Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)
2017-02-12 / 5. szám
6 2017. február 12. ^ SZEKSZÁRDI VASARNAP Folytatódik a „Szabad fogas” akció Elképesztő mennyiségű ruhát vittek el a rászorulók az egy hónapja indult „Szabad fogas" adományozási programban Szekszárdon. A programban közreműködő Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete továbbra is várja a felajánlásokat. A január 9-én indult programban annyi meleg ruhát vittek el a nehéz körülmények között élők, hogy már követni sem lehet - tudtuk meg Kovács Lászlóné elnöktől. Mint azt elmondta, január végéig számolta a ruhaneműk fogyását, aztán feladta. Addig mintegy 1200 kabát, emellett rengeteg egyéb meleg holmi, sapka, sál, kesztyű, pulóver, takaró talált gazdára - tette hozzá. Olyan nagy igény mutatkozik ezekre, hogy az elmúlt egy hónapban szinte minden nap, még hétvégén is a fogasok mellett álltak - sokszor este nyolc óra után is. Amíg érkeznek az emberek, addig az egyesület ifi .fi ■ mf ' w munkatársai ott vannak a Hunyadi utca 4. szám alatt található székháznál és segítenek. Kovács Lászlóné azt is elárulta, hogy nagy többségében nehéz sorsú emberek érkeztek meleg ruházat után keresve, de hajléktalanok is akadtak. Volt olyan idős férfi, aki elmondta, hogy otthonában mindössze 8-10 fok van. Neki arra kellettek a kabátok, hogy legyen mit magára húzni, ha aludni tér. Érkezett hozzájuk már többek között három gyermekes anyuka is, két óvodáskorú és egy kicsit idősebb gyermekkel, mindannyian egy-egy vékonyka kabátban... Az anya és gyermekei meleg kabáthoz, sálhoz jutottak. Sőt a gyermekek lábára egy-egy pár meleg cipő is került, a régi lábbeliket pedig csak az első kukáig vitték, annyira rossz állapotban voltak. Ezek sajnos nem egyedülálló példák - hangsúlyozta az elnök. A ruhákat sok száz segítőkész ember ajánlott fel és akasztotta ki az egyesület székháza előtt álló fogasokra. Egy alkalommal egy az édesanyjával érkező kisfiú azt mondta, azért hozta el a kabátját, hogy azt egy olyan gyermek vehesse majd fel, akinek az anyukája nem tud venni. Akad olyan is, aki zsemlét, tejet, felvágottat vásárol, és azt teszi a ruhák mellé egy zacskóba. Az adományozási program addig folytatódik, míg a hideg időjárás marad. így az egyesület továbbra is számít a jó szándékú, segítőkész emberek felajánlásaira. A felajánlóknak csak annyi a dolguk, hogy elvigyék az adományozásra szánt téli ruhaneműket, takarót az egyesület irodája előtt található fogasokhoz és felakasszák azokat. Nagyon rossz időjárás esetén a fogasok az épület földszinti folyosóján találhatók meg. Forrás: kadarka.net Dedikált labdából udvari játékok Örömmel adunk hírt időről időre jótékony célú felajánlásokról. Ezúttal a Perczel utcai, a Kertvárosi és Szőlőhegyi óvodát segítő Szekszárdi Gyermeklánc Alapítványt „találta meg" egy kezdeményezés... Hollendusné Bíró Anett intézményvezető elmondta: a 2012 óta működő új alapítvány hozzájárul a gyermekek nevelése, az egészséges életmód szokásrend kialakítása, a környezetkultúra és a hagyományőrzés témakörében felmerülő eszközigények kielégítéséhez, a hagyományos nyári táborok megszervezéséhez, de támogatja a pedagógusok képzését is. Az alapítvány bevételi forrása a szokásos januári szülők-nevelők bálja, a Nyárköszöntő műsor, valamint a szelektív hulladékok gyűjtéséből és az adó 1 százalékos felajánlásokból befolyó összeg. Ez a „keret” gyarapodhat most Fajszi Sándor felajánlásával: a sportos vállalkozó ugyanis az alapítványnak ajándékozta azt a dedikált futball labdát, amelyen a hazai fociélet neves hazai személyiségeinek aláírása díszeleg. A labda dedikálói között vannak az 1960-as római ötkarikás játékokon bronzérmes, a Tokióban (1964) és Mexikóban (1968) olimpiai bajnoki címet szerzett, valamint az 1972-es müncheni játékokon ezüstérmes magyar labdarúgó válogatott - micsoda csapatok voltak (!) - tagjai. Ott olvasható például Rákosi Gyula, Göröcs János, Ihász Kálmán, Komora Imre, Szűcs Lajos, Géczi István, Kozma Mihály, vagy éppen a labdát Fajszi Sándornak ajándékozó Dunai Antal neve is. A labdát az alapítvány árverésre bocsájtotta: az „Olimpikonok által dedikált focilabda” január végégtől 2x3 hétig lesz fent a Vaterán. Az aukcióból befolyt összeg a szervezet azon tervét segíti, hogy udvari játékot („babaházat”) vásárolhassanak a gyermekek örömére.-fl-