Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)
2017-03-26 / 11. szám
12 ^ SZEKSZÁRDI VASARiAP 2017. március 26. Nő a vesebetegek száma A vesebetegségben szenvedő betegek száma (is) növekedő tendenciáját mutat - hallhattuk a közelmúltban, a Vese Világnapján a megyei kórházban szervezett tanácskozáson, amelyen a belgyógyászat más területein tevékenykedő orvosok is részt vettek. Országos viszonylatban évente tíz ezer beteg részesül vesepótló, úgynevezett dialízises kezelésben. Az ilyen stádiumban lévő vesebetegek száma Tolnában mintegy százra tehető és hozzávetőlegesen ötvenen vannak olyanok, akiknél remény van rá, hogy az állapotuk visszafordítható. A vesebetegek száma a szekszárdi Balassa János Kórház ellátási körzetében mintegy ezerre tehető. „Az lenne a kívánatos, hogy a betegek száma a megelőzéssel, az időben megkezdett kezeléssel dinamikusan csökkenjen” - hívta fel a figyelmet a szakmai összejövetel házigazdája, dr. Amma Zoltán. „A vesebaj a cukorbetegséghez, vagy a vérnyomásproblémákhoz hasonlóan alattomosan, sokáig tünetmentesen alakul ki, ezért is nevezik ezt a betegséget (is) néma gyilkosnak” - jegyezte meg az osztályvezető főorvos. A vizelet labor-vizsgálatából derül ki, hogy van-e és menynyire súlyos a baj, az illető veséje képes-e még kellő hatékonysággal kiválasztani a szervezetből a méreg anyagokat, vagy nem. Meglehetősen lesújtó statisztikai adat jelent meg éppen a Vese Világnapján: a világszerte kiszűrt új vesebetegek negyven százaléka azonnal dialízises kezelésre szorul! A kiváltó okok között az öröklés a betegek legfeljebb húsz-huszonöt százalékánál mutatható ki, a többi a helytelen életmód, a táplálkozás következménye. Az ismert ok-okozati összefüggések után alakul ki a vesebetegség is: túlsúly, mozgásszegény életmód, magas vérnyomás és vércukor szint. Ezen betegségekben szenvedőknek nagyon fontos az évente többszöri vizeletvizsgálat, ami megmutatja, hogy szükséges-e nefrológushoz fordulni. A vese egészségének megőrzése szempontjából fontos tényező a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel, ami egy felnőtt esetében napi 3 liter. B. Gy. Megszaporodott teendők az agráriumban A hosszú téli eseménytelenség után - amiből egyébként jól jött ki a magyar gazdaság növekedésében meghatározó tényezőnek számító mezőgazdaság - a jó idő érkeztével már az elkövetkezendő egy hónapban felpörögnek az események mind a (szántó)földeken, mind a kiskertekben.- Egyrészt a kalászosokkal van tenni való: aki még nem végezte el a fejtrágyázást, annak ezt sürgősen meg kell tennie, mert a növény fejlődése igényli a nitrogén-kiegészítést- jegyezte meg Kővári László, az önkormányzat gazdasági és pénzügyi bizottságának elnöke, aki maga is régóta végez sokrétű mezőgazdasági tevékenységet Szekszárdon. - Már gyomirtási feladatok is jelentkeznek, hiszen a gombák elleni első védekezésnek is lassan itt az ideje. Ez a megyében összesen mintegy hatvanezer hektár területet érint, ahol különböző gabonafélék vannak elvetve. A másik feladat a tavaszi vetésű növényeknek a megfelelő talaj-előkészítés, műtrágyázás, „bemunkálás”, és persze a vetés, ami a megyében mintegy százezer hektáron történik majd meg az elkövetkező hónapban. A maga 70- 80 ezer hektárjával a kukorica a domináns, de hozzávetőlegesen húszezer hektárral a napraforgó is jelen lesz. A január és a február átlagosnak mondható havi csapadékmennyisége után Tolnában az ágazat elkerülte a belvíz gondokat. Ügy tűnik, az elmúlt negyven év második leghidegebb januárja a szántóföldeken nem okozott károkat, annak ellenére sem, hogy nem volt hótakaró. „Nagyon féltettük a repcéket, de nem látunk gondot, így ennél a növénynél is hamarosan el kell végezni a fej trágyázást” - mondta Kővári László, majd hozzátette: a szőlőben és a gyümölcsösökben a metszések elvégzése után a lemosó-permetezést is el kell végezni. B. Gy. SPORTHÍREK Futsal. Női futsal NB I felsőházi rájátszásának 2. fordulójában a diósgyőrieket fogadta az Agenta Girls Szekszárdi FC gárdája. A kiegyenlített első játékrészt követően Micskó Márk vezetőedző csapata Ganczer Hajnalka vezérletével gólgálát rendezett a második félidőben (5-1). A szekszárdiak góljait Ganczer (21., 39., 40.), Szekér (6.) és Buchmüller (26.) szerezték. Kézilabda. Az egymaga 15 gólig jutó Weigel Zita volt a „mérleg nyelve” a Szekszárdi FGKC legutóbbi, Nagyatád elleni bajnoki mérkőzésén. A Fekete Gólyák 45 perc kiegyenlített játékot követően egy 7-0-ás sorozatot produkálva végül megnyerték a találkozót ((29-21). Tabajdi Ferenc edző csapata 18 ponttal a táblázat 7. helyén áll. Labdarúgás. A Dabas-Gyón legyőzését (3-1) követően a bajnokesély Budafokot látta vendégül a Szekszárdi UFC az NB III-as labdarúgó bajnokság Közép-csoportjának 23. fordulójában. Hiába támadott néha három csatárral is Kvanduk János együttese, nem tudta feltörni a vendégek masszív védelmét, így a budafokiak helyzeteikből egyet gólra váltva 1-0-ra győztek. TISZA CIPŐBOLT 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 13. Teleifon:+36-74/510-134 Szamos bőrbéléses, supinált cipőkészletünket engedménnyel kiárusítjuk! Nyitva tartás: hétfő - péi 09:00-17:1 szombat: 08:00-12:00 óráig értékesítése nagy választékkal! 3 bank Szekszárd, 0os sz. fűt siófoki elágazó Teleton/fax: 74/413-476, mobil: 06-30/994-5911 pIHflVfrTf www.velorex2000.lm § ANHUR TEMETKEZÉS 7100 Szekszárd, Béri B. Ádám utca 78. Telefon, fax: +36-74/411-912 www.anhurtemetkezes.hu ÁLLANDÓ KÉSZENLÉT 0-24 ÓRÁIG: +36-30/936-32-55 (02200)