Szekszárdi Vasárnap, 2016 (26. évfolyam, 1-46. szám)

2016-05-29 / 21. szám

SZEKSZÁRDI IASARWAP 2016. május 29. Klubcsapatok Szuperligája: történelmet írt a SZAC A Szekszárd AC története so­rán először megnyerte a női asztalitenisz Klubcsapatok Szuperligáját (KSZL), miután a hazai 6:4-es sikert követően a döntő visszavágóján 5:5-ös döntetlent játszott Csehor­szágban. A korai Bajnokok Ligája-bú­­csút szerette volna feledtetni Türei Ferenc vezetőedző együt­tese, amely a hazai bajnokság, az Extra Liga megnyerése után újabb trófeát szeretett volna a magasba emelni. A SZAC ko­rábban volt már bronzérmes a Klubcsapatok Szuperligájában, de döntőt még soha sem ját­szottak a szekszárdiak, akik a legjobb összeállításban várták a cseh Hodonin elleni párharcot. Ütőt ragadott a svéd-kínai Li Fen (képünkön) is, akinek kulcs szerepe volt abban, hogy a Szekszárd megnyerte a va­sárnapi, hazai mérkőzést: a korábbi egyéni Európa-bajnok mindhárom mérkőzését meg­nyerte. A „szűk” 6:4-es siker lehetett volna simább is, ha Lovas Petra legyőzi Penkako­­vát, akkor 3:0-val kezdhetett volna a SZAC. Lovas azonban hiába vezetett 2:0-ra, nem tud­ta behúzni a harmadik szettet. A cseh feltámadt, és fordított, s ez a Hodonin csapatának is új lendületet adott: Stribiková vezérletével 4:3-ra már a ven­dégek vezetett. Minden jó, ha jó a vége: a kínai Yu Yang akkor nyerte első meccsét, amikor nagyon kellett, a végén pedig Szily György edző Lovas he­lyett páros partnerét, Madarász Dórát küldte csatába, aki sima 3:0-val lezárta az odavágót. KSZL-döntő, 1. mérkőzés. Szekszárd AC-SKST Hodo­nin 6:4. Győztesek: Li Fen 3, Yu Yang 1, Madarász Dóra 1, valamint a Lovas Petra, Madarász Dóra pár, illetve Strbiková 2, Harabaszová 1, Penkaková 1. A keddi, csehországi visz­­szavágó álomszerűén alakult a szekszárdiak számára, akik a nagy csatában megnyert páros után ötből négy egyéni mérkő­zést is behúztak, s már 5:l-re vezettek, s ezzel tulajdonképpen elhódították a KSZL-trófeát. A hátralévő találkozókat már fel is adták a szekszárdiak, így a jegy­zőkönyvbe végül 5:5-ös döntet­len került. A SZAC történelmi sikert aratott, hiszen korábban még sosem végzett ilyen előkelő helyen a sorozatban. Döntő, 2. mérkőzés: SKST Hodonín-Szekszárd AC 5:5. Győztesek: Stribiková 2, Pen­kaková 2, Harabaszová 1, illetve Li Fen 2, Madarász Dóra 1, Yu Yang 1, valamint a Lovas Petra, Madarász Dóra pár. Kupagyőz­tes: a Szekszárd AC 1 l:9-es ösz­­szesítéssel. SZV Fiatal magyar maggal indul harcba a KSC Szekszárd Studer Zsuzsa (balról), Szabó Noémi szakmai igazgató, Djokics Zseljko vezetőedző, Bálint Réka és Gereben Lívia A Kosárlabda Sport Club Szekszárd szakmai vezetése az elmúlt pénteken sajtótá­jékoztatón számolt be az NB I A-csoportos gárdával kap­csolatos legfrissebb hírekről. Szabó Noémi szakmai igazgató elmondta, hogy az egyesület ve- | zetősége két éves szerződést írt 7 alá Djokics Zseljko vezetőedző- ^ vei, aki február óta irányítja az £ atomos gárdát. A megállapo­dásnak köszönhetően a fiatal pécsi szakembernek lesz ideje arra, hogy a korábbi évekhez képest eredményesebb csapatot építsen. A játékoskeretet összetételét illetően a klub-menedzsment elsődleges célja a csapat ma­gyar magjának együtt tartása volt. Ennek jegyében sikerült megtartani a Studer testvé­reket, Zsuzsát és Ágnest, és a szekszárdiaknál folytatja Man­­saré Manty és a csapatkapitány Theodoreán Alexandra is. A légiósok közül Maja Scsekics szintén a maradás mellett dön­tött, a szerb irányító jövőre már az ötödik szezonját kezdi meg kék-fehérben. A sajtótájékoztatón a KSC két új magyar játékosa a be­mutatkozott, bár Bálint Rékát Szekszárdon senkinek sem kell bemutatni. A korábbi váloga­tott kerettag kosaras pályafutá­sa során második alkalommal tért vissza nevelő egyesületé­hez: legutóbb egy pár éves mis­kolci „kitérő” után. A 25 éves bedobó a DVTK színeiben az elmúlt bajnokság alapszakaszá­ban mindössze egy alkalommal volt kezdő. A KSC szakmai ve­zetése alapemberként számít rá, így minden bizonnyal jóval több játéklehetőséghez jut majd Szekszárdon. Az 1999-es születésű Gereben Lívia Kecskemétről érkezett Szek­­szárdra. A 183 cm magas játékos korosztálya egyik legnagyobb tehetsége. Idén a junior (U19) országos döntőn ő volt a legér­tékesebb játékos, míg az kadett (U17) országos fináléban a gól­királynői cím mellé begyűjtötte a torna legjobb lepattanózójának járó kiilöndíjat is. Az amatőr baj­nokságban szereplő Kecskeméti KC színeiben idén 20,2 pontot és 7,2 lepattanót átlagolt. Ami a KSC tavalyi kereté­nek többi tagját illeti: a légiós trióból egyedül az amerikai Jade Barberrel egyeztet a klub a folytatásról, míg Őri Györgyi­vel, Tamis Dorottyával és Simon Anikóval a közeljövőben ülnek majd tárgyalóasztalhoz. Szabó Noémi szakmai igazgató szerint a keretet további két nagyon jó légióssal szeretnék megerősíte­ni: egy atletikus magasbedobót és egy a 4-5-ös poszton bevet­hető centert igazolnának. Djokics Zseljko rendhagyó módon egy 7 hetes előkészítő munkát folytat a jövő évi csapat magyar gerincével és Scsekiccsel. A teljes keret a tervek szerint augusztus közepén kezdi meg a felkészülést az októberben indu­ló 2016/2017. évi bajnokságra, amelyben a legjobb hat csapat közé szeretne kerülni a KSC. SZV

Next

/
Oldalképek
Tartalom