Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)
2018-02-25 / 7. szám
2018. február 25. SZEKSZÁRDI YASARiAP5 Méhésznap: kiállítás és szakmai fórum a Babitsban Az elmúlt szombaton immár 14. alkalommal rendezték meg a Szekszárdi Tavaszváró Szakmai Méhésznapot, a termelők és a méhészeti eszközöket forgalmazó vállalkozások szakmai találkozóját a Babits Mihály Kulturális Központban. Mint azt a kiállítás egyik szervezője, Nagyernyei Attila elmondta: mintegy 1000-1200 látogatója volt a szakmai napnak, amelyen közel hetven kiállító - közte horvátországi és szlovákiai vállalkozás - kínált méhészeti eszközöket, berendezéseket, gépeket. A Tolna Megyei Méhész Egyesület elnöke hozzátette: természetesen mézből és méhviaszból is volt kínálat, mint ahogy ezúttal is lehetőséget biztosítottak a viasz-műlép cserére. Az érdeklődők a vásár mellett színvonalas szakmai előadásokat is meghallgathattak. A Romániából érkezett Cristian Bratu a méhcsaládokra veszélyt jelentő ázsiai méhatkáról (varroa), míg honfitársa, Radu Guţescu a méhek táplálékáról, etetéséről értekezett. Az atka elleni védekezéshez dr. Kelemen Bálint állatorvos szolgált gyakorlati tanácsokkal, míg Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke a firssen elkészült - lapunk előző számában bemutatott - Európai Mézjelentésről tartott beszámolót. Bross Péter szerint a kiváló minőségű magyar mézből évente mintegy húszezer tonnát vásárol másfél tucatnyi ország. Ez a mennyiség mintegy 10 százaléka az EU-ban megtermelt méznek. „Tolna megye remek természeti adottságokkal rendelkezik, a megye méhészei pedig elismerésre méltó módon vesznek részt az országos egyesület érdekvédelmi munkájában” - tette hozzá Bross Péter. SZV Bálint-napi ízlelős borvacsora Jazz klasszikusok az Agórában FOTÓ: KISS ALBERT Az ízlelő Családbarát Étterem a szekszárdi Tringa Borpince tételeivel rendezte Bálint-napi borvacsoráját február 17-én. A megyehatáron túlról is érkeztek vendégek az ízlelő népszerű rendezvény-sorozatának legutóbbi alkalmára, hogy Gál Antal családi pincészetének remekeit a konyhafőnök, Vörös Krisztián mesterszakács által megálmodott menüsorral együtt kóstolják meg. A Tringa borokat bemutató Gál Attila a Mirabellt (Cserszegi fűszeres és csipetnyi Rizlingszilváni) kínálta aperitifként, majd a borvacsora házigazdája, Kovács János Venesz-díjas mesterszakács felvezetőjét követően máris a hideg előételt szervírozták. A kacsamell saláta (képünkön) mellé Kékfrankos Rosé került a poharakba, a fácán húsleveshez pedig a Sargasso (Olaszrizling) 2017-es évjáratát kóstolhattuk. A meleg előételként felszolgált erdei gombás raviolinak kiváló kísérője volt a 2016-os Barocco, Blauburger, Merlot és Kékfrankos házasítása. Tökéletes volt az összhang a főétel - Marhapofa kakukkfüves jussal, édesburgonya habbal, vajas hóborsóval és grillezett bébikukoricával - és a pincészet egyik emblematikus bora, a Diablo 2011-es évjárata között is. Az igazi gasztronómiai élményt nyújtó estet a desszert - Kávé Cotta kekszmorzsa és csokoládé ganache - és a 2013-as Cabernet Sauvignon remek párosa zárta le. SZV Idén is megrendezte hagyományos, év eleji nagykoncertjét a harminckilenc éves Szekszárd Big Band. Az idei sztárvendég Gájer Bálint volt. Miként minden évben, ezúttal is rengetegen voltak kíváncsiak a Szekszárd Big Band év eleji nagykoncertjére, február 19- én a Babits Mihály Kulturális Központ színháztermében. A jövőre a negyedik „ikszbe” lépő együttes immár 38 esztendeje rendezi évről-évre ezt a hangversenyt. Idén is hívtak sztárvendéget az estre: míg tavaly Charlie állt színpadra a Szekszárd Big Banddel, addig ezúttal Gájer Bálint, a „swing hercege” karakteres hangját, megnyerő előadását élvezhette a közönség. Az együttes előadásában jazz klasszikusok csendültek fel, Gájer Bálint pedig Szécsi Pál egyik dalát is előadta a zenekarral. A koncerten közreműködött Búzás Panna Napsugár, Csepregi Péter és Pecze Zsófia énekes, valamint Nagy Balázs altszaxofonon. Pecze István, az együttes művészeti vezetője elmondta: igazán felemelő érzés, hogy lassan négy évtizede működik a jelenleg tizennyolc fős Szekszárd Big Band, amelyben két alapító tag maradt: Márkus István és jómaga. Elárulta, hogy a jövő februári, jubileumi nagykoncerten várhatóan több alapító tag is színpadra áll majd a Szekszárd Big Banddel. - mwj -