Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)

2018-09-02 / 29. szám

2018. szeptember 2. SZEKSZÁRDI VASAR1AP December 6. Az önkormányzat segítségével újult meg a Balassa János kórház gyerme­kosztályának 2. emelete, 10,5 millió forintból. A hivatalos átadón Ács Rezső polgármester örömmel tudatta, hogy a felújítással jobb körülmények közé ke­rültek a gyerekek és szüleik. Dr. Németh Csaba főigazgató megköszönte a város támogatását, amely által a kórházi dol­gozók munkakörülményei is javultak. December 10-20. Az önkormányzat összesen 10 millió forint értékű élelmiszer csomagokkal, utalványokkal segített az időseknek és a rászorulóknak meghittebbé tenni a ka­rácsonyi ünnepeket. Ács Rezső polgár­­mester és dr. Haag Éva alpolgármester csomagot vitt és palacsintát sütött a Mé­­rey és Kadarka utcai otthon lakóinak. Csomagot kaptak a Szekszárd-Újváro­­si Római Katolikus Társaskör tagjai is. 1000-nél több rászorulónak juttatott a közgyűlés szociális és egészségügyi bi­zottsága közreműködésével utalványo­kat, 2,8 millió forintos keretből. December 19. 173 rászoruló családnak juttatott ingyenes tűzifát a megyeszékhely ön­­kormányzata karácsonyig. Ács Rezső polgármester kiemelte: kilencmillió forintot szántak erre a célra. Egy csa­lád tizenöt mázsa tűzifához jutott hozzá. December 22. A polgármesteri hivatal és a kulturális központ évzáró szponzori fogadásán köszönte meg Ács Rezső polgármester a vállalkozók támogatását, amelynek segítségével a város magas színvonalon rendezhette meg programjait. Zsikó Zoltán, a kulturális központ ügyve­zetője kiemelte, hogy 2017-ben 4 144 rendezvényen több mint 371 ezer ember fordult meg városunkban. II. Gazdaság Január 18. Digitális szolgáltató központot hoz létre a Photel csoport Szekszárdon 130 új munkahellyel. A 946 milliós beru­házáshoz a kormány 378 millió, vissza nem térítendő támogatást nyújt. Ács Rezső polgármester bízik abban, hogy a beruházás nyomán újabb innovatív befektetőket sikerül a városba vonzani. Február 24. A Csapó Dániel középiskolában fel­újított közösségi szobát, 19 fürdőszobát és egy mosó-szárító helyiséget vehettek birtokba a kollégisták. Egy 225 millió forintos beruházásnak köszönhetően a tanulók korszerű eszközökkel, gé­pekkel ismerkedhetnek meg, mondta Simonné Szerdai Zsuzsanna igazgató. A létesítményeket dr. Nagy István ál­lamtitkár, Horváth István országgyű­lési képviselő és dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott adta át. Február 27. Aranyérmet nyert a Dúzsi Tamás és Családja Pincészet a németországi Neustadtban megrendezett 20. Mundus Vini tavaszi nemzetközi borversenyén a Pentaton Cuvée, sajátos Dúzsi ízvilágot tükröző borával. Március 3. Szekszárd és Eger között ismét megren­dezték a Bikavér párbajt Budapesten, a Corinthia hotel pazar miliőjében, ahol 15 egri és 16 szekszárdi pincészet mu­tatta be borát. A döntetlenre zárult pár­baj résztvevői megkóstolhatták A Kávé háza különlegességeit és a Kék Madár Alapítvány Szekszárdi Csokiját is. Március 21. A 3 milliárdos keretösszegű Mé­­rey-programban február hónapban 16 helyen zajlottak útburkoló munkák. Ács Rezső, Lisztes-völgyben tartott saj­tótájékoztatóján elmondta, hogy a be­ruházásnak köszönhetően a szekszárdi borvidék útjainak már 30%-át borítja vápás vízelvezető. Március 27. A Vesztergombi Pince 2012-es Bodzás merlot válogatása lett a Szekszárdi Borvidéki Borverseny legjobb vö­rösbora, amely 2015-ben nagyaranyat nyert a Magyar Bormustrán, aranyér­met kapott a 2015-16-os Vinagorán, 2015-ben a Prestige Reserve gyémánt díjában részesült, és beválasztották a 100 legjobb magyar bor közé. Április 29. Első alkalommal rendeztek bortúrát „Bikavér borongoló” néven a város északi részén található 10 pincészet részvételével. Az eseményre mintegy 400 borturista érkezett. Május 4. Első alkalommal választották ki az Or­szágház borait, amelyek közül 3 szek­szárdi. A kékfrankosok és a bikavérek közül a Fritz Pincészet 2012-es tételeit, amíg a legjobb kadarkák közül a Takler Borbirtok 2015-ös bora viselheti az Or­szág bora címet. Május 12-14. 10 szekszárdi borászat és büfékocsi részvételével először rendezték meg a „Szekszárdi Bortavasz és Food Truck Show”-t a Béla király téren. A kiváló bo­rok mellett a büfék kínálatának újragon­dolt, technikailag tökéletesített verzióit ízlelhette meg a nagyszámú érdeklődő. Május 21-22. Egy arany- és egy ezüstérmet nyert a Bordeaux-i Challenge International du Vin borversenyen a Szekszárdi bor­vidéken termelő Lajvér Borház Kft. Május 24. A Szekszárdi Boregyetem Tavaszi rozé kavalkád című borkóstolója a PTE szekszárdi karán zajlott, ahol Dúzsi, Eszterbauer, Mészáros, Módos, Prant­­ner és Schieber borokat lehetett ízlelni. Június 1. 10. születésnapját ünnepelte az Ízlelő Családbarát Étterem bizonyítva, hogy a megváltozott munkaképességűek sikeres munkát végeznek. Ács Rezső polgármester hangsúlyozta, hogy a mű­ködtetés pozitív társadalmi hatást vál­tott ki. Mészáros Andrea, az üzemeltető Kék Madár Alapítvány ügyvezetője ki­emelte, hogy egészséges alapanyagokból egészséges táplálkozást biztosítanak és fontos érték náluk a családközpontúság. Június 2. Az Országos Borversenyen nagyarany­­nyal ismerték el a Takler Pincészet 2015-ös bikavérét. A Fritz Pincészet vörösboraival 4 aranyérmet is begyűjtött. Aranyérmes lett még: Bősz Adrián, Esz­terbauer Borászat, Schieber Pincészet. Június 3. Kékfrankos szőlővirágzás ünnepet tartott a Dicenty Dezső Kertbarát Kör harmadízben a Mészáros Pincészetben, ahol ünnepi köszöntőt mondott dr. Kiss Eliza miniszteri biztos, majd ne­ves szakemberek előadásai hangzottak el. Dr. Kozma Pál a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet nevében örö­mét fejezte ki a fajta megújításáért. Kiemelte, hogy a kékfrankos jövőjéért a kutatóintézet kísérletbe fogott Szek­szárdon, ezért Mészáros Pál birtokán 167 anyatőkét ültettek el, kialakítva egy 24 kiónt számláló génbankot. Június 6. A „Neked munka, nekem álom!” című programban fogyatékkal élők próbál­hatták ki magukat álmaik munkakö­rében. A Kék Madár Alapítvány mun­katársa, Somogyvári Eszter elmondta, hogy a társadalmi felelősségvállalás létező és működőképes fogalom. Június 7. Nagyszabású rehabilitációs állásbörze várta a megváltozott munkaképességű­eket a PTE szekszárdi karán, ahol Czi­­bere Károly államtitkár hangsúlyozta, hogy minden támogatást meg kell adni a munkaerőpiaci belépéshez. A foglalkoztatási rehabilitáció keretében a cégeknek bértámogatás igénylésére nyílik lehetősége, amelyet 2017-ben 40 milliárd forintra emelt a kormány. Ács Rezső polgármester kiemelte: fontos, hogy a megváltozott munkaképességű­ek érezzék, valódi munkát végeznek. Június 17-18. 10 pincészet összefogásával 7. alka­lommal rendezték meg az Iván-völgyi Kadarkatúra programjait. Mintegy 1000 borturista tapasztalhatta a pincé­szetek vendégszeretetét és kóstolhatta kiváló borait. Június 19. Az országban elsőként megkötötték a Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közötti Tolna megyei együttműködési megálla­podást, amely az agrárszakképzés meg­erősítését szolgálja, és amelyet Román István helyettes államtitkár és Vendégh Edit a NAK megyei igazgatója írt alá. Július 10-16. Az Sz+C Stúdió Kft. színes program­mal rendezte meg 16. nyári gyermektá­borát munkatársai gyermekei és unokái részvételével. A cég 2000 óta tartja az „Építők napi” rendezvényét, amelyre ezúttal egy hosszú hétvége keretében Kiskunmajsán került sor. Augusztus 2. Budapesten a Vajdahunyad várban Fa­zekas Sándor földművelésügyi miniszter adta át a TOP Borkiválóságok illetve Borkiválóságok minősítéseket az 1162 tétel benevezett borból a legjobbaknak. 15 minta, közte a Twickel Szőlőbirtok Gróf Zichy Szekszárdi 2012-es kékfran­kosa kapott TOP Borkiválóság címet. További 309 fehérbort, 174 vörösbort és 62 rozét minősítettek Borkiválóságnak, közülük 45 mintát szekszárdi borászok neveztek. A Lajvér Borház 4, Bősz Adri­án, Dúzsi Tamás, Eszterbauer, Hetényi, Németh János, Pastor, Takler, Twickel, Vesztergombi pincészetek, szőlőbirto­kok 3-3 bora, Éeiszt, Mészáros, Posta, Vida birtokok 2-2, Bodri, Halmosi, Merfelsz, Scheiber pincészetek, Szeles­hát Szőlőbirtok 1-1 bora került az ok­levéllel díjazott borok közé. Augusztus 20. Tolna megyében 41 000 hektáron termel­tek búzát, amelynek a hektáronkénti átla­ga 6,17 tonna átlaga országosan a legma­gasabb volt, hasonlóan all 000 hektáron termelt őszi árpa 6,47 tonnás átlaggal. Szeptember A németországi 21. Mundus Vini nemzetközi borversenyen 4200 mintát bíráltak. Magyar borászok összesen 5, köztük a Vesztergombi Pincészet va­lamint Dúzsi Tamás és Családja Pin­cészet egy-egy bora nyert aranyérmet. Szeptember 20. A világ számos tájáról érkezett szakújság­­írók hallgattak tájékoztatót, ismerkedtek a Samsonite új szekszárdi üzemével, az ott készülő kiváló minőségű bőröndök­kel. Az eseményen dr. Pana Petra a kül­gazdasági ügyekért felelős államtitkár és Ács Rezső polgármester is részt vett. Szeptember 28. Gyümölcsöző együttműködés alakult ki az Alisca Terra és a Kolping szakképző között. A cég által készített komposztot hasznosítja az intézmény a növényter­mesztési kísérletekben, így a diákok könnyen követhetik a folyamatokat. A palánki fóliasátornál Kővári Ildikó az Alisca Terra munkatársa ismertette a lakosság által is megvásárolható kom­poszt értékesítési akciót. Szeptember 29. Összeolvadt a Dunaföldvár és Vidéke Ta­karékszövetkezet, valamint az Észak Tol­na Megyei Takarékszövetkezet a Hungá­ria Takarékkal, és az ország legnagyobb takarékszövetkezetévé vált - jelentette ki Gáspár Csaba a Hungária Takarék ügy­vezető igazgatója a megújult szekszárdi fiók átadó ünnepségén. Jelen volt Hor­váth István országgyűlési képviselő is, aki kiemelte, hogy „a Hungária Takarék a vidék pénzügyi motorja, Magyarország legtőkeerősebb takarékszövetkezete”. November 3. Új gyártócsarnokot avatott városunk­ban az Adval Tech Csoport. Az ün­nepségen a svájci székhelyű cégcsoport vezetői, leányvállalataik és partnereik, valamint a városi elöljárók voltak jelen. Az 5000 négyzetméteres üzemcsar­nokban fém- és műanyag alkatrészeket gyártanak. Az avatáson részt vett Pe­ter Burkhard svájci nagykövet és Ács Rezső polgármester is, aki köszönetét fejezte ki a cégcsoportnak, hogy 2007- ben Szekszárdot választották. Döntésük helyességét az eredmények igazolták. November 26. A szlovéniai Mariborból került Szek­­szárdra egy oltvány a „világ legősibb” szőlőtőkéjéről, a Madra Kavcina faj­tájú kék borszőlőből, amelyet Kövér László az országgyűlés elnöke abból az alkalomból adományozott városunk­nak elültetésre és további gondozásra a szekszárdi borvidéken, hogy a két ország között 25 éves a kisebbségi ke­retegyezmény. Az ünnepélyes átadáson

Next

/
Oldalképek
Tartalom