Szekszárdi Vasárnap, 2016 (26. évfolyam, 1-46. szám)

2016-09-04 / 31. szám

2016. szeptemberi , SZEKSZÁRDI VASARMAP páros pedig az elődöntőbejutott, ezzel is öregbítve mind az együttes, mind Szek­­szárd város jó hírét. December A belügyminiszter a szolgálati feladatok kiemelkedő teljesítéséért, a hivatásos szolgálatban töltött húsz év után szol­gálati jelet adományozta Karászi Péter tűzoltó alezredesnek, a Szekszárdi Ka­tasztrófavédelmi Kirendeltség vezetőjé­nek. A szolgálati jelet dr. Balázs Gábor tűzoltó ezredes, igazgató adta át. December Az U-18 magyar kosárlabda-válogatott meghatározó tagja, az NB-I-es szek­szárdi kosárlabda csapat kezdő embere, a Kosárlabda Diákolimpia Országos Döntőjében 3. helyezést elért csapat tagja, Studer Ágnes az „Év embere” internetes szavazás nyertese a 2015. év­ben Szekszárdon. XI. EMLÉKEZÉSEK, ÉVFORDULÓK Január 4. Születésének 100. évfordulóját ünne­pelte Matók Lajosné. A család tagjai mellett Horváth István országgyűlési képviselő és Ács Rezső polgármester is felköszöntötte az ünnepeltet. Január 12. A Doni áttörés 72. évfordulója alkal­mából Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Magyar Nemzet­őrség Országos Szövetségének Katonai Hagyományőrző Tagozata, a Kovács János vezette Honvéd Hagyományőr­ző Egyesület Szekszárd Megyei Jogú Városi Szervezete a kulturális központ szervezésében koszorúzással egybekö­tött kegyeleti megemlékezést tartott a II. világháborús emlékműnél. Beszédet mondott Ács Rezső polgármester, aki felidézte nemzetünk egyik legnagyobb veszteséggel járó ütközetét. A polgár­­mesteri beszédet követően Sülé Vik­tória garaysta diák szavalta el Gacsályi József Decemberi elégia című versét, majd Bacsmai László esperes-plébános mondott imát az elhunytak üdvéért. A megemlékezés végén az emlékezők elhelyezték koszorúikat, a város közép­­iskolásai pedig az emlékezés virágait. A koszorúzáson a Történelmi Vitézi Rend szekszárdi szervezetének tagjai is képviseltették magukat. Február 1. A 80 éves Darvas Ferenc író-költő ebben az évben is folytatta közéleti, irodalmi szereplését: rendhagyó iroda­lom órát tartott a Szent László TISZK Vendéglátó Szakközépiskolában, író-ol­­vasótalálkozón vett részt a Rolling étte­remben. Megjelent Válogatott versek I. valamint Szőlő, bor, humor címmel új kötete. Február 8. A Szekszárdi Dienes Valéria Általá­nos Iskola és Grundschule 50. szü­letésnapját egy 600 szeletes meglepe­tés-tortával, valamint a 20 éve létesített folyosógalérián az. 50. kiállítás megnyi­tásával ünnepelte. Február 25. Városunkban is megemlékeztek a kom­munista diktatúrák áldozatairól. Az Agóra Művészetek Házában Ács Rezső polgármester szólt az egybegyűltekhez, majd a Szent László Szakképző Iskola Egészségügyi és Szociális Tagintézmé­nye diákjai adtak emlékműsort. Március 9. 10 évvel ezelőtt hunyt el H. Németh Ist­ván evangélikus lelkész, egyházi szépíró a város Közjóért és Pro Urbe-díjjal ki­tüntetett prédikátora. Március 15. A városi ünnepi megemlékezésen a Béla király téren beszédet mondott Ács Rezső Szekszárd Megyei Jogú Város pol­gármestere, majd a Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule tanulóinak méltó megemlékezését fo­gadta szívébe a város lakossága. Ezután koszorúzásra került sor a forradalom és szabadságharc emlékművénél. Az ün­nepi megemlékezésben közreműköd­tek: az Alisca Brass Band fúvószenekar Kovács Zsolt vezényletével és a 608. sz. Schola Caritatis cserkészcsapat. Az eseményt Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából a Babits Mihály Kulturális Központ szervezte. Az ünnepség előtt a megyei honisme­reti egyesület szervezésében diákok és tisztelgő polgárok helyeztek virágot a ’48-as honvédek sírjánál a város te­metőiben. Március 19. 20 éve hunyt el Baka István költő. Emlékesttel nyitották meg a megyei könyvtárban a Baka István emlékévet, amelyen Bombitz Attila irodalomtör­ténésszel Gacsályi József költő idézte a nagy jelentőségű alkotó életművét. Március 28. A Liszt Ferenc Pedagógus Kórus 50 éves jubileumi hangversenyére került sor a Művészetek Házában. A kül- és belföldön nagy sikerrel szereplő ének­kar jelenlegi karnagya Simon Péter. Közreműködött Lozsányi Tamás orgo­naművész és a Szekszárdi Kamaraze­nekar. A kórust Ács Rezső polgármes­ter köszöntötte. Április 16. Jubileumi visszatekintéssel emlékeztek a Babits Mihály Kulturális Központ el­múlt 45 évére, amelyen beszédet mon­dott Ács Rezső polgármester, a jelenlegi igazgató, Halmai-Nagy Róbert és az egykori igazgató, Kaczián János. Köz­reműködtek az intézmény együttesei. Május 4. 50 éves jubileumát ünnepelte dr. Né­meth Pálné a Néművészet Mestere, népi iparművész által a kezdetektől vezetett szekszárdi díszítőművész szakkör. A jubilánsokat Ács Rezső polgármester, Halmai-Nagy Róbert a Babits Mihály Kulturális Központ igazgatója köszön­tötte. Az alkalomra összeállított kiállí­tást Matókné Kapási Julianna, az intéz­mény korábbi igazgatója nyitotta meg. Május 30. Szekszárd Megyei Jogú Város Ön­­kormányzata a Magyar Hősök Em­léknapján kegyeleti megemlékezést tartott a világháborús emlékműveknél az elesettek és civil áldozatok emléké­re a kulturális központ szervezésében. Ünnepi beszédet mondott Máté István önkormányzati képviselő, majd Sef­­csik Zoltán evangélikus lelkész szólt az egybegyűltekhez. Közreműködött a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Szekszárdi Szervezete, a 608. sz. Scho­la Caritatis Cserkészcsapat. Térzenét adott az Ifjúsági Fúvószenekar Kovács Zsolt karnagy vezényletével. Az ünnep­séget koszorúzás zárta. Június 4. A Nemzeti Összetartozás Napján megemlékezést tartottak a trianoni békediktátum 95. évfordulóján a Béla király téren az országzászló előtt. A nagy számban részt vevő közönség előtt beszédet mondott Ács Rezső polgár­­mester, közreműködtek a Szekszárdi I. Béla Gimnázium diákjai. Ezután a vá­rosi képviselő-testület, a Szent György Lovagrend képviselői, a diákok és a la­kosság helyezte el a kegyelet mécseseit. Június 11. 50 évvel ezelőtt hunyt el Németh Gyu­la gyülekezetszervező, templomépítő evangélikus lelkész, hittanár a városi dalárda karnagya. Június 13. • A 15 éves Gagliarda Kamarakórus jubileumi koncertet adott az újváro­si templomban. Művészeti vezetőjük, karnagyuk dr. Szabó Szabolcs. A hang­versenyt osztatlan elismeréssel fogadta a közönség. • A bukovinai székelység Tolna, Ba­ranya és Bács-Kiskun megyében való letelepedésének 70. évfordulójáról emlékeztek meg Szekszárdon az itt és környékünkön élő leszármazottak. Az újvárosi templomban tartott mise után a Székelyek emlékparkjában Csiki Béla országos alelnök és Kővári László kép­viselő tette tiszteletét. Szegedi Dezsőné szekszárdi egyesületi elnök így fogalma­zott: „a székelyek megtalálták boldogu­lásukat, hazára találtak és itt vertek gyö­keret.” Az eseményen közreműködött a Székely Népdalkor. Június 21. 50 éves a Szekszárdi Madrigálkórus. A jubileumi hangversenyt a zsúfolásig megtelt Művészetek Házában tartották Jobbágy Valér karnagy vezényletével, a Szekszárdi Kamarazenekar és énekes szólisták közreműködésével. Július 5. A Holocaust 71. évfordulója alkal­mából, a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság a Szekszárdi Izraelita Hitközséggel közösen megemlékezést tartott a Művészetek Házában, amelyen beszédet mondott Ács Rezső polgár­­mester, felidézvén a 71 évvel ezelőtti eseményeket, kiemelve azok megis­merésének szükségességét minden korosztály számára. A Tücsök Zenés Színpad dr. Nyiszli Miklós: Dr. Men­­gele boncolóorvosa voltam címmel megjelent emlékiratából összeállított megrázó műsorát követően Markovics Zsolt szegedi főrabbi mondott szenve­délyes emlékbeszédet, majd koszorúzás és az emlékezés köveinek elhelyezésére került sor az épület előtti Holocaust em­lékműnél. Szeptember 20. Az augusztus 20-án posztumusz dí­szpolgári címet kapó, 20 évvel ezelőtt elhunyt Baka István költőre rendez­vényekkel emlékezett Szekszárd város, valamint Szekszárdon és Szegeden a nevét viselő iskola tanárai és diákjai. A Szekszárdi Garay János Gimnázium­ban a költőről szaktantermet neveztek el és felavatták emléktábláját. Szeptember 25. A 18 éve Szekszárdon működő Jürgen­hake Magyarország Kft. munkatársai laza nappal, közös programokkal em­lékeztek az évfordulóra. A német cég egyetlen magyarországi leányvállalata vezetői megjutalmazták a cégnél 15, illetve 10 éve dolgozókat. Szeptember 28. - október 2. A 50. tanévet megkezdő Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola iskola­történeti kiállítását Vitéz Zsolt korábbi igazgató, az alkotó kollégák bemutatóját Farkas Pálné szintén korábbi igazga­tó nyitotta meg. Az úttörő időkapszula történetéről mesélt Gyurcsák Istvánná nyugdíjas tanár. Dienes Valériáról és kortársairól rendhagyó irodalomórát tartott dr. Töttős Gábor főiskolai docens, a Babits házban Lovas Csilla művészet­­történész. A Magyar Mozdulatművészeti Társulat előadására és kerekasztal-beszél­­getésre Dienes Valériáról, Babits Mihály­­ról és az orkesztikáról a Magyarországi Német Színházban került sor dr. Töttős Gábor, Fenyves Márk, Pálosi István és a táncosok közreműködésével. A prog­ramsort a kulturális központ színház­­termében sorra kerülő gálaműsor zárta. A rendezvényen az iskola névadójának unokája, Dienes Balázs is megjelent. Október 1. Az Idősek világnapján Gergely Róbert színész- énekes és a Bartina Néptánc­együttes műsora szórakoztatta a mint­egy 1600 szekszárdi polgárt, akik az önkormányzat meghívására ellátogat­tak a kulturális központba. Ács Rezső polgármester megnyitó szavai után vi­rágcsokorral köszöntötte Dózsa Gyu­­láné (Babits Nyugdíjas Klub), Bóvári Jánosné és Szegedi Dezsőné (Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület Helyi Szer­vezete), Zádor Béláné (Mentálhigiénés Műhely Önkéntes Nyugdíjas Tagozata) és Papp Józsefné (Platán Nyugdíjas Klub) klubvezetőket. Október 6. Az Aradi Vértanúk Emléknapján ko­szorúzással egybekötött megemléke­zésre és emléktábla avatásra került sor a Béla király téri 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékművénél. Dr. Ótos Miklós vázolta a forradalom már­tírjának, Újvári József apátplébánosnak az életútját, ezt követően leleplezték a várkert nyugati falán elhelyezett emlék­tábláját. Áz ünnepségen közreműköd­tek a Szent József Iskolaközpont di­ákjai és a Magyar Nemzetőrség Tolna Megyei Szervezete. Október 16. A Kenyér és az élelmezés világnapján a Csapó Dániel Mezőgazdasági Kö­zépiskola a Garay térre kitelepült sá­torban és látványkemencében mutatta be a hazai és a környező országokban jellemző kenyérfajtákat, az érdeklődők­nek biztosítva kenyérféleségek, lángálló készítésének megismerését, kóstolását és a vetélkedőkön való részvételt. Október 19-25. A 250 nappali tagozatos tanulóval mű­ködő Szekszárdi Kolping Katolikus Szakképző Iskola és Alapfokú Mű-

Next

/
Oldalképek
Tartalom