Szekszárdi Vasárnap, 2016 (26. évfolyam, 1-46. szám)

2016-10-02 / 35. szám

4 2016. október 2. ^ SZEKSZÁRDI TASAHMAP Megnyílt a felújított Magyarországi Német Színház Megújult meg a Szekszárdon működő Magyarországi Né­met Színház (Deutsche Büh­ne Ungarn - DBU), ahol szep­tember 21-én tartották az új évad első előadását. A DBU hazánk egyetlen hivatá­sos, német nyelven játszó szín­háza, amely 30 éve működik Szekszárdon. A hazai németség életében fontos szerepet tölt be, hiszen a nyelv és kultúra kiemel­kedő őre, továbbítója. A szekszár­diak számára azért is fontos, mert közel s távol ez az egyetlen önálló társulattal bíró teátrum, ráadásul a szecessziós stílusú épület a bel­város méltán híres dísze. Magyarország kormánya 200 millió forinttal támogatta a szín­ház teljes körű rekonstrukcióját. Az Emberi Erőforrások Minisz­tériuma a színház fenntartójá­nak, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának kezdeményezésére döntött a támogatás mellett, amely ezt az összeget egészítette ki 14 millió­val. A munkák során megújult az épület homlokzata, jól szigetelő nyílászárókat, a főbejáraton új üvegajtót építettek be. Kicserél­ték a 80 fős színház nézőtéri szé­keit, új hang- és fénytechnikával szerelték fel a termet. Megnövel­­hetővé vált a színpad, megújult az irodai épületszárny és bővül­tek a színészöltözők is. A megszépült teátrum szín­padát szeptember 21-én vették birtokba először nyilvánosan: Gotthold Ephraim Lessing „Bölcs Náthán” című drámáját láthatta a publikum. A választás szimbolikus, hiszen 1994-ben ebben az épületben ez volt az első darab, amelyet a Magyaror­szági Német Színház közönsége elsőként láthatott. A darabot Nemanja Petronje rendezte, a főbb szerepekben Kilian Klap­pert, Frank Ildikót és Alexan­der Beiselt láthatja a közönség. A darabor legközelebb október 25-én játssza a társulat a DBU színpadán. - wj -A Magyarországi Német Szín­ház megújult épületének ün­nepélyes megnyitóját szeptem­ber 28-án, szerdán tartották. A vendégeket Frank Ildikó, a színház igazgatója köszöntötte. Ünnepi beszédében az emberi erőforrások minisztere a hazai német kultúra megtartásának fontosságáról beszélt. Balog Zoltán (képünkön) hangsú­lyozta: ma Magyarországon a német nemzetiségi kultúra rene­szánszát éli, ami azok számára üzenet, akik emlékeznek az 1945 utáni negyven évre. A tárcaveze­tő úgy látja, a hazai németek ki­álltak identitásuk mellett, annak ellenére, hogy korábban ez hát­ránnyal járt számukra. Az iden­titást erősíteni kell Magyarorszá­gon és Európában egyaránt, és a kormány támogatja ezt - fűzte hozzá Balog Zoltán. Hartmut Koschik, a német szövetségi kormány kisebb­ségügyi megbízottja és Heinek Ottó, a Magyarországi Néme­tek Országos Önkormányzatá­nak elnöke egyaránt elismerően szólt a kormány és német ön­­kormányzat kapcsolatáról, to­vábbá reményüket fejezték ki, hogy a DBU társulata eljusson a magyarországi németek lakta településekre, és Németország­ban is újra színpadra léphessen. (MTI) FOTÓ: SZV Nyelvtudásukkal brillíroztak A Dienes Valéria Általános Iskola 43 tanulója vett részt a nyáron az ausztriai Schladming német nyelvű táborában. Az egy hét alatt nyelvtudásukat csiszolták, szókincsük gyarapították, emellett a környék természeti szépségeit, kulturális látnivalóit is szemügyre vehették. A programot egy 900 ezer Ft ér­tékű, a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat által sikerre vitt EMMI-pályázat támogatásával valósították meg. Gy. L. FOTÓK: KISS ALBERT Gyűlik az adomány. Jótékonysági hangversenyt tartottak szeptem­ber 25-én a szekszárdi református templom kétmanuálos Angster orgonájának felújításáért. A műsorban Vivaldi, Rossini, Bellini, Rheinberger és Bach műveket hallhattak az érdeklődők Farkas Ju­dit (ének), Farkas Katalin (hegedű), Fervágner Csaba (nagybőgő) és Lozsányi Soma (orgona) tolmácsolásában, akik a hangverseny bevételével a felújítási munkálatokat támogatták. Gy. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom