Szekszárdi Vasárnap, 2016 (26. évfolyam, 1-46. szám)
2016-06-19 / 24. szám
2016. június 19. , SZEKSZÁRDI Schubert Péter: „Annak van szerencséje, aki tud” „Ez az egész Szekszárd" - mondja Schubert Péter a kiállításáról, amelynek megnyitására épp ezért a város polgármesterét. Ács Rezsőt kérte fel, aki örömmel vállalta is a feladatot. A Tótfalusi Kis Miklós-díjas grafikus „70kedés" című jubileumi tárlata július 31-ig látható a Művészetek Házában. Levente Péterrel állok a Művészetek Házában. Ki-ki lesi a maga emlékeit, benyomásait Schubert Péter grafikus kiállításának megnyitója után egy héttel. Mindenki „Móka Mikije” az emeleten találja meg, amit keres: felesége, Döbrentey Ildikó könyvének tipográfiája is Schubert Péter munkája. Én a földszinten verek gyökeret és ismét gyermeknek érzem magam. Eszembe jut az az óriási épület, ahol édesapám dolgozott. Sokszor vártam őt abban az aulában, ahol az a lógó volt kifüggesztve, amelyet most, a Művészetek Házában is csodálattal bámulok. Schubert Péter munkája tehát ez is - jegyzem magamban. A tárlatot körbe járva aztán számtalan ismerős lógó „jön szembe”, az emeleten könyvek sokasága, amelyek mind-mind a szekszárdi grafikusnak köszönhetik formájukat. „Zseniális alkotó” - mondja Levente Péter, aztán hozzáteszi: amikor a feleségem könyvét tervezte, eljött hozzánk Héregre és ott töltötte az egész napot, hogy megismerkedjünk. „Ha egy ügyet meg akarsz nyerni magadnak, akkor ne időben érkezz, hanem sokkal korábban” - emeli ki Levente Péter. Néhány nappal később aztán alkalmam volt találkozni az alkotóval is, s máris nekiszegeztem a kérdést: hogyan is kezdődött mindez? „Gyerekkoromban nagyon szerettem rajzolni. Karácsonyra csak festéket kaptam. Mindent rajzoltam” - válaszolja a pécsi születésű Schubert Péter. „Lantos Ferenc pécsi szakkörére jártam fél évig. Szakályból, ugyanis közben ide költözött a család.” A szakkör nyomán fel is vették a pécsi művészeti középiskolába. „Amikor a végére értünk, rádöbbentem arra, hogy rengeteg reál dolog van bennem.” Bútortervezőnek jelentkezett, aztán vegyipari gépész lett, végül a nyomdába kötött ki... „Megismerkedtem Szűcs Nándorral, aki olyan odaadással beszélt nekem a nyomdáról, mint egy jó nőről” - mondja Schubert Péter. Bekerült a Szekszárdi Nyomdába és elkezdte tanulni a szakmát. „Apám mindig azt szokta mondani, hogy annak van szerencséje, aki tud.” Talán ezért is tanul folyamatosan, máig. Szakmai kiállításokra járt, többek között Németországba, hogy tanulja a technikát, megismerje a holnap nyomdászatát. Máig egyetlen vidékiként 1985- ben megkapta a Tótfalusi Kis Miklós-díjat. Szekszárd után Budapestre vitte az útja, de a szívében szekszárdi maradt. Több ezer lógó, könyv, meghívó került ki a keze alól. „Amikor valaki elkezd nekem mesélni, hogy mit szeretne, még végig sem mondja, bennem már van tíz ötlet. Ez egy csapatmunka. Mi a piacra dolgozunk, az embereknek.” Ez egy igen sokoldalú személetmódot igényel - jegyzem meg. Schubert Péter meg is erősít ebben: „kell színtan, nyomdaipari alapismeret, anyagismeret, mert nem mindegy, hogy fadobozra tervezek vagy műanyagra. Rengeteg időt töltök az anyagok megismerésével.” Amikor valaki megkeresi egy ötlettel, akkor azt először lerajzolja, után jön a számítógépes munka. „Nem az a lényeg, hogy nekem vagy a megrendelőnek tetszik-e, hanem az, hogy még egy hónap múlva is tetsszen” - emeli ki a grafikus. Amikor például címert készít, akkor előtte bejárja az adott települést, megismeri a múltját, jelenét. így van ez minden munkával. „Az egykori VTV emblémáját nagyon szeretem.” A könyvek közül egyik utóbbi munkáját, a Kincses Tolna megye című könyvet emeli ki. „Nagyon szerettem a készítés folyamatát. Azért is, mert én fotóztam majdnem az egész könyvet.” Pályája során érte kudarc is: „volt olyan, amikor a megrendelővel nem boldogultunk. Csináltunk neki rengeteg logótervet, de nem tetszett egyik sem.” A család természetesen támogatta munkájában. „Az életünk első tíz évében nem voltam szabadságon! Művésztelepekre, kiállításokra jártam, állandóan dolgoztam. A feleségemmel jól ki tudtunk jönni egymással, mert akartunk. Nem azt kerestük, hogy hogyan lehet gödröket ásni, hanem, hogy hogyan lehet betemetni azokat. Negyvenöt éve vagyunk házasok.” A kiállítás, amely nemrég nyílt a Művészetek Házában, az alkotó születésnapja alkalmából kapta a „70kedés” címet. A tárlat anyaga az azonos című könyv nyomán állt össze, amelyből a megnyitón mindenki kapott ajándékba egy példányt. „A mi szakmánkban nem szoktak kiállítást rendezni. Tulajdonképpen mindennap kiállítás: a könyvesboltban, az óriásplakáton” - mondja. Ahogy beszélgetünk egyre erősebb a benyomásom, hogy Schubert Péter fantasztikusan gondolkodik. Képekben lát mindent és szavai elmesélik a gondolataiban megelevenedő színeket, formákat, történeteket. Alig tudom megállítani a toliamat, hiszen annyi mindent mesél, hogy vétek mindezt a gondolatok szintjén hagyni. Zárásként álljon itt a „70kedés” című könyv utolsó gondolata: „Talán csak az zavar egy kicsit, hogy nem tudom, mikor kell elköszönni. Azt azonban megtanultam, hogy kimenni valahonnan köszönés nélkül, illetlenség. Hát ezért minden vigasztaló szavammal, minden rajzommal, képemmel, leírt betűmmel, megfestett színemmel, elfütyült dallamommal, segítő kezemmel újra és újra mindenkitől elköszönök...” Wessely Judit
