Szekszárdi Vasárnap, 2016 (26. évfolyam, 1-46. szám)
2016-09-11 / 32. szám
,. SZEKSZÁRDI VASARNAP 2016. szeptember 11. FOTÓ: SZV Augusztus utolsó hétvégéjén megemlékezést tartottak Mohácson, a vész 490. évfordulója alkalmából. Az emlékhelyen dr. Simicskó István honvédelmi miniszter tartott ünnepi beszédet, közös imát és áldást dr. Bíró László tábori püspök és Markovics Milán Mór százados mondott. A mindenoldalúan biztosított katonai jelenlétet - a rendező Duna-Dráva Nemzeti Park és a Honvédelmi Minisztérium felkérésére, a vitéz Kovács János nyugállományú honvéd alezredes vezette Honvéd Hagyományőrző Egyesület Szekszárdi Tagozata szervezésével - a Magyar Nemzetőrök Országos Szövetsége Baranya és Tolna megyei szervezetei adták, Tóth János és Kamenszky Tamás nemzetőr parancsnokok irányításával. Az ünnepséget követően dr. Simicskó István köszönetét mondott az alakias, katonás helytállásért, majd aláírásával látta el a szervezetek csapatzászlóit. Az évforduló alkalmából a Honvéd Kulturális Egyesület kerékpáros zarándoklatot szervezett. A résztvevők augusztus 23- án indultak Érd-Ófaluból, majd sorra felkeresték a Hadtörténeti Múzeum kezdeményezésére 1926. és 1928. között állított emléktáblákat. A kerékpáros zarándokok augusztus 25-én érkeztek Szekszárdra. A Béla király téren dr. Máté István önkormányzati képviselő - aki Tolnától maga is két keréken tette meg az utat - köszöntötte a vendégeket, majd emlékező gondolatait követően nemzetiszín szalagot helyeztek el a Vármegyeháza falán található emléktáblánál. -fi-Tárlat nyílt az Obsitosról A filmbéli Obsitos kocsmának helyet adó Garay Élménypincében berendezett kiállítás bemutatja a közösségi játékfilm és készítésének egyes jellegzetes pillanatait, valamint a szereplőket. A nemrég életre hívott tárlat berendezési tárgyait kimondottan az Élménypincében megtekinthető kiállítás kedvéért tervezték meg és gyártották le - mondta el Bálint Zoltán, a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. ügyvezető igazgatója. A Háry János alakját megformáló Mikó István úgy tartja, a színvonalas tárlat kiválóan bemutatja a szekszárdi közösségi film, és készítésének egyes részleteit. „Érdemes megnézni, mindenkinek csak ajánlani tudom” - mondta a Jászai Mari-díjas színművész. A szeptember végéig látható tárlatra mindössze 700 forint a belépőjegy, ami mellé a látogató - a saját igénye szerint - egy pohár szekszárdi bort, vagy kávét, üdítőt választhat. A vendégek emellett megkóstolhatják a helyi különlegességet: az Obsitos fröccsöt, és a Huszárlépést is. A több száz éves, nemrég teljesen felújított Garay Élménypincébe nem csak az Obsitos kiállítás miatt érdemes betérni. A látogatók egy a szekszárdi borkultúrához szintén szorosan kötődő másik kiállítást, Czirok Róbert vinorelljeit, vagyis borral készült festményeit is megtekinthetik. Az Obsitos tárlatnak és a Czirok Róbert vinorelljeinek is helyet adó Garay Élménypincét a szeptember 15. és szeptember 18. között megrendezendő Szekszárdi Szüreti Napok ideje alatt is érdemes felkeresni a Garay tér 19. szám alatt. A pince hétfőtől csütörtökig 11:00 és 18:00, pénteken és szombaton 11:00 és 23:00, míg vasárnap 10:00 és 18:00 óra között tart nyitva. Forrás: kadarka.net MEGHÍVÓ „Székelyföld madártávlatból” címmel dr. Fodor István fül- orr- gégész főorvos, fotóművész kiállítása nyílik a Vármegyeháza előcsarnokában Időpont: szeptember 12., hétfő, 17:00 óra A tárlatot megnyitja: Kasó Zoltán, a Garay Gimnázium tanára és Ferencz Zoltán önkormányzati képviselő. A kiállítás október 7-ig, a Vármegyeháza nyitvatartási idejében megtekinthető. ÉRTESÍTÉS A DDKK Tolna Megyei Szolgáltatási Központja értesíti a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a Szekszárdi Szüreti Napok rendezvényei miatt egyes helyi járatok terelő úton közlekednek. Szeptember 13-án (kedd) üzemkezdettől szeptember 19-én (hétfő) 24:00 óráig a Béla király téren forgalomkorlátozás lesz, a járatok a megállóhelyet nem érintik. Szeptember 15-én (csütörtök) 04:00 órától szeptember 19-én (hétfő) 05:00 óráig a Szent István tér is le lesz zárva. Ez idő alatt a járatok nem érintik a Szent István téri, a Liszt Ferenc téri megállót, az 5-ös, 5Y, 6-os és 6Y vonal járatai a Nyomda megállót. Az autóbuszok terelő útvonalon közlekednek. Szeptember 17-én (szombat) a szüreti felvonulás miatt 14:00 órától várhatóan 17:00 óráig a Béla király tér, valamint a Bezerédj u. - Széchenyi u. - Szent László u. útvonal is lezárásra kerül. Ez idő alatt a járatok terelő útvonalon közlekednek, az 1-es vonalon az autóbusz-állomásról 14:40 és 16:40 órakor, illetve a Hosszú-völgyből 14:57 és 16:57 órakor induló járatok nem közlekednek. Részletes információ a www.szekszardiszuretinapok.hu A Wosinsky Mór Megyei Múzeum tisztelettel meghívja a vármegyeházi kiállítótermébe (7100 Szekszárd, Béla király tér 1.) 2016. szeptember 15-én, csütörtökön, 16 órára „Magángyűjtemények kincsei” — Garay Ákos munkái című időszaki kiállításának megnyitójára Köszöntőt mond: Odor János Gábor múzeumigazgató A kiállítást megnyitja: Csillagnc Szánthó Polixéna Szekszárd MJV Humán Bizottságának elnöke Közreműködik: Rubányi Anita előadóművész A kiállítást rendezte: Lovas Csilla tömuzeológus A Wosinsky Mór Megyei Múzeum köszönetét lejeri ki mindazoknak, akik lehetővé tették a birtokukban lévő alkotások nagyközönség előtt való bemutatását. A kiállítás megtekinthető: 2016. november 13-ig hétfő kivételével 10-17 óráig Tárlatvezetés: 2016. szeptember 16., péntek. 15 óra 2016. október 17.. hétfő, 15 óra