Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)

2017-06-04 / 21. szám

2017. június 4. r SZEKSZÁRDI VASARNAP Tíz éve tart az ízlelő Családbarát Étterem sikertörténete Tizedik szülinapját ünnepelte csütörtökön az ízlelő Család­barát Étterem, melynek mű­ködése bizonyíték arra, hogy a megváltozott munkaképes­ségűek is éppen olyan hasz­nosak a társadalom számára, mint a többi munkavállaló. Egyedülálló kezdeményezés indult útjára 2007-ben, amikor a Kék Madár Alapítvány ne­kivágott az ízlelő Családbarát Étterem kialakításának. A vá­ros térítésmentesen bocsátotta az alapítvány rendelkezésére a Bartina utcai épületet, majd annak fejlesztését is támogatta - mondta Ács Rezső a jubileum alkalmából rendezett ünnepsé­gen. Szekszárd polgármestere kiemelte: az ételek minőségére is nagy gondot fordító étterem valódi munkahelyeket teremtett a csökkent munkaképességű emberek számára, s a működ­tetés pozitív társadalmi hatást váltott ki. Ács Rezső hangsúlyozta: a város is sokat tanult az ízlelő­tői, mégpedig azt, hogy a csa­ládokra a lehető legnagyobb fi-Keresse képgalériánkat facebook oldalunkon: www.facebook.com/szekszardivasarnap/ gyeimet kell fordítani. Felidézte, hogy tavaly nyáron mutatták be az alapítvány munkatársai ál­tal készített Szekszárdi csokit. A város vendégeinek így már a bor és a kávé mellett Szek­­szárdon készült édességgel is tudnak kedveskedni - mondta a polgármester, majd zárásként újabb sikeres tíz évet kívánt. Az ízlelő Családbarát Étte­remről, mint sikeres vállalko­zásról és annak „hozadékairól” Horváth Anna, a NESsT Ma­gyarország Nonprofit Kft. igaz­gatója és Varga Éva, társadalmi vállalkozásfejlesztési szakértő beszélt, majd Mészáros Andrea köszöntötte a vendégeket. Az ízlelő Családbarát Étter­met működtető Kék Madár Ala­pítvány ügyvezetője elmondta: a fogyatékkal élők száma 8-10 százalék között mozog a fejlett társadalmakban. Amíg az ép munkavállalók foglalkoztatása 60-65 százalék, addig a csökkent munkaképességűeknél ugyanez az arány 8-12 százalék, s ők is többnyire egyszerű munkákat végeznek, függetlenül a képesí­tésüktől - fűzte hozzá. Mészáros Andrea hangsú­lyozta: a Kék Madárnál abban hisznek, hogy a fogyatékkal élők bármely munkakörben képesek megállni a helyüket. Ezt szeret­ték volna megmutatni az embe­reknek, amikor létrehozták az ízlelő éttermet. Mint mondta, korábban sokan úgy vélték, hogy az akadályozott munkavállalók nem lesznek képesek elvégezni a rájuk bízott feladatokat, de az elmúlt tíz évben az étterem mű­ködésének köszönhetően már sok ember véleménye átalakult ezzel kapcsolatban. Az ízlelő munkatársainak 90 százaléka megváltozott képes­ségű. Az étteremben felhasznált alapanyagok pedig 90 százalék­ban helyi, vagy hazai kisterme­lőktől, biogazdaságoktól szár­maznak, mellyel az egészséges táplálkozás lehetőségét biztosít­ják a vendégek részére. Az ízlelő egy olyan étterem, ahol fontos érték a családközpontúság - tu­datta Mészáros Andrea. Az ünnepség zárásaként szót kért az éttermi szakmai munkát segítő Kovács János Venesz-díjas mesterszakács, és bemutatkoz­tak az ízlelő dolgozói is (képün­kön Mészáros Andreával). S. V. Vegyi sugárfelderítők: egykori bajtársak találkoztak Mintegy ötven év után az elmúlt szombaton újra talál­koztak az egykori 5. Önálló vegyi sugárfelderítő század katonái Szekszárdon. A bajtársi találkozóra mintegy hetvenöt egykori katona kapott meghívást az ország minden szeg­letéből. A volt laktanyánál, majd a Szent István Házban megtartott találkozóra végül több mint hat­­vanan jöttek el. A bajtársakat Fri­edmann Tamás köszöntötte, aki elmondta: a rendezvényre az MN 9224 századnál szolgálatot teljesí­tők kaptak meghívást. Az 1971 és 1973 februárja között ide bevo­nultak voltak azok, akik utoljára ebben a laktanyában kezdték el és fejezték be sorállományú katonai szolgálatukat. A század azonnali alaku­latként működött, emellett itt képezték ki azokat a leendő rajparancsnokokat, akik aztán a hadsereg más csoportjaihoz visszatérve rajparancsnoki te­endőket láttak el - tudtuk meg Szikora Mihály szervezőtől, nyugállományú honvéd ezre­destől, aki Nagykállóról vonult be Szekszárdra 1970-ben. Hozzátette, elsőként 1960- ban jött Szekszárdra egy vegy­védelmi zászlóalj és 1961-ben alakult meg a század. Mint azt tudatta: 1973-ban Kiskőrösre vezényelték át őket, ahol a szá­zad összeolvadt egy vegyvédel­mi ezred „kezdeményével”, s így lett belőle a 93. Önálló vegyvé­delmi ezred. S. V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom