Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)

2018-08-26 / 28. szám

2018. augusztus 26. SZEKSZÁRDI VASARMAP Újra nyárbúcsúztatót rendeznek a „fősővárosiak” Évről évre népszerűbb és látogatottabb a Szekszárdi Fősővárosi Kör Nyárbúcsúz­tató rendezvénye. A prog­ram „magja" az a századokra visszanyúló liturgikus elem, amelynek a Remete kápolna melletti tér ad otthont.- Több éve már, hogy feleleve­nítették a régi fősővárosi búcsúk hangulatát. Mik a tapasztalatok?- Csupa pozitívum. Négy éve indítottuk útjára a programot, szé­les összefogásban. A tagság évről évre új ötletekkel áll elő, így idén is muszáj volt belevágni a szervezés­be - mondja Szollár Zoltán, a kör elnöke. - Sokan vannak, akik érté­kelik a kezdeményezésünket, ami a segítségük nélkül nem is jöhetett volna össze. Ezúton is köszönünk minden hozzájárulást!- Szóval érdemes volt belevágni?- Mindenképpen! Ha csak az egyesület tagjai, valamint a fiatalabb és idősebb korosztály részéről kapott energiát nézzük, már így érezhetjük. Mondom mindezt reformátusként, hi­szen oly szép ez az ökumenikus összefogás! Úgy érzem, büszkék lehetnek ránk elődeink is.- Bejött a számításuk a látoga­tottság kapcsán?- Tavaly majd’ másfélszer any­­nyian érkeztek a Kápolna térre, mint az azt megelőző esztendő­ben. Idén 48 órán belül ötszázan jelezték a részvételüket a búcsú online felületén. Pillanatnyilag már az ezer felé közelítünk, ami végül akár több ezer fős látoga­tói számot is jelenthet...- Hogy alakul az idei program?- Szeptember 9-én, 10:30 óra­kor kezdődik a Bíró László püs­pök által celebrált mise, majd 14:00 órától már fellépő művé­szek is színesítik a programot. Lesz ringlispíl, ugrálóvár és gye­reksarok, és a Bárka Művészeti Szalon is várja a látogatókat. Az ételek-italok „utcájában” kü­lönlegességeket lehet kóstolni, és persze a fősővárosi kötődésű borászok is képviseltetik magu­kat. A tombolasorsoláson meg­lepetés ajándékokkal, az este fo­lyamán pedig táncmulatsággal tesszük változatossá nyárzáró rendezvényünket.- Milyen terveket dédelgetnek a körben?- Egy mini múzeummal ruk­kolnánk elő. Megannyi tárgy gyűlt már össze az évek során a régi Fősőváros életéből, de még mindig várunk egykori munkaeszközöket, használati tárgyakat. Szeretnénk, ha az érdeklődő felnőttek és gyerme­kek kézbe foghatnák, mivel is dolgoztak őseik. - gyimóthy -A BONYHEART EGYÜTTES JÓTÉKONYSÁGI KONCERTJE, A TOLNA MEGYEI Balassa János Kórház, traumatológiai osztályának javára. A BELÉPÉS DÍJTALAN. AZ ADOMÁNYOKAT SZÍVESEN FOGAD|UK ! I ■ Koszorúzás és ünnepi megemlékezés a Rákóczi-szabadságharc kitörésének 315. és a kölesdi csata 310. évfordulója alkalmából Ünnepi koszorúzás a Béri Balogh Ádám emlékműnél 2018. augusztus 25.16 óra Ünnepi megemlékezés és hangverseny Köszöntőt mond Dr. Gesztesi Enikő, a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület elnöke Gregus Tárogató Kvartett hangversenye 2018. augusztus 25.18 óra Helyszín: Művészetek Háza * SZEKSZÁRD

Next

/
Oldalképek
Tartalom