Szekszárdi Vasárnap, 2016 (26. évfolyam, 1-46. szám)

2016-12-04 / 44. szám

2016. decemberi , SZEKSZÁRDI WMBIMP Fórum Paks II-ről: úton a telephelyengedély felé... Valamennyi emberi, illetve természeti eredetű veszély eshetőségét és annak kikü­­szöbölési lehetőségeit fel­tárták, megvizsgálták a szak­értők a Paksi Atomerőmű új blokkjainak építése okán. Minderre a létesítmény telep­hely engedélyének realizálá­sa miatt volt szükség, amely szerencsére jó úton halad. A kapacitás-fenntartó beruhá­zásra idén szeptember 29-én megadta a környezetvédelmi en­gedélyt a Baranya Megyei Kor­mányhivatal, amely bizonyítja, hogy a projekt megfelel mind az Európai Unió, mind pedig Magyarország környezetvédel­mi előírásainak. Az engedélyt megalapozó telephely-vizsgálati és értékelési munkafolyamatról tartott lakossági fórumot az ön­­kormányzat november 30-án, a Piactér „Placc” Ifjúsági Közös­ségi Terében. Az élénk érdeklődés kísérte tájékoztatón dr. Aszódi Attila, az erőmű teljesítményének fenn­tartásáért felelős kormánybiztos kifejtette: a környezetvédelmi szempontokon túl megannyi, úgynevezett „külső kezdeti ese­ményt” is fel kellett tárni ahhoz, hogy biztosan haladjon a projekt a végső fázisa, a létesítési enge­dély felé. Ilyenek „események” lehetnek például az esetleges közlekedési balesetek: egy am­móniát szállító kamion robbaná­sának lehetősége, vagy egy utász­­szállító repülőgépnek az erőmű területére zuhanása. Az atomenergia a megoldás A november 23. és 30. közötti időszakban hazánk villamose­­nergia-terhelése 4-6000 meg­awatt között ingázott, amely felért a forró nyári napokban jellemző energia felhasználás­sal. Jelenleg Paks 2000 meg­awattnyi teljesítményt képes rendelkezésre bocsátani, s miu­tán az ország szélerőmüvei leg­feljebb 330 MW előállítására képesek - ráadásul a szmogos, téli időszakban nem mozog a levegő -, mindenképpen szük­séges új atomerőmű-blokkok építése. Vizsgálták továbbá az ipari létesítmények hatását is, pél­dául annak kapcsán, hogy ha a bősi vízi erőmű meghibásodna, a Duna vizének szennyeződése mennyiben gyakorolna káros hatást a paksi blokkokra. A par­koló- és erdőtüzeket, de egyéb robbanási lehetőségeket is sor­ra figyelembe vették. Még azt is modellezték, miként reagálna az erőmű, ha a dunaföldvári löszfal leomlana. Készen áll a beruházás mete­orológiai szempontokból is. E tekintetben extrém hőmérsék­leti vizsgálatoknak vetették alá a leendő komplexumot és terü­letét, teszteket végezve az eső, hó, jég, valamint szél szem­pontjából is. Ugyanígy annak eshetőségét is elemezték, hogy egy földrengés során milyen erőhatás érheti a létesítményt, de vizsgálták a blokkok alatt húzódó földrétegek vetődésé­nek esélyeit is. Még 2014 nyarán háromdi­menziós, szeizmikus mérési folyamatnak vetették alá a te­rületet és annak környezetét, nagyjából 300 négyzetkilomé­terre vetítve. Ennek során a tervezett blokkok helyén nyolc mélyfúrást hajtottak végre - a legmélyebb 1950 méter mély­ségig hatolt -, a Föld rétegszer­kezetének felső 2 kilométerét vizsgálva át. Összesen több, mint 8 kilométernyi talajt néz­tek át tüzetesen, s alkottak képet a több százmillió éves, mélyben rejtőző alaphegységek állagáról, majd 300 millió esztendős csil­lámpalákat, mészkövet, márgát, vagy sós-édesvízi üledékes kő­zeteket felszínre hozva. A földrengések tekintetében újrakatalogizálták az eltelt 1600 év tükrében történt mozgáso­kat. A már meglévő tíz mellett öt új mikro-szeizmikus mérőál­lomást is létesítettek, egyenként 150 méter mélyen. E műszerek érzékenységére jellemző, hogy a március elsejei elhelyezésük után egy nappal történt szumát­­rai rengést is kimutatták. Mindezek alapján kijelent­hető: a telephely alkalmasságát kizáró körülmény nem merült fel - ecsetelte Aszódi Attila. A kormánybiztos hangsúlyozta: a hatóság jelenleg még tanulmá­nyozza a telephely-engedélyezé­si kérelmet. December 13-án la­kossági meghallgatást tartanak Pakson, s az Országos Atom­energia Hivatal az ott elhangzó felvetéseket is figyelembe veszi az engedélyek kiadásánál. A fórumon Ács Rezső, Szek­­szárd polgármestere kiemelte: a Modern Városok program egyik eleme, hogy az erőmű biztosítja majd a megyeszék­hely távhő-ellátását, amellyel 15-16 ezer szekszárdi ember rezsiköltségei csökkennek. A beruházásból a város a tervek szerint gazdasági szempontból is előnyöket kovácsol, hiszen vele a vállalkozások energi­aköltségei is apadnak, amely versenyelőnyt biztosít Szek­­szárdnak újabb piacok eléré­sére, vállalkozások letelepe­désére. A városvezető felhívta a figyelmet az egyre nagyobb méreteket öltő szakemberhiány pótlására elindított, országosan is egyedülálló szekszárdi szak­képzési életpályamodellre is. E tekintetben öt év alatt mintegy 500 fiatal szakmához jutását kívánják segíteni, ezzel is biz­tosítva a megyeszékhely - és Paks - szakemberellátását. Gy. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom