Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)

2018-12-02 / 42. szám

2018. december 2. , SZEKSZÁRDI VASARNAP5 A város a jövőben is gondot fordít tehetségeire Immár 22 éve díjazzák a me­gyeszékhely példaértékű versenyeredményeket fel­mutató, szorgalmas fiataljait a Mecénás Tehetséggondo­zó Támogatás keretében. Az idén 140 tanuló, 13 csapat és 69 felkészítő tanár/edző teljesítményét honorálták, így az elmúlt két évtized alatt már háromezernél is többen vehettek át elismerést. A Babits Mihály Kulturális Köz­pontban november 28-án meg­rendezett díjkiosztó gálán Ács Rezső gratulált a jelenlévő diá­koknak, és arra buzdította őket, hogy több területen is próbál­ják ki magukat. A polgármester köszöntőjében megerősítette, az önkormányzatnak fontos, hogy fiatalok jól érezzék magukat a városban, szeressenek itt élni és tanulni, ezért több olyan prog­ramot is szerveznek, amellyel őket szeretnék megszólítani. A városvezető kiemelte, a ma elismerést átvevők a különböző kulturális, sport, vagy tanul­mányi versenyeken nem csak önmagukat, de családjukat, is­kolájukat, sportegyesületüket és városukat is képviselték. Ez lényeges, mivel Szekszárd álta­luk is megmutathatja magát. Ács Rezső szerint városunkat mindig is a tehetség és a szorga­lom vitte előre: az elmúlt évszá­zadokban is erre tudtak építeni az itt élő emberek. A példaként szolgálókra nem csupán fel­néznek, de munkájukat is elis­merik, és arra ösztönzik, hogy a jövőben is ugyanilyen erővel, befektetéssel és ráfordítással tegyenek a sikerért - jelezte a polgármester. Beszédében Ács Rezső a fi­atalokat felkészítő tanárokról, edzőkről sem feledkezett meg, mert nélkülük ezeket az ered­ményeket nem érhették volna el. A sikerek tekintetében lega­lább ilyen fontos a stabil családi háttér - mutatott rá a városve­zető -, hiszen a szülők mindent megtesznek, hogy gyermekeik azzal foglalkozhassanak, ami­ben ügyesek, tehetségesek és sikeresek. Emlékeztetett, az önkormányzat a jelenlegi mel­lett egy másik díjat is alapított a kimagasló teljesítmény elis­merésére, ez pedig a Szekszárd Büszkesége cím. „Legyetek büszkék magatok­ra, felkészítőitekre és családja­itokra!” - mondta Ács Rezső, majd felhívta a fiatalok figyel­mét: bárhová veti is őket az élet, soha ne feledjék, mit köszön­hetnek annak az intézménynek, annak a városnak, ahonnan in­dultak. A díjkiosztón - amelyen a Klebelsberg Intézményfenntar­tó Központ szekszárdi tanke­rületi vezetője, Gerzsei Péter is részt vett - a polgármester mel­lett Csillagné Szánthó Polixéna, a közgyűlés Humán Bizottságá­nak elnöke adta át a pénzjuta­lommal járó elismeréseket. A hagyomány szerint az ün­nepségen közreműködők az díjazottak közül kerültek ki, így Endeli Réka, Sági Dóra, Kiss Krisztina, Lovasi Eszter, Mester Zsófia, Orbán Lili, Tamás Réka és Törjék Virág, a PTE Illyés Gyula Gyakorlóiskola és AMI Táncművészeti Tagozatának táncosai, verset mondott Ha­lasi Lőrinc (Garay J. Általános Iskola és AMI), fuvolán játszott Farkas Gréta (Liszt Ferenc Ze­neiskola, kísért: Laki János). Ocsovay Damján (I. Béla Gim­názium) saját szerzeményét adta elő zongorán, Varga Panna (Baka I. Általános Iskola) Szabó Lőrinc versét szavalta, míg Sze­ri Viktória (Garay János Gim­názium) Tarrega: Tango című darabját játszotta gitáron. r­­? X S ff • i'- • fj'• * ^ *• m K 4 £ ^ tu t MM V 2* Gy.L. 4 * ^\i Díjazottak A Mecénás Tehetséggondozó Támogatás keretében idén 11 szekszárdi székhelyű oktatási intézmény tanulói és felkészí­tőik kaptak jutalmat. Verse­nyeredményeiért 140 tanuló­nak (egyéni), 13 csapatnak és 69 fő felkészítő tanárnak, edző­nek járt elismerés. A díjazottak között kiosztott pénzjutalom teljes összege meghaladta a 3 millió forintot. Jutalmat vehetett át a Garay János Általános Iskola 15 diák­ja, a Babits Mihály Általános Is­kola 7 tanulója, a Dienes Valé­ria Általános Iskola 19 diákja és 1 csapata, a Baka István Álta­lános Iskola 9 tanulója, a Gya­korlóiskola és AMI 18 diákja és 7 csapata, a Szent József Iskola­­központ 11 tanulója, a Garay János Gimnázium 36 diákja és 4 csapata, az I. Béla Gimnázi­um 15 tanulója és egy csapata, a Szekszárdi Szakképző Centrum Bezerédj István Szakképző Isko­lája 4, az Ady Endre Szakképző Iskola 2 diákja, az AM DASzK Csapó Dániel Szakközépiskola 4 tanulója, valamint felkészítő tanáraik, edzőik. A díjazottak részletes listáját megtalálják a www.kadarka.net oldalon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom