Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)

2018-03-25 / 11. szám

2018. március 25. 13 SZEKSZÁRDI Kiemelkedő eredmények a mezei magyar bajnokságon Kecskeméten rendezték meg Magyarország 110. Mezei Futó Bajnokságát, amelyen rajthoz álltak a Szekszárdi Sportközpont legjobb at­létái is. A versenyt nyugodt szívvel nevezhetjük az or­szág egyik legrangosabb futórendezvényének, hiszen a 9-10 éves korosztálytól a felnőtt mezőnyig rendeznek itt futamokat. A zord idő ellenére népes me­zőny jött össze, több mint 400 sportoló küzdött egymással és az elemekkel. Szembetűnő volt, hogy a Sportközpont Kölyök Atlétika programja milyen sike­res, hiszen nemcsak az időseb­bek között, hanem a legfiatalabb korosztályokban is rajthoz tud­tak állítani versenyzőket. Indult a szakosztály válogatott futója, Szemerei Levente (képün­kön) is, aki kemény és kitartó edzésmunkájának köszönhetően remek második helyezést szer­zett a juniorok között. Időered­ménye a felnőtt mezőny abszolút harmadik helyére lett volna elég. A fiatal sportoló edzőjével, Szőke Gergővel a nyári junior világbaj­nokságra készül, ahol 3000 mé­ter akadályfutásban kell felven­nie a versenyt a világ elitjével. Kiemelkedő volt a Felki fivé­rek remek szereplése: Dominik az Ul 1 -es korosztályban arany­érmet szerzett, Benjámin pedig az újoncok között lett ötödik egy roppan erős mezőnyben. Szekszárdi eredmények: U11 (1 km): 1. Felki Dominik. U13 (2 km): 10. Deli Bence, 31. Plesz Gábor, 32. Máté Zsombor (csa­pat 5. helyezés). Újonc (3 km): 5. Felki Benjámin. Serdülő (4.5 km): 17. Istlstekker Balázs. Juni­or (8 km): 2. Szemerei Levente. Utánpótlás (8 km): 10. Deák Bálint. - rp-Tovább nőtt a Szekszárdi Műjégpálya látogatottsága Az ezüstérmes csapat tagjai, elöl: Uszléber Máté (kapus). Tér­delnek (balról): Sági Gergő, Simon Iván, Szegedi Levente, Aj­­tonyi Bence, Kiefer Máté, Szegedi Szabolcs. Állnak: Gergely Tibor és Kakas Krisztián edzők, Komáromi Bence, Szilovics Balázs, Dobai Gergő, Szuchovszky Barnabás, Kovács Kornél, Helmrich Ádám, Tokodi Illés és Szuchovszky Tamás. A képről hiányzik: Jáksó Benedek és Sandi Tamás edző. Az egyik legsikeresebb szezon­ján van túl a Szekszárdi Műjég­pálya: a majdnem négy hóna­pos szezon alatt több mint 21 ezren húztak korcsolyát a me­gyeszékhely pályáján. Az elmúlt évekhez hasonlóan a szekszárdi óvodáknak és általá­nos iskoláknak ezúttal is lehe­tőségük volt ingyen látogatni a Szekszárdi Műjégpályát, amit <S nagyon sok intézmény ki is hasz- 2 nált, majdnem 3500 fiatal szállt jégre. A Szekszárdi Sportközpont által indított korcsolyaiskolákban több mint hatvanan tanultak meg biztonsággal mozogni a jégen, mi több, közülük néhány tehetséges gyermek már részt is vett a Szek­szárdi Jégmadarak edzésein. A jégpálya március 18-án ugyan bezárt, de a tervek között szerepel egy „in-line” borítás, amin a jégkorong szakosztály sportolói görkorcsolyákon to­vább folytathatják edzéseiket. Az első érem A szekszárdi jégkorongsport megszerezte első magyar bajno­ki érmét, ami rögtön egy szépen csillogó ezüst lett. A Magyar Jég­korong Szövetség az idei szezon­ban írta ki először a kölyök (U14) korosztály számára a Kispályás Bajnokságot, aminek lényege, hogy a mérkőzéseket három a há­rom ellen vívják meg a csapatok. A tornán a Szekszárdi Sport­­központ jégkorong szakosztálya, a Szekszárdi Jégmadarak csapata a kiváló második helyet szerezte meg. Az aranyérmet a Szombat­­helyi Pingvinek vihették haza, a dobogó harmadik fokára pedig a Szabolcsi Sólymok állhatták fel. A szekszárdi csapat legeredmé­nyesebb játékosa 19 góllal Ko­vács Kornél lett. Kiélezett bajnokság Az elmúlt héten győztest avattak a 2017/2018-as Városi Amatőr Jégkorong Bajnokság­ban, amelyet immár 10. alka­lommal rendeztek meg. Idén rekordot jelentő nyolc csapat mérte össze tudását a Szek­szárdi Műjégpályán, köztük hat szekszárdi és két bajai együttes. A városi bajnokságban egy­aránt részt vettek tehetséges amatőrök, a Szekszárdi Jégma­darak U14-es vagy Uló-os csa­patának tagjai, valamint lelkes „jégkorongos” szülők is. A döntőt az alapszakasz győz­tes Totyogó Kacsák és a harmadik helyen végzett Jégmadarak csa­pata vívta, az aranyéremhez két nyert meccs kellett. A finálé óriási küzdelmet hozott, s végül a min­dent eldöntő harmadik összecsa­páson 8-7-re a Csanády Ákos, ifj. Csanády Ákos, Falus András, Németh Kristóf, Pilisi Tibor és Sandi Tamás alkotta Jégmadarak csapata nyert. A bronzérem a Ba­jai Jégtörők együttesének jutott. Végeredmény: 1. Jégmada­rak, 2. Totyogó Kacsák, 3. Bajai Jégtörők, 4. Balu-T Jéglovagok, 5. Sápadtarcú Sasok, 6. Nőném Keletném, 7. Vénmadarak, 8. Szekszádi JE. Az alapszakasz gólkirálya ifj. Csanády Ákos (Jégmadarak) lett 49 góllal, az alapszakasz pontkirálya Moser Miklós (To­tyogó Kacsák) 61 ponttal. A rájátszás legértékesebb játéko­sának Németh Kristóf (Jégma­darak) bizonyult. - rip -

Next

/
Oldalképek
Tartalom