Szekszárdi Vasárnap, 2016 (26. évfolyam, 1-46. szám)
2016-09-11 / 32. szám
2016. szeptember 11. m SZEKSZÁRDI Megújul a Családok Átmeneti Otthona Az épület és az udvar felújítását teszi lehetővé a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatán elnyert támogatás - tudtuk meg dr. Haag Éva alpolgármestertől. A 7,5 millió forintos pályázati támogatást Szekszárd önkormányzata ugyanennyivel egészíti ki, így a várhatóan még § ősszel elinduló felújítás során S a Csatári utcai Családok Át- ö meneti Otthona épületének 2 energetikai korszerűsítése mellett térburkolattal látják el az udvart. Az udvart, melyen az önkormányzat két új játékot is felállított a szabadidő tartalmasabb eltöltése érdekében. Erről is beszélt dr. Haag Éva egy keddi sajtóeseményen, ahol az alpolgármester egy kihívásnak is igyekezett megfelelni. „Veresné Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hirdette meg a programot, amely felhívja a figyelmet az önkéntesség, az önkéntes munka fontosságára. A kihívás hozzám Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármester asszonytól érkezett, s ennek teljesítéséhez a Családok Átmeneti Otthonát választottam” - mondta el dr. Haag Éva, aki a kihívást Amreinné Gál Klaudiának, a kormányhivatal főigazgatójának, Appelshoffer Ágnes tolnai polgármesternek és dr. Nagy Janka Teodóra dékán-helyettesnek adta tovább. Az új játékokat birtokba vevő gyerekekkel ismerkedő alpolgármester nem érkezett üres kézzel: két doboznyi új, gyermek- és felnőtt ruhát hozott ajándékba, amelyből izgatottan válogatottak az otthon lakói. A Humánszolgáltató Központ égisze alá tartozó Családok Átmeneti Otthona szakmai vezetőjétől, Seresné Németh Orsolyától megtudtuk, hogy a 20 férőhelyes otthonban jelenleg 6 család él 16 fővel. „A Család- és Gyermekjóléti Központ javaslata alapján- elsősorban Szekszárdról és környékéről -, jellemzően lakhatási probléma miatt érkeznek hozzánk, de krízishelyzetben lévő várandós kismamát is befogadunk. Sajnos előfordul, hogy családon belüli erőszak elől menekülnek otthonunkba”- mondta el a szakmai vezető. A befogadás időtartama legfeljebb egy év, amely egy alkalommal fél évvel meghosszabbítható. Amennyiben egy család két éven belül visszakerül az otthonba, azt a gyámhatóság felé jelezniük kell, akik szükség esetén akár a gyermek védelembe vételéről is intézkedhetnek. „Életvezetési, párkapcsolati és gyermeknevelési tanácsokkal igyekszünk segíteni az otthonban élőket, de az intézmény pszichológust és jogászt is biztosít” - tudtuk meg Seresné Németh Orsolyától. A szakmai vezető hangsúlyozta: a befogadáson túl a maradás feltétele az együttműködés és az otthon szabályainak betartása.-í>Bakondi György: „Európának meg kell védenie magát” Dr. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági szaktanácsadója vázolta fel a sokakat foglalkoztató migrációs helyzet aktuális fejleményeit szeptember 3-án, a tolnai Duna-parton. A térség országgyűlési képviselője, Horváth István meghívására érkezett Bakondi György hangsúlyozta: a török puccsot követően a migrációs mozgás ismét növekszik. Csak Görögországban mintegy 59 ezer regisztrált, valamint további 120 ezernyi, zömmel gazdasági bevándorló vár arra, hogy Európa beengedje. Tavaly másfélmilliónyian érkeztek az EU-ba, a szám idén akár kétmillióra is rúghat. A szaktanácsadó megerősítette: hazánk felkészült a jelentősebb migrációs nyomásra. A magyar fegyveres szervek nyolc kilométeres mélységi határőrizetbe kezdtek, amelynek - illetve a tranzitzónának - köszönhetően a tavalyi 130 ezerről 26 ezerre csökkent a beadott menekültügyi kérelmek száma. A menekültáradat féken tartására a kabinet mintegy 3000 fővel kívánja növelni a határőrizetet, a magyar-szerb határon pedig erősebb kerítés építésébe kezd. Bakondi leszögezte: a bevándorlók szétosztására alapuló megoldás nem vezethet célra, hiszen annak „soha nem lenne vége”. Döbbenetesnek tartja, hogy az EU 78 millió forintnyi büntetést szabna ki minden bevándorló után azokra a tagállamokra, akik nem hajlandóak a kényszerbetelepítésre. A tanácsadó kritizálta néhány ellenzéki párt migrációs ügyben tanúsított nemzetellenes hozzáállását is. „Itt az alkalom, hogy a magyarok a saját jövőjükről nyilatkozzanak!” - mondta Bakondi az október 2-i kvótaellenes népszavazásról, majd emlékezetett: a migránsok által elkövetett terrorcselekmények csak idén július 14. és 26. között száz európai áldozatot követeltek... A tanácsadó szerint Európának meg kell védenie magát és nem engedheti meg, hogy Törökország zsarolásának legyen kiszolgáltatva. A tanácsadó sajnálatosnak nevezte, hogy a közös uniós katonaságra, illetve a Líbiában történő uniós partraszállásra vonatkozó magyar tervekre nincs fogadókészség. Bakondi György szerint az EU-s titkosszolgálati háttér összehangolása is jócskán javítana Európa helyzetén. Gy. L.