Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)
2018-08-26 / 28. szám
2018. augusztus 26. SZEKSZÁRDI WlSARNAP Rajongásig szerették a Bartina táncosait Borneo szigetén A Bartina táncosai július második felében tíz napot töltöttek Indonéziában, ahol egy fesztivál keretében ízelítőt adtak a kárpát-medencei magyar táncokból, és ízelítőt kaptak a helyi kultúrából, gasztronómiából és vendégszeretetből. Binder Tibor a Bartina egyesület elnökségi tagja és Sipos Gergő vezetésével a felnőtt együttes- tíz lány és kilenc fiú - és a táncosokat kísérő Tarsoly zenekar utazott el július 19-én a Nemzetközi Folklórfesztiválok Szövetsége (CIOFF) Tenggarongban rendezett fesztiváljára. A szekszárdiak Budapestről Dubai érintésével repültek Jakartába, majd Indonézia fővárosából egy újabb átszállással Borneo szigetéig. A táncosokra innen még egy közel három órás buszút várt a kelet-borneói Mahakam folyó partján fekvő városig. A reptéri várakozásokkal, transzferekkel és az időeltolódással együtt mintegy 40 órát utaztak a fesztivál helyszínéig. A hajnali érkezést követően a fesztivál nyitónapjának délelőttjén egy közel 6 km-es menettánc várt a bartinásokra...- Még csak időnk sem jutott pihenni, de az a szeretet, amivel körülvettek bennünket a helyiek, mindnyájunkkal feledtette az utazás fáradalmait- emlékezett vissza Sipos Gergő. Az együttes vezető táncosa szerint idő kellett, mire megszokták, kezelni tudták az indonézek túláradó rajongását. Előfordult, hogy csak a szervezők, a rendőrök segítségével tudták megtenni a színpadtól a buszig tartó utat, annyian vették körbe a szekszárdiakat egy-egy közös fotó, vagy autogram reményében.- Az itt élők számára a fesztivál a (kül)világot hozta el - folytatta Sipos Gergő. - Valamenynyi csoport bemutatóját nagy érdeklődés kísérte, de talán mi találtuk meg leginkább a „hangot” a helyiekkel. A fellépések után közös táncot, játékot kezdeményeztünk a nézőkkel, ők pedig értékelték azt. A bartinások 10 alkalommal mutattak be hosszabb-rövidebb műsort. Léptek fel téren, parkban, stadionban és szigeten felállított színpadon is. A repertoárban a kismagyarországi táncrendek mellett erdélyi dialektus és természetesen sárközi táncok is szerepeltek. A lányok üveges tánca éppúgy elkápráztatta a helyieket, mint a fiúk kalotaszegi legényese. A szoros időbeosztás mellett a táncosoknak - a szekszárdiak mellett indiai, mexikói, török, lengyel és romás csoportok léptek fel - a szigetvilág trópusi A táncosok ruháiból csavarni lehetett volna a vizet, a fiúk csizmái nem száradtak meg. A szekszárdiaknak a programok közötti délutáni szünetekben volt lehetőségük sziesztázni a szállásukon.- Tenggarongban (is) egyszerre van jelen a nyomor és az maradandó élményekkel zárta az ázsiai túrát. A bartinásokat legközelebb szeptember közepén, a Szekszárdi Szüreti Napokon láthatja a szekszárdi közönség, majd novemberben az idén 50 éves Szekszárdi Néptánc Fesztiválon lépnek színpadra.-flidőjárásával is meg kellett küzdeniük. A hőség mellett a nyolcvan százalék fölötti páratartalom okozta a legtöbb gondot. elképesztő gazdagság, mégis, a maga módján mindenki boldog. A közönség szabadtéri színpadok előtt rendben, fegyelmezetten, a magával hozott takaróra, vagy a bukósisakjára ülve élvezte az előadást - mondja a táncos. - Európai ember számára furcsa a tetszésnyilvánításuk is: a produkció végén hangos ováció mellett csak négyszer-ötször ütik össze a tenyerüket, így mire mi meghajoltunk és levonultunk a színpadról, síri csend volt a nézőtéren... Összességében remekül sikerült az indonéziai vendégszereplés, a Bartina ismét magas színvonalon képviselte Magyarországot. A fárasztó program és utazás ellenére minden táncos 1 ANHUR TEMETKEZÉS Szekszárd, Béri B. Adám utca 78. Telefon, fax: 74/411-912 ^ ANHUR' ‘ www.anhurtemetkezes.hu ÁLLANDÓ KÉSZENLÉT 0-24 ÓRÁIG: 06-30/936-32-55 1(03555) ÉPÍTÉSVEZETŐT, KŐMŰVEST j és HIDEGBURKOLÓT KERES AZ SZ+C STÚDIÓ KFT. Az önéletrajzokat az info@szpluszcstudio.hu e-mait címre kérjük megküldeni. Érdeklődni: 30/356-3262 ■í www.szpluszcstudio.hu n GARDEN! Legújabb tapéta trendek! Elegáns,modem formavilág. Tapéták gyerekszobába. Minták ezrei rövid szállítási határidővel. NYITVA TARTÁS: hétfő - péntek: 08:30 - 17:00 szombat: 09:00 - 11:30 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 15. ^Telefon: +36-74/312-234 ■J facebook.com/fuggonyvilag Friss hírekért, képgalériáinkért látogasson el közösségi oldalunkra: https://www.facebook.com/ szekszardivasarnap/