Szekszárdi Vasárnap, 2016 (26. évfolyam, 1-46. szám)
2016-11-27 / 43. szám
2016. november 27. ^ SZEKSZÁRDI VASARMAP3 Példaértékű a város és az államkincstár együttműködése Szekszárd kiemelkedően teljesít a Magyar Államkincstár (MÁK) által felügyelt TOP-os források elnyerése és lehívása terén - hangzott el a város és a kincstár szerdai közös sajtótájékoztatóján. Dr. Dancsó József, a MÁK elnöke emlékeztetett: a kincstár közel egy millió munkavállaló illetmény-számfejtését látja el. Ezen a területen a 2010-es évek elején, budapesti székhellyel végrehajtott központosítás nem volt szerencsés. A MÁK vezetése úgy döntött, hogy öt helyszínen - köztük Szekszárdon - jelöl ki fejlesztési helyszínt, hogy javítson a feladatellátás hatékonyságán. Októberben 12 új munkatárssal indult el a tolnai megyeszékhelyen 33 intézmény - így többek között az Állami Operaház és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem - dolgozóinak illetmény-számfejtése. A bővítés az infrastruktúrában is fejlesztéseket kívánt, ezért elkezdődött a MÁK Augusz Imre utcai irodáinak bővítése, modernizálása, mintegy 500 négyzetméteren, közel 100 millió forint értékben. Dr. Dancsó József kiemelte: a MÁK eredményes munkájához elengedhetetlen a megyei kirendeltségek és az önkorkincstár végzi az önkormányzati szabályszerűségi ellenőrzéseket - ezt helyben hét fő látja el -, de a MÁK koordinálja a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatait is. A tolnai megyeszékhely kiemelkedően teljesít a TOP-os források elnyerése és lehívása terén. A mányzatok együttműködése, szekszárdi önkormányzat volt és ez Szekszárdon példaér- az első az országban, amely tékű. Az elnök emlékeztetett: a - egy foglalkoztatási paktum keretében - megállapodást írt alá a kincstárral. A tájékoztatón Ács Rezső elmondta: Szekszárd nagy hangsúlyt fektet a szakképzés erősítésére, de a MÁK helyi feladatbővítése is jelzi, hogy magasan képzett szakemberekből sincs hiány a városban. A polgármester elmondta, hogy a megyeszékhely eddig 1,7 milliárd forintnyi TOP-os forrásra kötött szerződést (ez a Szekszárd számára megnyitott keret mintegy 30 százaléka) az óvodai és bölcsődei férőhelyek bővítése, az egészségügyi alapellátás feltételeinek javítása és a foglalkoztatás elősegítése terén. Utóbbiban mintegy 570 millió forintos keret áll rendelkezésre. Ács Rezső hozzá tette: az kincstár épületének felújítása összhangban van az önkormányzat terveivel, hogy a Zöld Városok programban megújítják a belváros köztereit.-fi-Összefogná, támogatná a város a vonzáskörzetét November 22-én huszonöt település részvételével, Szekszárd vezetésével alakult Polgármesteri Konzultációs Fórum. A Garay Élménypincében zajlott sajtóeseményen Ács Rezső, Szekszárd polgármestere, a fórum elnöke emlékeztetett: a törvényi változások hatására megszűnt kistérségek munkáját új keretben pótolnák, mivel fontosnak tartják a különböző fejlesztési tervek, elképzelések összehangolását - akár a szakképzés, akár a rendezvények kapcsán. „Szeretnénk, hogy fejlesztéseink a kistérségi települések terveihez kapcsolódjanak” - hangsúlyozta a városvezető az § alakuló ülés céljáról, lévén, hogy í a megyeszékhely és környé- ő kének érdekei közösek. Közös 2 rendezvénynaptár kiadását is tervezik, amelyből a szekszárdi eseményeken kívül a környékbeli programokról is értesülhetnek az érdeklődők, intenzívebbé téve azok látogatottságát. „Számunkra is jó, ha nem állunk meg a város határánál és elképzeléseinket kivisszük a kistelepülésekre” - utalt Ács Rezső arra, hogy a szekszárdi önkormányzat a szakképzést érintő terveit a környéken élőkkel is megismertetné. Ennek egyik fontos állomása lesz a december 8-i szakképzési fórum, amelyen iskolaigazgatók, oktatási szakemberek vesznek részt. Ennek folytatásaként az összefogásban részt vevő települések saját általános iskoláikban is fórumot szerveznek a témában. A cél, hogy az itt dolgozó cégek megtalálhassák a számukra megfelelő munkaerőt, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a környéken élő szülők és gyerekek a szakképzésben gondolkodjanak. „Kevés olyan térség van az országban, amelyben ennyire összetartanának a települések” - jegyezte meg Ács Rezső a megbeszélés eredményességéről. A fórum tiszteletbeli elnökének a szekszárdi választókerület parlamenti képviselőjét, Horváth Istvánt kérték fel, míg az általános elnökhelyettes Fadd polgármestere, Fülöp János lett. Utóbbi kiemelte: az atomerőmű bővítése okán is közös érdekei vannak a térségnek a szakképzésben, a beszélgetések pedig az egymás sikereiből, hibáiból való okulást is elősegítik. Gy.L.