Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)
2017-12-10 / 44. szám
2017. december 10. SZEKSZÁRDI VASARMAP5 Szekszárdi Advent: színes programok aranyvasárnapig Minden korábbinál többen vettek részt az idei Szekszárdi Advent rendezvénysorozat megnyitóján, melyet december 3-án tartottak az ünnepi díszkivilágításba öltözött Béla király téren. A Szekszárdi Advent rendezvénysorozat hivatalos megnyitója a Baka István Általános Iskola diákjainak zenés, verses karácsonyváró műsorával vette kezdetét. Ezt követően Sefcsik Zoltán evangélikus lelkész, János evangéliumából idézve mondott áldást: „Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” A lelkész ifjak és idősek, magányban és családban élők részére egyaránt azt kívánta, hogy Krisztus fénye világítsa meg a karácsonyvárás időszakát.- Sikerült valódi adventi hangulatot varázsolni a Béla király téren. Azért is jó körülnézni, mert még soha nem vettek részt annyian az adventi rendezvénysorozat megnyitóján, mint az idén - fogalmazott köszöntőjében Ács Rezső. Szekszárd polgármestere azt kívánta a gyermekeknek, felnőtteknek és családoknak, hogy érezzék jól magukat az adventi időszak előttünk álló három hetében és a Béla király téren megrendezendő programokkal hangolódjanak együtt az előttünk álló ünnepre. „A karácsony nemcsak az ajándékozásról, hanem a lelki feltöltődésről is szól” - mondta a városvezető. Ács Rezső azt kérte a jelenlévőktől, hogy a szokásosnál is jobban figyeljenek oda ebben az időszakban azokra, akik nehezebb körülmények között élik meg az ünnepet. Hozzáfűzte, ebben a város is partner. A Szekszárdi Advent rendezvénysorozat ideje alatt, vagyis december 3. és 23. között, hétköznaponként a szekszárdi óvodák, iskolák, intézmények és civil szervezetek adnak műsort, a hétvégéken pedig egyegy ismert fellépőt láthatnak, hallhatnak az érdeklődők a Béla király téren, de a Babits Mihály Kulturális Központban is minden nap lesznek programok az ünnepi időszakban. A megnyitó zárásaként Ács Rezső polgármester és a Baka iskola diákjai közös visszaszámolás után felkapcsolták a tér és a város karácsonyfájának ünnepi fényeit. Ezt követően Szulák Andrea lépett fel a Béla király téri színpadon: karácsonyi dalokkal fűszerezett koncertjére alaposan benépesült a tér. A háromhetes rendezvénysorozat ideje alatt tizenöt étkes és tíz kézműves vásáros kínálja ételeit, termékeit. A december 3. és aranyvasárnap között megtartandó programokat 27 szekszárdi civil szervezet, valamint 13 intézmény és öt magánszemély, összesen mintegy ezer ember közreműködésével tartják meg. (A következő hetek részletes programját a 10. oldalon olvashatják.) S. V. A város Mikulása a Szekszárdi Advent rendezvénysorozat részeként december 6-án, Miklós napján fogadta a gyermekeket, akik csillogó szemmel várták, hogy rájuk kerüljön a sor. A „nagyszakállú” maga mellé ültette szánjára a gyerekeket és úgy beszélgetett velük, amivel nagy boldogságot okozott a nekik. A kisebbek eleinte láthatóan nagyon izgultak, ám hamar feloldódtak a Mikulás társaságában.