Szekszárdi Vasárnap, 2016 (26. évfolyam, 1-46. szám)
2016-04-17 / 15. szám
2016. április 17. „ SZEKSZÁRDI YASARIAP 5 Mi emberek az Isten balján Versünnep az egyetemi karon Szó szerint megtelt érdeklődőkkel a piactéri Placc előtere Tamási Gábor „Az Isten balján" című fotókiállításának megnyitóján. Pedig a tárlat már a címe szerint sem ígért önfeledt, vagy épp önámító szépelgést. Amit Tamási Gábor a maga drámaian távolságtartó módján esztétizál, nem más, mint a pusztulás; az emberi civilizáció idejétmúlt, elértéktelenedő elemeinek semmibe, vagy ami még rosszabb, a haszontalanság szeméttengerébe merülése. A megnyitó felvezetéseként elmondott azonos című Ady-vers, Kis Pál István előadásában nyilvánvalóvá tette a címválasztás üzenetértékét. Csokonai-Illés Sándor irodalomtörténész megnyitójában meg is fogalmazta annak mibenlétét: „A képek alkotója ezzel magát is, képeit is velünk együtt az Isten baljára helyezte. Tudjuk jól, a bal felől állítás nem a megváltás oldala, hanem a bűnösöké, a tévelygőké, az üdvözítő távolba tekinteni nem tudóké. Miénk, embereké.” A korpuszokra egyenként is rámutató tallózását egy felszólítás értékű konklúzióval zárta: „Lábnyomunk túlontúl nagyra nőtt, a biológiai élet van már veszélyben, levegőnk fogy, bűneink számosak, emberségünk a tét. Hallgassunk hát a művészet intő szavára!” E drámai végszóhoz a lírai lecsengést Kis Pál István „Számadás” című verse jelentette. A kiállítás április 30-ig látogatható, naponta 10-20 óráig. Jó szívvel ajánljuk a téma és a műfaj iránt érdeklődők figyelmébe. SZV Nagyon sokan álltak ki a pódiumra, hogy elmondják kedvenc versüket a Magyar Költészet Napján a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karán. Az intézmény hatodik alkalommal rendezte meg a versünnepet április 11 -én. A KPVK oktatói és hallgatói mellett szekszárdi közéleti személyiségek, általános- és középiskolások, nyugdíjasok, a térség más településeiről érkezett költészetrajongók is verseltek. „A versmondók sorát dr. Ugodi Andrea, a kormányhivatal igazgatója nyitotta” - adta hírül az egyetem. A versmondók között ott volt Csillagné Szánthó Polixéna, az önkormányzat közgyűlése Humán Bizottságának elnöke, Odor János, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum igazgatója, valamint Kis Pál István költő és Gacsályi József író is, akik természetesen saját műveikkel álltak „színpadra”. Rajtuk kívül még sokan hozták el kedvenc soraikat: hetvenen szavaltak a Magyar Költészet Napján.-wj-Líra és zene a könyvtárban Jelentős érdeklődés mellett zajlott április 11-én, a Költészet Napján rendezett program az Illyés Gyula Megyei Könyvtárban. A József Attila születésnapján évente megtartott eseményen Kovács Gábor muzsikus „Ének, hajolj ki ajkamon” című műsorával a 20. század és napjaink magyar líráját vonultatta fel egy órában. Egyebek mellett Pilinszky János, Csoóri Sándor, Kiss Benedek, Fodor András, | Nagy Gáspár és természetesen 5 József Attila megzenésített verö seit élvezhették az érdeklődők. £ Gy. L FELHÍVÁS EBTARTÓKNAK Tisztelt Ebtartók! Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. tv. 42/B. §-a értelmében a tartás helye szerint illetékes települési önkormányzat - ebrendészeti feladatainak elvégzése érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira való tekintettel - három évente legalább egy alkalommal ebösszeírást végez. Az ebösszeírás alapján az önkormányzat helyi elektronikus nyilvántartást vezet, az állat tulajdonosa, tartója és más személyek jogainak, személyes biztonságának és tulajdonának védelme, valamint ebrendészeti és állatvédelmi feladatainak hatékony ellátása céljából. Az eb tulajdonosa és tartója az ebösszeíráskor köteles a törvényben meghatározott adatokat a települési önkormányzat rendelkezésére bocsátani. A 2016. évi ebösszeírás céljából kérem a Szekszárd közigazgatási területén tartott ebek tulajdonosait/tartóit, hogy szíveskedjenek - ebenként - kitölteni az „Eböszszeírási adatlap nyomtatványt”, és azt 2016. augusztus 31-ig eljuttatni Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalához (levélcím: 7100 Szekszárd, Pf. 83.; személyesen leadható a hivatal ügyfélszolgálatán - Széchenyi utca 29-31. (Garay tér - Széchenyi utca sarok). Az „Ebösszeírás adatlap” letölthető a www.szekszard. hu portál Közügyek oldaláról, ezen túl beszerezhető a Polgármesteri Hivatal portáján, illetve ügyfélszolgálatán is. Az „Eböszszeírás adatlap” megjelenik a 2016. április 24-i Szekszárdi Vasárnapban is. A letöltött adatlap elektronikus úton is továbbítható az ebosszeiras@szekszard.hu e-mail címre, vagy a www.szekszard.hu/kozugyek oldalon található link segítségével online űrlapon is beküldhető. Az adatszolgáltatási kötelezettség teljesíthető a meghirdetett eboltások helyszínén közreműködő munkatársunknál is. A fentieken túl ismételten felhívom a Tisztelt Ebtartók figyelmét arra is, hogy 2013. január 1-én hatályba lépett a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 10.) Korm. rendelet 17/B. § (10) bekezdése, mely szerint a négy hónaposnál idősebb eb csak transzponderrel (bőr alá ültetett mikrochip) megjelölve tartható. Minden felelős ebtartó együttműködését és adatszolgáltatását köszönöm! Dr. Varga Katalin, jegyző