Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)

2018-12-09 / 43. szám

, SZEKSZÁRDI 2018. december 9._____________________________ ________________________________________________VASAR1AP Palackban már létezik az Omega Testamentum Két zenei elkötelezettséggel bíró szekszárdi borász és az Omega zenekar jó bort ked­velő tagjainak együttműkö­désében született meg az együttes következő (utolsó?) albumának címét viselő vö­rösbor, a Testamentum. Nem tudjuk, hogy a nagyszülői ágon Kóbor-rokon, Takler Fe­renc, vagy az Omega-koncerte­­ken basszusgitárosként három alkalommal is fellépő barát, Eszterbauer János, netán a bá­­taszéki gyökerekkel bíró front­ember, Kóbor János hozakodott elő elsőként az ötlettel, hogy készüljön egy Omega-bor, de jelentjük: megszületett! Ennek apropóján érkezett november 29-én Szekszárd­­ra Kóbor János (ének), Benkő László (billentyűk), Debreceni Ferenc (dob) és Szőllősi Katalin (basszusgitár), az Omega négy, a mostani felállásban állandó tagja Trunkos András mene­dzser társaságában, hogy a Ga­ray Élménypincében bemutas­sák a hamarosan piacra kerülő Omega Testamentumot. Kóstolni csak keveseknek adatik meg, lévén mindösz­­sze 670 palack készült belőle. Az idei nagyszerű évjáratból elkészült vörös házasítás ru­­binos csillogása, az illatok és az ízek frissessége előrevetíti egy nagy bor megszületését, ami méltó Kelet-Európa Pink Floyd-jaként is emlegetett Omega progresszív rockjához, s ahhoz a munkássághoz, amit az együttes bő félévszázad alatt felmutatott. A világfajták, a cabernet franc, cabernet sauvignon és merlot dominálnak a palackban, de nem lenne igazi szekszárdi cuvée kékfrankos nélkül. Utóbbi a va­lamikori Szenta-dűlői birtokon, Kóbor János néhai nagyapjának szőlőjében termett. A bor neve, Testamentum az Omega lassan készülő új nagy albumának címe is, amely a ze­nekar 17. s egyben utolsó ilyen vállalkozása. Az Omegának igye­keznie kell, hogy végleges formá­ba öntsék a már többé kevésbé kész produkciót, a bor ugyanis jövő ilyenkor már „Ótestamen­tum” lesz, s ennek kortyolgatása közben az Omega népes táborá­nak borkedvelői már a fülükön akarják tudni a még új Testa­mentum „zenei ízeit”. Az eseményen Ács Rezső polgármester megköszönte az együttesnek, hogy koncertje­ikkel maradandó élménnyel gazdagították a megyeszékhely lakóit és minden résztvevőt. Hozzátette, reméli, hogy szíve­sen térnek vissza Szekszárdra. Az új anyaggal kapcsolatosan Kóbor János lapunknak annyit árult el: a megjelenést a szöveg­írás hátráltatja, de a zenei anyag is folyamatos finomítás alatt van, maximálisan törekedve arra, hogy az Omega életműhöz méltó (utolsó?) nagylemez készüljön. Az együttes jövőre országos turnét is tervez tavasztól őszig, amely minden bizonnyal Tolna megyét is érinti majd. B. Gy. Rászorulóknak gyűjtött az alapítvány Két csimpánzt fogadtak örökbe FOTÓ: SZV Összesen több mint 2,1 tonna élelmiszert gyűjtött önkénte­sei segítségével rászorulóknak (gyermekek, nehéz körülmények között élő nyugdíjasok, mentális betegek, a tanyavilágban élő, kr­ízishelyzetben lévő emberek szá­mára) a szekszárdi Gyöngysor Alapítvány a Magyar Élelmiszer­bank Egyesület adománygyűjtő akciójában november 23. és 25. között a Tesco hipermarketben- mondta el Nagy Károlyné, az alapítvány elnöke. Az adományok között volt konzerv, étolaj, cukor, liszt, tar­tós tej, bébiétel, tészta, rizs, bú­zadara, szaloncukor és csokoládé is. A csomagokat a Szőlő- Szem Mozgalom Civil Bűnmegelőzési Egyesület segítségével még kará­csony előtt eljuttatják a rászoru­lókhoz. Forrás: kadarka.net Gombor Lili, a Jane Goodall Intézet önkéntese (képünkön) látogatott a közelmúltban a PTE ÍGY Gyakorló Általános Iskola, AMI és Gyakorlóóvo­da intézményébe. Lili annak apropóján tartott termé­szet- és főemlősvédelemmel kapcsolatos előadást a gyere­keknek, hogy az iskola tanu­lói, szüleik és az intézmény dolgozói által összegyűjtött pénzadományból két csim­pánzt is örökbe fogadott a szekszárdi intézmény. Lemba és Mambou egy évig névlege­sen az intézmény csimpánzai. Lili mesélt a csimpánzok, illetve általában a főemlősök szomorú helyzetéről. A gyere­kek érdeklődve hallgatták az előadást, s amikor Lili meg­kérdezte, hogy ki mondana le a legkedveltebb édességről, FOTÓ: SZV ha tudná, hogy abba olyan adalékanyag kerül, ami miatt letarolják a főemlősök élette­rének jó részét, sok apró kéz emelkedett a magasba... Az előadás végén a gyere­kek két videót is megnézhet­tek, az egyik ezek közül az iskola által örökbe fogadott Mambou nevű csimpánzt mutatta be. SZV

Next

/
Oldalképek
Tartalom