Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)

2017-09-03 / 30. szám

, SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2017. szeptember 3. Október 3.- A megyei könyvtárban mutatták be Kis Pál István Bíborkóló című új köte­tét, a kadarka szőlő hazánkba kerülésé­nek misztikus történetét. Közreműkö­dött Dúzsi Tamás borász, Rusz Milán a Magyarországi Szerb Színház igazgatója és Rubányi Anita versmondó.- A „Gulág emlékév” keretében Né­met sorsok a Dél-Dunántúlon címmel dr. Szerlényi Zoltán tartott előadást a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár, az Országos Idegennyelvű Könyvtár és a Zenei Gyűjtemény szervezésében. Október 3-9. Színes programokkal 10 éve hívta életre az Országos Informatikai és Könyvtári Szövetség a Könyvtári Napokat, amelyen az Illyés Gyula Megyei Könyvtár közel 50 rendezvénnyel várta a látogatókat, és ingyenes beiratkozásra is sor került. Október 4. Tizenegyedik alkalommal rendezte meg a KPVK Illyés Gyula Pedagógusképző Intézet hallgatói és oktatói közössége a Mese-morzsa, zeneszó című nyitott mesemondó, muzsikáló jeles napi ün­nepet, a Népmese Napja és a Zene Vi­lágnapja alkalmából. Október 8. A Zene Világnapja alkalmából Naszladi Judit tanárnő vezetésével a Garay gim­názium tehetséges növendékei is zenél­tek, verseltek Egy óra belőlünk címmel. Október 8-10. A KPVK az Illyés Nap tudományos előadásaival, az ACTA SZEKSZAR­­DIENSIUM XVIII, kötetének be­mutatójával, megemlékezéssel, „A pedagógusképzés évszázadai a Kár­pát-medencében” Nemzetközi Pe­dagógiatörténeti Konferencia és „A Kárpát-medence turizmusának aktuá­lis kérdései” Nemzetközi Konferencia megrendezésével tisztelgett a Magyar Tudomány Ünnepe és Illyés Gyula születésének évfordulója előtt. Október 7 0. A „Gulág emlékév” keretében A biká­­csi kitelepítés óta címmel Schmausser Mátyás előadása hangzott el a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtárban. Október 18. 170 évvel ezelőtti kultúrtörténeti ese­ményre emlékeztek ünnepi hangverseny­nyel a szekszárdiak. Liszt Ferenc 1876- ban Augusz Antal báró vendégeként itt ünnepelte 65. születésnapját és adott két nagysikerű hangversenyt a vármegye­­háza dísztermében. Az egykori esemé­nyekre emlékezett dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott és Acs Rezső polgár­­mester a zsúfolásig megtelt teremben. Ez alkalommal is két hangversenyt adott Jandó Jenő Kossuth-díjas zongoramű­vész, délben a fiataloknak, este a felnőtt közönségnek játszott el 8 Liszt-művet. Ugyanekkor a díszterem előterében volt látható a Magyar emlékekért a világban című fotókiállítás, amely az európai Liszt emlékhelyeket mutatta be. A koncertet Lányi Péter zongoraművész szervezte. A jubileumra a város önkormányzata fel­újíttatta a teremben álló Förster-zongorát. Október 27. A PTE KPVK adott otthont a középisko­lások legnagyobb hazai pénzügyi-gaz­dasági vetélkedője, a PénzSztár Orszá­gos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny Tolna megyei döntőjének. Október 30. A szekszárdi palack első éve volt a téma a KPVK Borkultúra Szabadegyetem (BSZE) 2016-2017-es szemeszterének nyitó előadásán. Az előadó Eszterbauer János, a Szekszárdi Borászok Céhe el­nöke, a házigazda: Heimann Zoltán, a BSZE rektora volt. November 11. Az Egységes Gyógypedagógiai Módszer­tani Intézmények Országos Egyesülete 2016-ban Ki Mit Tud versenyt hirdetett és szervezett. A Tolna Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intéz­mény Szivárvány Általános Iskolájá­nak 10 fős énekkara a kaposvári területi döntő megnyerését követően az országos döntőben is 1. helyezést ért el. Az ének­kar tagjai: Kőszegi Senon Tifani, Jakab Jázmin, Mihálovics Teréz, Farkas Pet­ra, Sancsik Patrik, Jónás Olga Eugénia, Balogh Csenge, Farkas Karla, Kacsóf Dávid, Reiminiusz Ágoston Gusztáv. Felkészítő tanárok: Németh Györgyi, Karácsonyi Erzsébet. November 14-18. A Garay gimnázium Tehetségnapok rendezvénysorozata Szalóczy Pál Ka­­zinczy-díjas előadóművész nyitóelőadá­sával kezdődött, amelyet a hét folyamán a gimnázium diákjainak tudományos és kísérleti bemutatói követtek. 10. al­kalommal rendezték meg a Lázár Ervin Anyanyelvi verseny országos döntőjét a PTE KPVK-val közösen. November 16.- Születése 150. évfordulóján a Garay Ákos Emlékév zárásaként kiállítás nyílt a vármegyeházán a katonaélet festője, grafikusa, a Tolna megyei művész alko­tásaiból. A tárlat, amelyet Ódor János Gábor múzeumigazgató és Szöllőssy Gábor, a Magyar Mezőgazdasági Mú­zeum tanácsosa nyitott meg, a „Ló a lelke” címet viselte. Énekkel közremű­ködött Bognár Cecil.- A Magyar Tudomány Ünnepe - Tu­domány Hónapja keretében a KPVK és a Tolna Megyei TIE együttműködésével dr. Szabó Géza PhD régész, főmuzeo­lógus (WMMM) tartott előadást a KPVK-n, Wosinsky Mór és a kaukázusi szent sör címmel. November 23. A Magyar Tudomány Ünnepe - Tudo­mány Hónapja keretében, a KPVK és a Tolna Megyei TIE együttműködésével Gruber László Merész Konrád-díjas középiskolai tanár, világutazó (PSEG) tartott előadást a KPVK-n, Java & Ce­lebes címmel. November 26. Babits Mihály költő születésének 133. évfordulóján a város közéleti személyi­ségei, kulturális intézményeinek kép­viselői koszorút helyeztek el szülőháza falán, majd prof. dr. Horváth Béla iro­dalomtörténész a költő József Attilával való kapcsolatáról tartott előadást. December 1. A Magyar Tudomány Ünnepe - Tudo­mány Hónapja keretében, a KPVK és a Tolna Megyei TIE együttműködésével prof. dr. habil Nagy Zoltán PhD egye temi tanár, tanszékvezető (PTE BTK) tartott előadást a KPVK-n, „Félig em­ber, félig állat, félig isten” - A medve és a vaszjugáni hantik címmel. December 11. Kodály Zoltán születésnapján Nasz­ladi Judit gimnáziumi tanár, karnagy kezdeményezésére 1999 óta rendezik meg Szekszárdon a Magyar Kórusok Napját. A Művészetek Házában tartott hangversenyt Csillagné Szánthó Po­lixéna humán bizottsági elnök nyitotta meg, majd Berkesi Gábor református lelkész tartott áhítatot. Az esten a Gár­donyi Zoltán Református Együttes mellett fellépett Agostonné Béres Kor­nélia (fuvola), Lozsányi Tamás (or­gona) valamint a budapesti Hálaadás kórus és a pécsváradi kamarakórus is. Az összkart Kutnyánszky Csaba a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rek­tor-helyettese, egyetemi tanár dirigálta. December 14. Megrendezte hagyományos Bartina Advent című nagyműsorát a Bartina Néptánc Egyesület. A programon 8 korcsoport lépett színpadra a kulturális központban, a nagy érdeklődésre való tekintettel kétszer is. December 15. Adventi Kutyás Játszóház címmel sikeres jótékonysági önkéntes programot ren­dezett dr. habil Nagy Janka Teodóra a KPVK dékánhelyettese, a Kar szociális munka és pedagógus szakos hallgatói, a Csigabiga Alapítvány és más civil szer­vezetek bevonásával, nevelőszülők által nevelt és családotthonban élő gyermekek­nek így teljesítette dr. Haag Éva alpolgár­mester korábbi, az „Új Nemzedék újratölt­ve” projekthez kapcsolódó kihívását. December 16. A Szekszárdi Pedagógus Kórus és a Szekszárdi Kamarazenekar a Művé­szetek Házában Karácsonyi koncertet tartott. A kórus két tagja, Schmidt Már­ta és Szabó József 20 éves jubileuma alkalmából „Szekszárdért a Művészet Erejével” kitüntetésben részesült. December 22. Az egyetemes zeneirodalom minden korszakából gyöngyszemek bemutatá­sára törekvő, a város kulturális életében kiemelkedő szerepet betöltő Szekszárdi Madrigálkórus hagyományos karácso­nyi hangversenyére az Agora Művésze­tek Házában került sor Jobbágy Valér karnagy vezetésével. V. Nemzetközi kapcsolatok Szekszárd Megyei Jogú Város testvér- és partnervárosi programjai 2016-ban 1. Bietigheim-Bissingen Augusztus A Pferdemarkton a kiállítók között - mint már hosszú évek óta - ezúttal is Nepp Dénes szíjgyártó mester képvi­selte Szekszárdot, aki saját standon mu­tatta be díjnyertes és kiváló minőségű lószerszámait, bőrből készült kézműves termékeit. Október A szekszárdi és tolnai kézilabda öregfi­úk csapata a bietigheimi kézilabdaklub meghívására baráti találkozóra utazott. A több mint 20 éve fennálló kapcsolat keretében az egykor aktív játékosok hol Németországban, hol Magyarországon találkoznak. A vendéglátók kirándulá­sok keretében a környékbeli nevezetes­ségeket is bemutatják vendégeiknek. November Bietigheim-Bissingen városából az el­múlt évekhez hasonlóan segélyszállít­mány érkezett a szekszárdi szervezetek és intézmények számára. A közel 600 csomag (ruhanemű, cipő, játék, könyv és egyéb használati cikk) a szociális iro­da szervezésében a segélyszervezetek, nyugdíjas egyesületek és fogyatékkal élő szervezetek képviselői útján segélyosztási akciók keretében jutott el a rászorulók­hoz. A segélyszállítmányt ezúttal is a Sió- Trans Kft. szállította Szekszárdra, a cég önzetlen támogatása révén már számos alkalommal térítésmentesen juthattak a szekszárdi szervezetek és intézmények az adományozott eszközökhöz. 2. Bezons Március 2-6. Dr. Fisi Istvánnénak, a Szekszárd-Bezons Baráti Társaság elnökének vezetésével a szekszárdi keleti táncosok 6 fős csoportja utazott ki Besons-i fellépésre. Május Az UFC labdarúgói részt vettek a ha­gyományosan pünkösd alkalmával rendezett bezons-i nemzetközi labda­rúgótornán. Június A Bezons-ban rendezett REVARTS nemzetközi képzőművészeti fesztivá­lon városunkat és a baráti társaságot két amatőr festőművész képviselte. Június 26. -július 17. Gál Barnabás középiskolás diák utazha­tott ki Bezons-ba önkéntes munkára és nyelvgyakorlásra. Munkáját a Bezons-i könyvtárban és a kultúra házában a helyiek nagy megelégedésére végezte. Szállásáról és ellátásáról a Comitée de Jumelage tagjai gondoskodtak. Szeptember 15-18. Szekszárd-Bezons Baráti Társaság meg­hívására a szüreti napokon Simone Comte vezetésével a Bezons-i hím­zőasszonyok csoportjából 5 fő volt ré­szese az ünnepi programoknak. December 8. A Szekszárd-Bezons Baráti Társaság éves rendes közgyűlésén tárgyalta az év programjait és a következő kettős jubi­leumi év várható eseményeit. 3. Dinghai Június 6-11. Jiyan Zhuang polgármester 2015. évi szekszárdi látogatásakor meghívta Dinghaiba és a Magyar Pavilon épüle­tének avatására vendéglátóit. Ács Rezső polgármester vezetésével 6 fős szekszár­di delegáció utazott Kínába. A delegáció tagjai a hivatalos programok mellett a Dinghai környéki szigetvilág turisztikai és kulturális nevezetességeit tekintette meg, tapasztalhatta, hogyan él együtt a legmodernebb technika a természet erő­ivel. A küldöttség részt vett az ötmillió lakossal rendelkező Ningbo városában szervezett Kína-CEEC nemzetközi kon­ferencián és expón, ahol a kínai állam

Next

/
Oldalképek
Tartalom