-as nevelési-gondozási évre Szekszárd Megyei Jogú Vá­ros Önkormányzata Városi Bölcsődéje értesíti az érde­kelt szülőket, hogy bölcső­dei beiratkozást hirdet a 2019/2020-as nevelési - gondozási évre. Bölcsődébe azon gyermekek vehetők fel, akiknek szülei, ne­velői munkavégzésük, munka­erő- piaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni el­látásukról nem tudnak gondos­kodni, és igazolni tudják, hogy ők és gyermekük (gyermekeik) szekszárdi lakhellyel, vagy tar­tózkodási hellyel rendelkeznek, és életvitelszerűen Szekszárdon tartózkodnak. Beiratkozás helye: Váro­si Bölcsőde (7100 Szekszárd, Perczel Mór u. 4.) Ideje: 2019. április 29-30. (hétfő - kedd), 08:00 - 17:00 Tel.: 74/512-062, honlap: www. eszterlanc-bolcsode.hu A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok: • a kitöltött felvételi kérelem, • a gyermek születési anya­könyvi kivonatának másolata, • a gyermek TÁJ kártyájának másolata, • a gyermek lakcím kártyájá­nak másolata, • a szülő lakcímkártyájának másolata, • gyermekorvosi igazolás. A felvétel elbírálásához szük­séges egyéb információkat a szülőknek a helyszínen a „Fel­vételi kérelemben” kell meg­tenniük. A beiratkozásra a gyermeket nem kell a szülőknek magukkal hozniuk. 1997 évi XXXI.tv „42. § (1) A bölcsőde a családban nevelkedő 3 éven aluli gyermekek napköz­beni ellátását, szakszerűgondo­zását és nevelését biztosító in­tézmény. Ha a gyermek a 3. évét betöltötte, de testi vagy szellemi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre, a 4. évének betöltését követőau­gusztus 31-ig nevelhető és gon­dozható a bölcsődében. (2) A bölcsőde az (1) bekez­désben foglaltakon túl végez­heti a fogyatékos gyermekek korai habilitációs és rehabili­tációs célú nevelését és gondo­zását is. A bölcsődei ellátás ke­retében a Kt. szerinti szakértői és rehabilitációs bizottság szak­­véleménye alapján a fogyatékos gyermek legfeljebb hatéves ko­ráig fejlődését biztosító korai fejlesztésben és gondozásban, vagy fejlesztő felkészítésben vehet részt.” Bölcsőde­kóstolgató SZMJV ÖNKORMÁNYZATÁ­NAK VÁROSI BÖLCSŐDÉJE (7100 Szekszárd, Perczel M. u. 4.) 2019. április 25-én (csütörtök) és április 26-án (péntek), 09:00 és 10:00, illetve 10:00 és 11:00 óra között ismerkedni hívja azokat a családokat, akik a 2019/2020-as nevelési-gondozási évben gyer­mekük bölcsődei napközbeni ellá­tásáról szeretnének gondolkodni. Ezen a napon lehetőségük nyílik betekinteni a bölcsődei életbe, beszélgetni a nevelők­kel, vezetőkkel. Tájékoztatást adunk, feltehetik kérdéseiket. A „kóstolgatóval” az intéz­ményválasztásban igyekszünk se­gítséget nyújtani, de ezeken a na­pokon a beiratkozáshoz szükséges felvételi kérelmek is elvihetők. Bejelentkezni az 74/512-061 vagy az 74/512-062 telefonszá­mon lehetséges. Minden kedves családot szere­tettel várunk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom