Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)
2018-10-14 / 35. szám
^ SZEKSZÁRDI VASARMAP 2018. október 14. Klímakor: még lehet pályázni az esővízgyűjtőkre Sok téma került terítékre a Szekszárdi Klímakor október 9-i megbeszélésén, ahol felhívták a figyelmet a még futó lakossági, intézményi pályázatokra is. A megbeszélésen elhangzott, Szekszárd önkormányzata 2018-ban egymillió forintos klímaalap keretében biztosít 1000 literes IBC tartályt esővízgyűjtésre társas- és lakóházak, tanyák, illetve hétvégi házak esővízgyűjtő rendszerének kialakításához. A jelentkezőknek egyszeri, csupán 5000 forintos önrészt kell biztosítaniuk. Mivel az ilyen eszközök újonnan 70- 80 ezer forintba kerülnek, érdemes kihasználni a lehetőséget. Sokan éltek is már vele, hiszen már első héten mintegy ötven igénylés érkezett - ismertette Baka György, a Zöldtárs Alapítvány elnöke. A november 15-ig élő pályázat részletei lapunk 15. oldalán olvashatók. A „Zöldítsük Szekszárdot” lakossági program keretében igényelhetőek még szaporítóanyagok: facsemeték, cserjék és fűmag a szekszárdi oktatási intézmények, társasházi közösségek, illetve civil szervezetek számára 50 ezer forintos támogatási összegben. Ebből az összegből - tette hozzá Baka György - sok fát, cserjét vásárolhat egy-egy iskola, vagy közösség. A klímakor ülésén a 2018. évi Mobilitás Hét (Lösz-szurdik Túra, Autómentes Napok) tapasztalatait Gyarmati László összegezte. A Zöld Város programmal kapcsolatban Kővári László önkormányzati képviselő, a közgyűlés gazdasági- és pénzügyi bizottságának elnöke elmondta: a 160 lakásos előtti terület parkosítása tervezési fázisban van. Egy elképzelés szerint a Luther tér áttervezésénél, parkosításánál szabadtéri Istentiszteletek rendezésének lehetőségével is számolnának. Felmerült egy - korábban már létezett - Zenepavilon felépítése is, az ott tartott koncertek komoly hagyománynyal bírtak Szekszárd életében. A megbeszélésen Kővári László emlékeztetett: a Rotray Club tagjai 24 fát ültettek a Kálváriára vezető út mentén, ahol egy parkot is létrehoznának. Kőőrleménnyel a jobb termésért? A Magyar Biokultúra Szövetség egyik alapítója, Bors János agrármérnök is vendége volt a klímakor keddi ülésének. A szakember kutatási igazgatóként dolgozik egy svájci cégnél, amely tíz éve vizsgálja a kőzetek élelmiszerekre gyakorolt hatását. Az eredmények meglepőek: a különleges technológiával apróra őrölt kőzetek a talajba juttatva a növények számára fontos makro- és mikroelemeket tartalmaznak. Az őrlemények alkalmazásával akár 50-60%-kal is növelhető a termés mennyisége és javítható annak beltartalmi értéke - mondta el Bors János. A vállalkozás a klímakörrel egyeztetve egy enzimfarmot szeretne létrehozni Szekszárdon, amely a toxikus terhelésű - így például olaj szivárgásokkal teli - talajok tehermentesítésének lehetne mintapéldája. Gy. L. Bors János cége olyan tér- [ mészetes eljárásokkal is t kísérletezik, amely 24-48 l órán át védelmezi a virágzó növényeket a tavaszi fagy- : kártól, de a méhek pusztu- : lását, kaptáraik elhagyását ; megakadályozó, gyógyvizes, • gyógynövényes alapokon * nyugvó technológiával is \ dolgozik. NÉVNAP-TÁR Október 14. (vasárnap) -Hetén, Heléna Hetén: a Heléna angol és francia formájából. Heléna: görög eredetű; jelentése: vitás, (talán: nap, hold). Október 15. (hétfő) - Teréz, Terézia Teréz: görög eredetű; jelentése: hőség, forróság, nyár, aratás, szüret; vadászni. Terézia: a Teréz latinos továbbképzése. Október 16. (kedd) - Gál, Aurélia Gál: kelta-magyar eredetű; jelentése: kakas. Aurélia: latin eredetű; jelentése: aranyos. Október 17. (szerda) - Hedvig, Ignác Hedvig: német eredetű; jelentése: harc. Ignác: latin eredetű; jelentése: tűz. Október 18. (csütörtök) - Lukács Lukács: latin eredetű; jelentése: Luciana tartományból való férfi. Október 19. (péntek) - Nándor Nándor: régi magyar személynév, a nándor népnévből származik; jelentése dunai bolgár. Október 20. (szombat) - Vendel Vendel: német eredetű; jelentése: a vandálok népéhez tartozó. 4llllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllMlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll| 1 SZEKSZÁRD VÁRHATÓ IDŐJÁRÁSA I 1 Október 14. 1 (vasárnap) éÉk & derült 1 szeles nap max. 24°, min. 9° 1 Október 15. 1 (hétfő) fSÉSkt M derült 1 szeles nap max. 23°, min. 8° 1 Október 16. 1 (kedd) & közepesen felhős max. 22°, min. 8° 1 Október 17. 1 (szerda) 4b közepesen felhős max. 22°, min. 8° 1 Október 18. 1 (csütörtök) zápor 1 max. 22°, min. 8° 1 Október 19. 1 (péntek) közepesen felhős max. 21°, min. 7° 1 Október 20. 1 (szombat) közepesen felhős max. 21°, min. 8° = Forrás: idokep.hu/szekszard = =1111111111111111111111111111111i11111111iIII11111111111111111111111111111II11i11111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111M11M1111111111111 ] I1~