Szekszárdi Vasárnap, 2016 (26. évfolyam, 1-46. szám)
2016-01-17 / 2. szám
2016. január 17. 9 SZEKSZÁRDI tAMBMP Pályázatokra, erőműbővítésre vár az építőipar „A saját lábára kell állnia a magyar gazdaságnak 2021-ig" - vallja a szekszárdi Korcsmár István, az Alisca Bau Zrt. vezérigazgatója, aki decemberben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át a Vállalkozók Napja alkalmából megrendezett gálán, a Művészetek Palotájában. A magas állami kitüntetés - amelyet a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök adományoz - meglepetésként érte az évtizedek óta az építőiparban dolgozó szakembert. A díjjal a gazdasági életben elért eredményeit és társadalmi szerepvállalását ismerték el. „Nem szokványos dolog a mi köreinkben egy ilyen rangos kitüntetés, ezért aztán egyáltalán nem számítottam rá” - mondja Korcsmár István, aki korábban már kétszer elnyerte az Év Vállalkozója díjat. „Még mérgelődtem is magamban, hogy miért nem áll már fel az a jóember, és veszi át az elismerést, amikor végre eljutott az agyamig, hogy az én nevemet mondták ki az imént. Olyannyira váratlanul ért a dolog, hogy a díjat átadó Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter jött elém, és jót derült látható meglepettségemen.” A kis „bakit” leszámítva persze nagy volt az öröm, s már a gálát követő fogadáson rengetegen gratuláltak a szekszárdi cégvezetőnek. A jókívánságok azóta sem apadtak el, de közben újra kezdődtek a dolgos hétköznapok. Korcsmár István 1987 óta kivitelező, cége február 12-én lesz 25 éves. Kezdetben az Alisca Bau Kft. az akkor alakuló önkormányzatoknak ajánlotta fel segítségét mélyépítési és csarnokkivitelezési feladatokban. „Az első munkánk a faddi sportcsarnok felépítése volt, de a megyében több településen húztunk fel tornacsarnokot, Bátaszéken pedig tanuszodát is” - emlékszik vissza a vezérigazgató. „A csapadék- és szennyvízcsatorna beruházások mellett, 1993-ban indultak a partfal- és pince megerősítési munkák.” A cég, amely 2009. január elsején alakult át zártkörűen működő részvénytársasággá, az első év 30 milliós árbevételét követően folyamatosan fejlődött, és a tavalyi esztendőt már 6 milliárd forinttal zárta. A decemberi ünnepséget felvezető köszöntőjében Lázár János kiemelte: a magyar kormány legfontosabb szövetségese az a magyar vállalkozói közösség, amely képes önmagát eltartani és másoknak munkát adni. Nos, az építőipari cég 25 évvel ezelőtt 13 fővel indult, ma az Alisca Bau Zrt. több mint száz dolgozót foglalkoztat, s ezzel közel ugyanennyi családnak biztosít megélhetést. Nem kis felelősség ez, főként egy olyan ágazatban, amely az elmúlt nyolc évben sok mindent megélt. „A magyar építőipar hoszszú éveken át, egészen 2007-ig jó közepesen teljesített, amikor is elapadtak azok a címzett támogatások, amelyekből az önkormányzatok a fejlesztéseiket fedezték. Ebben a helyzetben jött 2008-ban a gazdasági válság, amely aztán a padlóra küldte az ágazatot” - pörgeti vissza az idő kerekét Korcsmár István. „Sokáig csak vergődtünk, mígnem 2012-től végre elindult valami. Az uniós pályázatok nyújtotta le-Névjegy Korcsmár István Szekszárdon született, 1955-ben. Budapesten érettségizett, majd Baján, a műszaki egyetem vízgazdálkodási karán szerzett vízellátási és szennyvízcsatornázási mérnöki diplomát. Immár 39 éve házas - felesége a megyei rendőrkapitányság közgazdasági osztályán dolgozik -, három felnőtt gyermekük van. Szabadidejében teniszezik, de imád olvasni, vagy a baráti társasággal utazgatni. hetőségeket kihasználva három erős év következett, így sikerült a szakmunkásainkat is megtartanunk.” A cégvezető az utánpótlással kapcsolatban már közel sem ilyen derülátó, szerinte ugyanis a szakemberképzésben jócskán akadnak hiányosságok. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje díjjal kitüntetett vállalkozó szerint az utolsó öt évben egyetlen magánerős beruházást végeztek, a többi állami szerepvállalással, pályázati támogatásból valósult meg. A tavalyi munkákat novemberig mind átadták, az új pályázatokra viszont még várni kell. Pedig a kiírástól számítva akár 6-8 hónap is eltelhet a munkák megkezdéséig. „Sajnos nincs erős tőkés réteg, amely beruházna. A központi megrendelésektől függünk, pedig önállóan, az állam segítsége nélkül kellene megállni a lábunkon, és tisztességes bért fizetni a munkavállalóinknak” - folytatja Korcsmár István. „Ha itthon nehezen megy, muszáj a külföld felé nyitni. Mi a délszláv országok irányába indultunk el. Horvátország uniós tagállam, ott lehet piacunk, hiszen van tapasztalatunk az EU-s pályázatokban, és referenciákkal is rendelkezünk”. Az Alisca Bau Zrt. vezérigazgatója szerint a magyar gazdaságot is mielőbb a saját lábára kell állítani, hiszen a 2014-2020-as ciklus végeztével az uniós pénzcsapokat elzárják. A szektor szempontjából jó lépésnek tartja a lakásépítés áfájának csökkentését és a családok otthonteremtési kedvezményét (CSŐK), de a megyei vállalkozások különösen a paksi atomerőmű bővítését várják nagyon. „Mind ezek mellett a mezőgazdaság az a célterület, ahol szükség lenne a fejlesztésekre” - vallja Korcsmár István. „Az öntözéses területek növelése a mi profilunkba vágna, de a sertés és szarvasmarha tenyésztés, illetve a gabonatermesztés is beruházásokra vár, nem is beszélve a híg- és szervestrágya feldolgozását szolgáló fejlesztésekről. Figyelmet kell fordítani a sík- és dombvidéki vízrendezésre, a támfalak és vápás utak építésére. Ezen a téren Szekszárdon is van még tennivaló. Folytatni kell az ivóvízjavító programokat új vízbázisok és víztisztító telepek építésével, a meglévő csatornahálózat modernizálásával.” A szekszárdi cégvezető társadalmi szerepvállalásával is rászolgált a magas állami kitüntetésre. A megyeszékhelyen kulturális és sportesemények, civil szervezetek és sportegyesületek támogatójaként tartják számon. „A tehetséget el kell ismerni, a gyerekeket pedig fel kell karolni, hogy kibontakoztathassák azt” - mondja Korcsmár István, majd elárulja: jó érzés ott lenni a nívós és sikeres Szüreti Napok támogatói között, a sport pedig szerelem. -fi -