Szekszárdi Vasárnap, 2016 (26. évfolyam, 1-46. szám)
2016-09-25 / 34. szám
2016. szeptember 25. 13 SZEKSZÁRDI VASARNAP Világbajnok a Nagy Viktória - Korsós Zsófia kajakpáros Az elmúlt hétvégén a németországi Brandenburgban rendezték a maratoni távú kajak-kenu világbajnokságot, ahol a Nagy Viktória és Korsós Zsófia alkotta szekszárdi kajak páros aranyérmet szerzett az ifjúságiak mezőnyében. A hazai válogatón szerzett kvalifikáció alapján Nagy Viktória egyéniben, és párjával, Korsós Zsófiával párosban is kivívta az indulási jogot a világversenyen. A Beetzsee tavon pénteken indultak az ifjúsági lányok 18 km-es egyéni döntőjének résztvevői. A tükörsima vízen nagy iramot lehetett diktálni, s a harminc versenyzőt felvonultató számban a két magyar versenyző gyorsan az élre is tört. A hat körös, négy futószakasszal nehezített versenyen Nagy Viktória és a paksi Pupp Noémi erős tempóját csak a dél afrikai versenyző bírta. A hajrában azonban már ő sem, így a két magyar sportoló egymás között döntötte el az elsőség sorsát. Az utolsó futást követően Pupp szerzett előnyt, amit a még mindig csak serdülőkorú szekszárdi kajakos - még két évet lapátolhat az ifik között - már nem tudott ledolgozni, így másodikként ért célba. Szombaton, a páros futamra hullámos víz fogadta a versenyzőket. A szekszárdi páros edzője, Jámbor Attila sok hasznos tanáccsal és taktikai utasítással látta el tanítványait, amit meg is tartottak. A második kör végéig megbújtak a mezőnyben, aztán az első futószakasz előtt robbantottak és már elsőnek érkeztek a stéghez. Egy nagy futással a teljes mezőnyt leszakították, s végül úgy nyertek világbajnoki címet, hogy a második helyezett másik magyar párosra több, mint fél percet vertek. Hatalmas siker ez a lányoknak - akiknek még egy-egy „fellépésük” van a jól megérdemelt pihenőjük előtt -, de nagy öröm a Szekszárdi Kajak-Kenu SE nagy családjának is, amely szeptember 27-én kezdő csoportot indít, ahova a jövő világbajnokait várják. SZV Szépen csillog a KSC Szekszárd ezüstérme Második helyen zárta a 47. Sió Kupát a házigazda Atomerőmű-KSC Szekszárd női kosárlabda csapata. A szakvezetés szerint szépen csillog az ezüstérem, hiszen a nagy múltú felkészülési torna idén kimagaslóan erős mezőnyt vonultatott fel. Az A-csoportba sorolt KSC a pénteki nyitónapon a román bajnok és kupagyőztes, a Sió Kupára címvédőként érkező, az Európa Kupában induló Sepsiszentgyörgyöt múlta felül remek játékkal. Némi meglepetésre, de a sok szurkoló nagy örömére szombaton a magyar bajnoki ezüstérmes, idén Euroligában induló Győrt is legyőzték Lisecék. Ezzel triójukban az első helyen zártak, s vasárnap a B-csoportot megnyerő PEACPécs együttesével vívhatták a döntőt. Az első két meccsen remeklő, szlovén légiósok vezette Szekszárd a zárónapra kicsit veszített lendületéből, s így fejet kellett hajtania a pécsiek előtt. A hazai játékosok azonban nem búslakodtak a második hely miatt.- Djokics Zseljko irányításával kiváló munkát végeztek a felkészülés során a lányok - értékelt Szabó Noémi szakmai igazgató, a szerb származású tréner másodedzője. - Igaz, hogy még rengeteg csiszolni való van a játékunkon védekezésben és támadásban is, de azt tapasztalhattuk, hogy mérkőzésről mérkőzésre egyre jobban megmutatkozik az a játékrendszer, ami szerint kosárlabdázni szeretnénk. A Győr ellen megvillantottuk győztes karakterünket, ami azért fontos, mert így a lányok elhihetik, hogy képesek kiélezett szituációkban jó döntéseket hozni, s így a maguk javára fordítani egy-egy éles meccset. A döntőben aztán bebizonyosodott, hogy ha az addig kiválóan teljesítő szlovén légiósainkat kiveszik a játékból, akkor másoktól kellene extra teljesítmény a siker érdekében. Bízunk benne, hogy a bajnoki rajtra lesznek ilyenek a csapatunkban, hiszen a potenciál sokakban megvan, s az elvégzett munka nem vész el. A szakvezető hozzátette, összességében elégedettek az eredménnyel, és az külön öröm számukra, hogy csapatként is kiválóan működött a KSC. Az atomosok e hétvégén a Göcsej-kupán szerepelnek, első bajnoki mérkőzésükön október 1-én, a PEAC-Pécs otthonában lépnek parkettre. SZV A helyosztók eredményei: Az 5. helyért: Sepsiszentgyörgy - Celje (szlovén) 88-65. A 3. helyért: Győr - PINKK-Pécsi 424 68-65. A döntőben: Atomerőmű KSC Szekszárd - PEAC-Pécs 45-58 (14-17, 8-15, 16-17, 7-9). Ld: Bálint 12/6, Gereben 9, Barber 8, illetve Mandics 12/3, Küster 10/6, Raksányi 9/9. A torna legjobb játékosa: Maja Erkic (KSC Szekszárd), legeredményesebb játékosa: Tyaunna Marshall (Sepsiszentgyörgy, 64 pont), legjobb középjátékosa: Zofia Hruscakova (Győr). A győztes csapat edzője: Borisz Maljkovics (PEAC-Pécs). Szabó Ödön vándor- és örökös díj (az elmúlt szezon legjobb szekszárdi játékosa): Studer Zsuzsa. Dr. Pető Gyula díj (a torna legsportszerűbb játékosa ): Bálint Réka (KSC Szekszárd).