Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)

2018-11-25 / 41. szám

2018. november 25. 13 SZEKSZÁRDI VASARNAP „A kosárlabda rengeteg baráttal ajándékozott meg” Mai szemmel viszonylag ké­sőn, középiskolásként kezdett el kosárlabdázni, és pár évvel később már edzést tartott a nála alig fiatalabbaknak. Játé­kosként kétszeres bajnok, il­letve kupagyőztes, trénerként több korosztállyal is nyert baj­noki aranyat. A közelmúltban elnyert megyei Prima-díj ap­ropóján beszélgettünk Harsá­­nyi Máriával, a KSC Szekszárd utánpótlás edzőjével.- A Garay János Gimnázium elsős diákjaként kezdtem ko­sárlabdázni a néhai Szabó Ödön irányítása alatt - kezdi az em­lékek felelevenítését Harsányi Mária. - Néhány hónap eltel­tével már bemutatkozhattam a felnőtt csapatban, és 1971-ben bronzéremig jutottunk. Edzőm hívására a fővárosi BSE csapatá­hoz igazoltam, s a városmajori­akkal kétszer nyertünk bajnoki címet az NB I-ben, és egyszer kupagyőztesek lettünk.- Mégsem maradt Budapes­ten...- Nem, 1976-ban hazatér­tem Szekszárdra, és a Dózsá­ban folytattam. Feljutottunk az élvonalba, s egészen Gergő fiam 1983-as születéséig kosár­labdáztam Szekszárdon. Bony­­hádon tértem vissza a pályára, ahol 1984-től öt évet játszottam az NB II-ben, majd Daróczi Eszter hívására az ugyancsak másodosztályú Atomerőmű SE csapatához igazoltam. Hét szép idényt töltöttem Pakson, s végül 1996-ban, 45 évesen hagytam fel az aktív játékos pályafutással.- Szeretett sportágától azon­ban ezután sem szakadt el.- Szabó Ödön pedagógiai ér­zéket látott bennem, és már 17 évesen egy felső tagozatosokból álló csapatot kaptam. Azóta fo­lyamatosan edzősködöm.- Milyen volt a kapcsolata Dönci bácsival, későbbi apósával?- Sok edzővel dolgoztam együtt, de a legnagyobb hatással Szabó Ödön volt rám szakmailag és emberileg egyaránt. Forrófejű játékos voltam, de ő ezt is tudta kezelni. A BSE-s években a többi­eknél többet kellett teljesítenem a kezdőötösbe kerülésért, különö­sen miután családtag lettem...- Van edzői ars poeticája?- Fegyelem, alázat és minde­nek előtt munka. Én ezekben hi­szek. Minden csapatomnál arra törekedtem, hogy megszerettes­sem a fiatalokkal a játékot, s köz­ben persze az alapokat is elsajá­títsák. Utánpótlás trénerként a célom nem lehet más, minthogy a klubnak és a magyar kosárlab­dának neveljek tehetségeket.- Hosszú pályafutása során ezekből akadt néhány...- Szerencsésnek tartom ma­gam, hogy olyan játékosok kar­rierjét segíthettem, mint a Bálint Réka, Tamis Dorottya, Hajdú Zsanett, vagy éppen a Studer lányok. Közülük talán Ágicára vagyok a legbüszkébb, aki még óvodásként került hozzám, s ma a felnőtt válogatott irányítója. Harsányi Mária jelenleg a serdülőket és a kadét csapatot viszi a KSC-nél. Hetente álta­lában hét alkalommal tart ké­tórás, pörgős tréninget, szerda reggel 6 és 7 óra között pedig dobóedzést vezényel.- A szekszárdi kosárlabda sokat köszönhet Önnek, de mit köszönhet Ön a környezetének?- Szabó Ödön indított el a pályán, játékosként és edzőként is végig bízott bennem, Djokics Zseljkótól pedig az elmúlt egy­két évben tanultam rengeteget. Drazsén Petrovics munkabírá­sa és alázata ma is példaértékű a számomra. Nagyon büszke vagyok a gyermekeimre, akik a szekszárdi kosárlabdában, a szekszárdi kosárlabdáért dol­goznak. A díjat pedig Kemény Sanyi emlékének ajánlom, aki olyan hátteret biztosított szá­momra, hogy csak a szeretett sportnak szentelhettem időmet.- És a kosárlabda?- Általa bejártam Európát, s közben rengeteg baráttal aján­dékozott meg. Sok kihívást is je­lent, melyet meg kell oldanom, mert nem ismerek lehetetlent. (fekete) |N öve m beriveqe n* i ncl 51 7100 Szekszárd, Augusz I. u. 9-11. +36 74 410185 | +36 30 474 3406 www.perfekt.hu/tolna www.facebook.com/PerfektSzekszard Még csatlakozni lehet a Vállalkozási mérlegképes könyvelő képzésünkhöz testame Az Omega Testamentum nem végakarat, hanem üzenet a jövőnek a korról, amiben éltünk, a zenénkről, amit játszottunk és az életről, amit éltünk. Mindazok szerepelnek benne, akik életünk részei voltak, nem csak zenészek, hanem a barátok és a közönség is. Sajtótájékoztató Szekszárdon Mindenkit szeretettel várunk 2018. november 29-én, 17 órakor Szekszárdon, a Garay Pincében. wm

Next

/
Oldalképek
Tartalom