Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)

2017-04-16 / 14. szám

2017. április 16. SZEKSZÁRDI Szabadi Mihály, az értékmentő táncpedagógus Szabadi Mihály népműve­lő, etnográfus, Csokonai- és Bessenyei György-díjas ko­reográfus, a szekszárdi Barti­­na néptáncegyüttes alapítója nyolcvanadik születésnapját ünnepelte „családi körben", a Babits Mihály Kulturális Köz­pont színháztermében tar­tott szerzői esten. Vidéki elszigeteltségben, magá­nyos harcosként kellett saját út­ját meglelnie. Faluban született, ahol az ember „örökli a kultú­rát” - vallja Szabadi Mihály. A néptánc-mozgalom főiskolás korában érte el: attól kezdve autodidakta módon próbálta képezni magát. Munkája során a pedagógus és koreográfus feladatait próbálta magában ötvözni. Az első néprajzi kötet Andrásfalvy Bertalantól került hozzá, később Martin György, Pesovár Ernő és Vásárhelyi László váltak mestereivé. A születésnapos saját bevallá­sa szerint oly módon tanulta a koreográfusi mesterséget, hogy nyitott lélekkel figyelte az előtte járó generáció - Szigeti Károly, Györgyfalvay Katalin, Novák Ferenc, Tímár Sándor - tevé­kenységét. Első komoly próbál­kozása Olsvai Imrével közösen, 1968-ban született meg: ez volt a Tolnai szvit, mely - sok más mű mellett persze - a szombati műsor részét képezte. A mester alkotó tevékeny­ségének támogatóiként Thész Lászlót, a Liszt Ferenc Zeneis­kola korábbi igazgatóját és Lányi Péter zongoraművészt emlegeti fel úton-útfélen. Miska bácsi alapította és húsz évig vezette a Bartinát. A nagyegyüttesnek 21, a gyerekeknek 14 művet készített, s ezek mindegyikével bejárták a világot, megannyi sikert hozva a néptánc egyesü­letnek. Ilyen volt többek között a Bim-bam című - pedagógiai alapműként is emlegetett - ko­reográfia, amelyet a Bartina csemetéi 1989 óta táncolnak, s amelyet szintúgy műsorra tűz­tek a születésnapi szerzői esten. Amikor a ’70-es években fel­ismerték a „táncoló közösségek” páratlan jelentőségét, néptán­­ciskola-jellegű kezdeményezést indított „Játszó” elnevezéssel. Ennek tökélyre fejlesztését Ma­­tókné Kapási Júlia végezte. Sza­badi Mihály rendkívül büszke arra, hogy a Bartinás gyerekek minden esztendőben az Erkel színház több ezer fős közönsége előtt táncolnak. Műveit - példá­ul a szerzői esten szintúgy be­mutatott Ördögtáncot - egyéb gyerekcsoportok is átvették, munkáin táncos nemzedékek cseperedett fel. A szerzői esten Ács Rezső, Szekszárd polgármestere is kö­szöntötte az ünnepeltet, akinek életét az „értékmentés” kifeje­zéssel jellemezte, hiszen mind Szekszárd Tolna megye és az ország is sokat köszönhet neki. - Életművét rengeteg díjjal is­merték el, ám ennél sokkal fon­tosabb, miként becsülte munká­ját az a közösség - nevezetesen a megyeszékhely és a Bartina -, ahol dolgozott - hívta fel a fi­gyelmet Ács Rezső.- Miska bácsi személye arra a közmondásra is rácáfolt: senki sem lehet próféta a saját hazá­jában - mondta Szekszárd első embere, emlékeztetve arra: az ünnepelt értékfeltáró munkája során szerzett tudását tovább adta a következő generációnak. Hangsúlyozta: azok az alapok, amelyeket évtizedekkel ezelőtt lerakott, ma is építőkövei a Bartinának. Mindez bizonyít­ja, hogy hosszútávon csak úgy képes fennmaradni egy érték­teremtő közösség, ha alapjai erősek. A polgármester egyúttal örö­mét fejezte ki, hogy Szabadi Mi­hály nyugdíjasként sem pihen: az elmúlt egy évtizedben mint­egy 1600 oldalnyi szépprózával jelentkezett. „Köszönöm, hogy nevelted a fiatalokat és meg­őrizted az értékeket!” - méltatta Ács Rezső a mestert, hozzátéve: Szekszárd még hosszú évekig számít a munkájára. Gy. L. ................................................... Visszatekintés A „Visszatekintés” cí­met viselő szerzői esten egyebek mellett a Tolnai szvit, a Bim-bam, az Ör­dögtánc, a Szőlőtaposó, a Virágvasárnap, a Kóló, a Pásztor és a Lakodalom című műveket vitték szín­padra. A műsorban a Bar­tina Néptánc Közhasznú Egyesület táncosain túl az őcsényi Bogár István Ha­gyományőrző Egyesület, a Bogyiszlói és a Sióagárdi Hagyományőrző Egyesü­let, valamint a Fülöp Fe­renc díjasok is felléptek, a talpalávalót pedig a Csur­gó és a Bartina Zenekar szolgáltatta. LEGYEN ON iS MODERN NAGYi! Válasszon QUATTRO csomaghoz 1 Ft-ért többféle készülék közül! Nem kezdőrészlet! Az akció 2017.04.17-tól érvényes visszavonásig. A tájékoztatás nem teljes körű, részletes tájékoztatást és az akcióban részt vevő készülékek listáját, kérje bármely elérhetőségünkön. El info@tanr.hu 115 www.tarr.hu | ( 1223 *o készlet erejéig

Next

/
Oldalképek
Tartalom