Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)

2017-10-29 / 38. szám

2017. október 29. , SZEKSZÁRDI VASARMAP Szekszárdi szakképzés: új lehetőségek a szakmatanulásban A változó világ nehéz fela­dat elé állít szülőt, diákot és pedagógust egyaránt. Most induló sorozatunk célja az átalakuló szakképzésben megnyíló új, helyi lehetősé­gek megismertetése. Riport­jainkban olyan példákat kí­vánunk bemutatni, ahol az egykor szakképzésben részt vevők mára biztos munka­hellyel, megélhetéssel ren­delkező polgáraivá váltak városunknak. Szekszárd szakember-profil­jának átalakításában fontos tényező az az együttműködési megállapodás, amelyet az ön­­kormányzat és a Szekszárdi Szakképzési Centrum képvise­letében 2015 szeptemberében írt alá Ács Rezső polgármester és Ábrahám Norbert főigazgató. A sorozat bevezetőjeként őket kérdeztük.- Mi motiválta a megállapodás létrejöttét két évvel ezelőtt? Ács Rezső: - Az együttműkö­dés gondolata a város előtt álló fejlesztések és az erőműbővítés kapcsán vetődött fel. A most már országosan ismert, egyes szakmákban megjelenő szak­munkás- és szakemberhiányt mi már 2015-ben érzékeltük. Nagyjából rálátunk a város gazdaságára, ismerjük annak szereplőit, és látszik az, hogy az egyik oldalon hiány van je­len, a másikon pedig egyfajta idősödés jelentkezik, ami né­hány éven belül még a mosta­ninál is komolyabb problémát jelent majd. Ezért gondoltunk arra, hogy lépnünk kell a szak­emberképzés területén, így az országban elsőként aláírtunk egy együttműködési megálla­podást. A szakképzési centrum (SzC) adja a szakmai hátteret, mi pedig megpróbálunk min­den mást biztosítani: szervezési hátteret, kapcsolatrendszerün­kön keresztül a vállalkozások bevonását.- Amikor meg kellett fogal­mazni a 2016-ban aláírt Mo­dern Városok Program egyes pontjait, akkor számunkra nem volt kérdés, hogy egy már mű­ködő együttműködési megálla­podást beemelünk a program­ba. Szekszárd volt az első, aki gondolt arra, hogy a szakkép­zéssel fontos kezdeni valamit, így meg is kaptuk a támogatást mintegy kétmilliárd forintos összegben. A pénzt természe­tesen nem „ingyen” kapjuk: azt vállaltuk, hogy öt éven belül ötszáz olyan szakembert bo­csátunk ki a munkaerőpiacra, amilyen szakmákra és szakem­berekre a városnak és majd az erőműbővítésnek szüksége van és lesz.- Hogyan tudja segíteni egymást a város és a Szekszárdi Szakkép­zési Centrum? Ábrahám Norbert: - Azt érezni, hogy állami intéz­ményként mi sokkal nehezeb­ben szólítjuk meg a vállalko­zókat vagy - bár nagyon jó a kapcsolatunk - a kamarát, de nehezebben érjük el a tanke­rülethez tartozó általános is­kolákat, gimnáziumokat is. A mi kérésünk nehezebben üti át az ingerküszöböt, mint egy településvezetőé. Hadd mond­jak egy példát! Amikor polgár­­mester úr mellé állt egy olyan kampánynak, amelyben fel akartuk tárni a pályaválasztás előtt álló gyerekek szülei előtt, hogy miért érdemes szakkép­zésben tanulni, nagyon kelle­mes csalódás volt látni, hogy az ő hívó szavára 99 százalék­ban ott voltak az érintett szü­lők. Hatalmas segítség, lobbi­erő az ő jelenléte. Ács Rezső: - Nekem nagyon fontos az SzC-ben zajló mun­ka, és ezt igyekszem a szemé­lyes jelenlétemmel is elismerni. Közös programokat tartunk: említeném például „A szak­mák éjszakáját”, amely nagyon sikeres rendezvény, idén már második alkalommal tartottuk meg. Látszik, hogy az általános iskolákban tavaly megkezdett munka gyümölcsöző, hiszen az érdeklődő gyerekek száma ezen a rendezvényen idén már na­gyobb volt, mint egy éve. A kö­zös fórumok megtartása is igen fontos, de a legfontosabb mégis az, hogy a város gazdasági sze­replői és az önkormányzat által meghatározott szakmastruktúra kapcsán a centrum együttmű­ködő legyen. A kérésnek meg­felelően alakítsa oktatási rend­szerét, és visszahozzon olyan szakmákat, amelyeket jelenleg nem képeznek vagy háttérbe szorultak, a fontos szakmák esetében pedig „ráerősítsen”, és megnövelje a létszámot.- Milyen segítséget tud nyúj­tani az iskola és a város a meg­tartóerő növelésében? Ács Rezső: - A Modern Vá­rosok Program fontos elem a kötődés tekintetében. A kö­vetkező tanévtől Szekszárdon egy olyan ösztöndíjrendszer kezd működni, amelyben je­lentős, havi 50-80 ezer forin­tos ösztöndíjat lehet elérni egy elfogadható tanulmányi eredménnyel azokban a szak­mákban, amelyeket erősíteni szeretnénk. Ezzel olyan gyere­kek számára is megnyílik az út, akiknek a családja eddig anyagi okok miatt ezt nem tudta vál­lalni. A végzést követően pedig letelepedési támogatással sze­retnénk segíteni a városunkban maradást. Ábrahám Norbert: - A le­hetőségeinkhez képest nagy a potenciál a Szekszárdi Szak­képzési Centrum intézménye­iben. Felkészült, nagy szak­tudással rendelkező kollégák vannak jelen az oktatásban, ugyanakkor ösztöndíjaink ko­moly anyagi segítséget nyújt­hatnak diákjainknak (és csa­ládjaiknak) a tanulás során. Az intézmények struktúrája olyan, hogy fiúk-lányok a biz­tonságot adó - és ingyenes korrepetálást biztosító - kol­légiumi elhelyezés révén akár nagy távolságból is jöhetnek hozzánk tanulni. A kollégiu­mi ellátás ingyenes, egyedül az étkezés a kérdés, de hátrányos helyzetű gyerekek esetén ez lehet ingyenes vagy legalábbis 50%-ában támogatott.- Egy dolog bizonyos: Tolna megyében, így Szekszárdon is van munka. Aki akar, az tud dolgozni. Mi ehhez szeretnénk hozzájárulni a magunk szaktu­dásával, azaz képzéseinkkel. A sorozat következő részei­ben olyan fiatal szakembereket mutatunk be, akik a szakkép­zésből indulva tanulással, szor­galommal megtalálták helyüket választott szakmájukban és vá­rosunkban egyaránt.- orbán -

Next

/
Oldalképek
Tartalom