Szekszárdi Vasárnap, 2016 (26. évfolyam, 1-46. szám)
2016-04-17 / 15. szám
2016. április 17. 13 ^ SZEKSZÁRDI VASARNAP Közelebb viszik a sportot a gyerekekhez SPORTHÍREK Közel 800 szekszárdi általános iskolás diák ismerkedhetett akár több sportág mozgásanyagával a városi sportcsarnokban, kedden megrendezett „A Sport Legyen a Tied!" program során. A látvány-csapatsportok és egyes kiemelt sportágak országos és megyei szakszövetségeinek, valamint helyi egyesületek közreműködésével zajló sportági bemutatót immár második alkalommal rendezték meg Szekszárdon. Az országos roadshow idei negyedik állomásán 13 sportág mutatkozott be. A két turnusban érkező közel 800 általános iskolás diák az asztalitenisz, az atlétika, a cselgáncs, a kajak-kenu, a karate, a kézilabda, a kosárlabda, a kungfu, a röplabda, a sportlövészet, a tenisz, a tollaslabda, a torna és a vívás alapjaival, mozgásanyagával ismerkedhettek meg a városi sportcsarnok küzdőterén, de az úszók is képviselték magukat.- A rendezvény célja, hogy a gyerekek minél több sportágat kipróbálhassanak, és ha úgy adódik, akkor valamelyikben kiteljesedhessenek - mondta köszöntőjében Ács Rezső. A polgármester kiemelte: a megyeszékhely nagyszabású sportfejlesztési koncepciót valósít meg a következő években: a jelenlegi városi sportcsarnok helyén egy új épül majd, s a következő két évben általános- és középiskolákban hajtanak végre jelentős infrastruktúra-fejlesztéseket - együttműködve a város sportegyesületeivel. Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke elmondta, a szervező MDSZ azt várja a programtól, hogy a diákok megkedveljenek egyes mozgásformákat, ezt követően pedig keressék meg az klubokat, edzőket. Alakuljon ki kapcsolat az iskola és az egyesületek között, a gyerekek pedig lehetőleg napi rendszerességgel sportoljanak. Kozmann György, az Emmi Sportért Felelős Államtitkárságának helyettes államtitkára megjegyezte: a tavaly indított sorozattal szeretnék közelebb vinni a gyerekekhez a sportot. Az Emmi ezért térítésmentes sporteszközcsomagokkal is támogatja a megyeszékhelyek intézményeit. „A Sport Legyen a Tied!” programsorozat a Nemzeti Sportfejlesztés-program keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért felelős államtitkárságának finanszírozásával a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) koordinálásával valósul meg. SZV AMERIKAI-FUTBALL. Az első félidőben még állta a sarat a Divízió I-ben szereplő Szekszárd Bad Bones együttese a Dunaújváros Gorillaz ellen (15-17), ám a szünet után már a bajnokaspiráns akarata érvényesült (15-38). KÉZILABDA. Az utolsó 20 percben biztosította be a Nagyatád elleni győzelmét a Fekete Gólyák KC együttese a női NB I/B hétvégi fordulójában. A szekszárdiak Reisch, Fauszt és Vasas vezérletével végül 37-24-re nyertek. KOSÁRLABDA. Két mérkőzés után 1-1-re állt az Atomerőmű-KSC Szekszárd-Cegléd csata a női NB I 5-8. helyért zajló rájátszásában, miután mindkét csapat pályaválasztóként győzött. A párharcot eldöntő összecsapást péntek este, lapzártánk után Cegléden rendezték. ÖKÖLVÍVÁS. Az Unió Boksz Team ökölvívói a közelmúltban Nagyberkiben léptek kötelek közé, ahol Bogárdi Barbara, Tempfli Áron és Takács Bálint ezüst-, míg Bücs Károly bronzérmet szerzett. A hétvégi, dombóvári Mándy Imre emlékversenyen Tempfli és Takács is legyőzte riválisát. IÖ00119) FM9U in ít SZEKSZARL * i ■. ijff- - ” Mai slágerek maximumon r . V 10 ÉVES A DONAINE GRÓF ZICHY FUTÓVERSENY! ÜNNEPELJ EGYÜTT AZ -MEL ÁPRILIS 23-ÁN,SZEKSZÁRDON A GARAY TÉREN! mi szállítjuk a jo zeneket játékokat , v.fe; _ ‘ •; »; JÚKEDVET AMAXXIMUMON . ta, TE PEDIG HOZD MAGAD ES A FIITÓCIPÓDET! KERESD A CSINOS HOSTESS LÁNYOKAT, Wj* T * SZEREZD MEG A SORSZÁMOZOTT SZÓRÓLAPOT OV /> ' 5, ÉS TEDD EL BIZTOS HELYRE. 1 -4 FŰDÍJ: EGY SZUPER KERÉKPÁR!^ Sorsolás: április 25-én, a stúdióban. Sztárvendég: Kämmerer Zoltán kajak-kenu világbajnok. A JÁTÉK TÁMOGATÓJA: KERÉKPÁR lufi M lapil Mi? Kämmerer a Zichy sztárvendége Kämmerer Zoltán, háromszoros olimpiai- és háromszoros világbajnok kajakozó lesz a jubileumi 10. Domaine Gróf Zichy futóverseny sztárvendége. A magyar olimpiai csapat legrutinosabb tagja, „Kamera” a hatodik olimpiájára készülve látogat Szekszárdra április 23-án. Idén is a Garay térről indul majd a mezőny, korcsoportonkénti futamokban. A hagyományokhoz híven az adott távot teljesítők befutópólót, Twickel bort, Tolle roládot, Petrits mézeskalácsot, frissítőt és fürdőbelépőt kapnak. A verseny zárásaként meglepetés-koncerttel is készülnek a szervezők: Abaházi Csaba zenekara, a MégEgyKör szórakoztatja majd a közönséget a Placc Közösségi térben, este 20 órától. A belépés ingyenes. Abaházi Csaba és zenekara a fellépés előtt futni is fog: váltóban neveztek a jubileumi rendezvényre. A verseny idejére a belvárosban részleges útlezárás várható, amely érint több helyi autóbuszjáratot is. Ezekről a Gemenc Volán tájékoztatja az utazó közönséget. SZV