Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)

2017-12-17 / 45. szám

2017. december 17. 5 SZEKSZÁRDI YASARiAP „Meghatározó, hogy megerősítsük a családokat, a városi közösségeket” Az év vége a számvetés, a visszatekintés időszaka. Mér­legre kell tennünk mindent, hiszen csak annak tükrében fordulhatunk az új esztendő felé. ÁCS REZSŐ polgármes­terrel beszélgettünk.- Polgármester úr! Ha két mon­datban kellene megfogalmaznia, miként tekint vissza 2017-re, melyik lenne az a kettő?- Egyértelműen azzal kezdhe­tem, hogy sikeres évet tudhatunk magunk mögött. Ugyanakkor nyilván nem állíthatom, hogy mindent elvégeztünk, amit sze­rettünk volna, hiszen még sok fel­adat van előttünk, de a fő törek­véseket, a legfontosabb kitűzött célokat sikerült jól megfogalmaz­nunk és ezekben előrelépnünk.- Milyen korosztályokat érin­tettek leginkább ezek a célok?- Mindenekelőtt a szekszár­di gyerekek számára szerettünk volna jobb körülményeket te­remteni. Célunk, hogy intézmé­nyeinkben, a bölcsődékben, az óvodákban, az általános és kö­zépiskolákban olyan feltételeket alakítsunk ki, mely körülmények között már a gyerekek saját tehet­ségén múlik, hogy mivé lesznek a későbbiekben. Ezen belül kiemel­ten kezeltük a sport kérdését. El­indítottunk egy programot, ami az óvodáknál kezdődött: ott ala­kítottuk ki az első műfüves pályá­kat, ezt vittük tovább az általános iskolák szintjére. Szeretnénk, ha a gyerekek már az óvodában meg­­éreznék a mozgás örömét, és az általános iskolákban ugyanezek a feltételek várnák őket. És ha már a feltételeknél tar­tunk: az évet azzal kezdtük, hogy valamennyi iskolai étkez­dében lecseréltük a bútorokat, a Dienes iskolában pedig új ét­kezőt alakítottunk ki - átadva a múltnak a korábbi, méltatlan körülményeket.- Úgy tapasztalni: nemcsak az intézmények falain belül, hanem azon kívül is sok figyelem kíséri a legfiatalabbakat.- Igen, idén például második alkalommal rendeztük meg a Háry János Mesefesztivált - egy­re nagyobb érdeklődés mellett. A rendezvényen magam is mesél­tem, mert azt vallom, hogy a mese tanít, és azok a gyerekek, akik sok mesét olvasnak, vagy akiknek so­kat mesélnek, műveltebbek, krea­tívabbak és a világra is nyitottab­­bak lesznek. A magyar mesevilág rendkívül gazdag, a gyerekek sok mindent tanulhatnak belőle, amit majd később hasznosíthatnak.- Hogy nemcsak a fiatalokra figyelnek, azt jelzi a közelmúlt­ban Szekszárdnak ítélt Idősbarát Önkormányzat Díj is.- Mindig is kiemelt feladat­ként kezeltük az idősebb kor­osztály kérdését. Nagyon sok közös rendezvényt szervezünk nyugdíjas klubokkal: az idősek világnapján Csepregi Éva és a Csurgó zenekar előadásával kedveskedtünk nekik, decem­berben pedig külön karácsonyi csomagot készítettünk a részük­re. Gyakorlatilag minden hónap­ban van olyan rendezvény, ahol a klubok meghívásának teszünk eleget: kóruselőadástól a vers­mondó versenyen keresztül a farsangig, megannyi alkalommal lehettünk vendégek. Támogatjuk őket a hazai utazásokban, kirán­dulásokban, hogy Magyarország minél több tájára eljuthassanak, feltöltődhessenek. Ezeket a tö­rekvéseinket ismerte el az Em­beri Erőforrások Minisztériuma azzal, hogy - 90 pályázó közül, két másik megyei jogú várossal együtt - Idősbarát Önkormány­zat Díjat kaphattunk. Az elis­merésnek igyekszünk ezután is megfelelni, de nem a kitüntetés miatt. Szeretnénk, ha a Szekszár­­don élő időskorúak úgy éreznék, hogy érdemes itt élni, jól érzik magukat városunkban.- A nemzedékek közötti kap­csolattartás nagyjelentőségű: az idősebbek számára nem mind­egy, hogy a gyerekek, unokák közel laknak-e hozzájuk vagy távol. Milyen feladatokat ró ez a városvezetésre?- A családok, a gyerekek egészséges fejlődése szempont­jából nagyon fontos vezérelv, hogy a különböző korosztályok egy településen éljenek. Ez egy merész célkitűzés, és nem is egyszerű a megvalósítása. Ezt a célt szolgálja többek között az, hogy a szakképzés rendszerét szeretnénk megerősíteni. A Mo­dern Városok Programban ka­pott, viszonylag jelentős összeg segítségével az ösztöndíjrend­szert szeretnénk kibővíteni. Ha valaki itt tanul és itt telepszik le, az itt is fog családot alapítani. A város jövője szempontjából is meghatározó, hogy a fiatalok elvándorlását megállítsuk, meg­erősítsük a mikroközösségeket - ami ez esetben a családokat je­lenti -, s ezen keresztül a városi közösségeket is egyben tartsuk.- Márpedig a városi közössé­gek lehetőségeinek kérdése min­dig hangsúlyos...- Igen. Ha a rendezvényeket nézzük, azt mondhatom, ez év­ben is kiváló programokra te­kinthetünk vissza, valamennyi generáció megtalálta a számítá­sát. Elég, ha csak a harmincezres látogatottságú Pünkösdi Hal- és Vadünnepet vagy a Szekszárdi Szüreti Napokat említem, me­lyen 70 ezer ember vett részt. Mind kiváló alkalom volt a ta­lálkozásra, a kisebb-nagyobb közösségek együttlétére. Ebbe az irányba mutatnak fejlesztéseink is, így az uszoda megépítése, ami már a jövő év elején megkezdőd­het, a könyvtárat és a levéltárat magába foglaló tudásközpont megvalósítása, valamint az új sportcsarnok és rekreációs köz­pont tervpályázatának kiírása is.- Ez idő tájt sokan tekintenek magukban megfogalmazott kí­vánságokkal az új esztendő felé. Mit kívánna a város vezetője, ha módja lenne?- Advent idején kicsit a „sze­mélyes világunk” felé fordu­lunk: számot vetünk a mögöt­tünk hagyott évvel, ugyanakkor tiszta hittel várjuk a Megváltó érkezését. Azt kívánom, hogy minél többen élhessük meg e napok boldog várakozását csa­ládjaink, szeretteink körében, és az új esztendőben megújult erő­vel és lélekkel fordulhassunk új feladataink, köztük közös tenni­valóink felé. - orbán -

Next

/
Oldalképek
Tartalom