Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)

2017-04-30 / 16. szám

2017. április 30. ^ SZEKSZÁRDI VÁSÁR MAP A Garaytól Cambridge-ig: Csontos Gábor „nagy utazása” Az Egyesült Királyság és a kontinens egyik legismertebb egyetemén, Cambridge-ben folytatja tanulmányait Cson­tos Gábor. A szekszárdi Garay János Gimnázium végzős di­ákja földrajz világversenye­ken elért eredményeivel vál­totta meg repülőjegyét. A 12/A. osztályos fiatalember azok után kacérkodott a jelent­kezéssel, hogy számos hazai és külföldi tanulmányi versenyen képviselte hazánkat és Szekszár­­dot. Azt mondja, könnyen be tud illeszkedni egy idegen közegbe, amelyhez nyelvtudása is nyújt némi mankót, akárcsak kedvenc tantárgya, a földrajz iránt sosem lanyhuló szeretete. Eredetileg Oxfordot szemelte ki magának, tavaly nyáron járt is ott, ám, mire hazatért, meggondolta magát és végül az „ősi rivális” mellett dön­tött. A középiskolát magántanu­lóként végző diákot már foglal­koztatja a cambridge-i „kaland”, de még csak gondolatban pakol, hiszen az érettségi még előtte áll. A vizsgák miatt nem aggó­dik, saját bevallása szerint „stra­tégiai megfontolásból” maturál egyszerre három tárgyból, emelt szinten. Tavaly nyáron dőlt el végleg, hogy a földrajz lesz az a tantárgy, amely meghatározza az életét.- Általános iskolában volt egy tanárom, aki úgy gondolta: el kéne mennem földrajz verseny­re, ezért jó sok mindent megta­nított nekem - mesél a kezde­tekről Gábor. Középiskolásként aztán tanárnője „unszolására” jelentkezett egy angol nyelvű földrajzversenyre. Szerinte ez „jó „biznisznek tűnt”, ezért is indult, és mindjárt második helyezett lett. A Garay diákja a siker ízét megízlelve folytatta a felkészülést, és előbb az Orosz­országban rendezett nemzetkö­zi földrajz diákolimpiáin méret­te meg magát, majd a következő évben Kínába utazhatott, ahon­nan a magyar csapat tagjaként egy ezüstéremmel tért haza. Az interjú során Gábor a föld­rajz „önértékelési válságáról” beszél amúgy „tudományfilo­­zófiailag”. Kérdésemre kifejti, hogy a nemzetközi megméret­tetések feladatai „analitikusabb szemléletet” kívánnak a hazai, leíró jellegű oktatás helyett. A különbséget megvilágítva: az ottani zsűrit nem az érdekli, hol van például egy nepáli tó és mit termelnek a környékén, hanem, hogy miként változott a tó vízfe­lülete és a földhasználat a közeli területeken. A kapott térkép és adatsor segítségével kell megál­lapítaniuk a változás okait, illet­ve fejlődési irányokat mutatni. A fiatalember rögtön hozzáteszi: a lexikális tudásanyagot megcél­zó magyar módszernek éppoly lelkes híve. Közben tanárnője, a földrajz-magyar szakos Bosnyák Eszter elárulja: először nem volt egyértelmű, hogy Gábor a föld­rajz tantárgyból ilyen messzire jut. Nem azért, mert nem volt Ifjú „polihisztor" Csontos Gábor nem csak föld­rajz tantárgyból volt ott kor­osztálya legjobb honi diákjai között. Megfordult a Savaria Országos Történelem Verse­nyen is, ahol kilencedikesként a negyedik helyen zárt. Az „Édes anyanyelvűnk” nyelvhasználati verseny döntőjében a dobogó­ra állhatott, de a természettu­dományokban is elmélyült: a Curie matematika versenyen országos kilencedik lett. Az Országos Középisko­lai Tanulmányi Versenyen (OKTV) történelemből 11. osztályosként a hetedik helyen zárt, míg a már említett angol nyelvű földrajzversenyen 2015- ben és tavaly is országos má­sodik lett. A „sorminta” idén is folytatódott: a garays diák újra bejutott a földrajz OKTV fináléjába. jó belőle, hanem mert minden másból is legalább ugyanolyan tehetségesnek bizonyult... Csontos Gábor a legutóbbi nemzetközi földrajzversenyt kö­vetőenjátszott el először a gondo­lattal, hogy a legmagasabb szintű földrajz-oktatást biztosító külföl­di egyetemen tanulna tovább.- Cambridge-ben alapvetően ezzel foglalkozom majd, persze mellette igyekszem minél job­ban megismerni az embereket, és szeretnék részt venni a közösségi életben is. Arra ott határtalan le­hetőségek vannak - állítja a sztoi­kus és egzisztencialista filozófusok munkáit is kedvvel lapozgató Gá­bor, akit a fejlesztéspolitika, a fej­lesztési földrajz és a klímaváltozás témája izgat leginkább. Kiderül, nem egy „tanácsadó cég irodájá­ban ücsörgő” típusnak tartja ma­gát, ezért az egyetem után olyan állást képzel el magának, amely az utazásról, a világ megismeréséről szól. No meg arról, miként lehet az emberek életét jobbá tenni. Közben pedig látni, kipróbálni sok-sok mindent. Sok sikert kívánunk neki álmai elérésében. -gyimóthy-Csontos Gábor Palkovics László államtitkártól vehetett át mi­niszterelnöki elismerést a Parlamentben, míg tanítványa felké­szítéséért Bosnyák Eszter miniszteri dicséretben részesült

Next

/
Oldalképek
Tartalom