Szekszárdi Vasárnap, 2016 (26. évfolyam, 1-46. szám)

2016-03-13 / 10. szám

2016. március 13. SZEKSZÁRDI WMRIIAP Közösségi munkában szépült a Séd patak partja Közösségi munkában kivág­ták a Séd patakba hajló öreg, beteg fákat, illetve irtották bozótot a református temp­lom vízfolyás által határolt területén - értesültünk dr. Kaszó Gyulától, a református közösség lelkipásztorától. A telek határos az önkormány­zat tulajdonában lévő területtel, amely ártéri meredélyben ren­geteg hulladék halmozódott fel a tél folyamán. Itt avatkoztak be önkéntes munkában a felsővá­rosiak március 9-én. Tennivaló bőven akadt, kora reggeltől a délutáni órákig. Két hete már végeztek itt bo­zótirtást, ám a szerdai nap tűnt alkalmasnak arra, hogy befe­jezzék a korábban megkezdett tereprendezést. Segítség akadt bőven, hiszen közel tizenöten jöttek össze, hogy helyenként láncfűrésszel, csákányokkal tisztítsák meg a „kert végét”. A fák, cserjék kiemelésében a Tolna Megyei Büntetés-vég­rehajtási Intézet néhány fog­­vatartottja is részt vett. A református közösség az enni­valóról sem feledkezett meg: a gyülekezet asszonyai pogácsát sütöttek az önkéntes munkát végzőknek. A szekszárdi önkormányzat ígéretet tett, hogy a takarítás során összegyűlt fa- és galy­­lyhulladékot elszállítja és fel­dolgozza. A templomkertben szerdán a hölgyek virágokat is ültettek, ezzel téve szebbé a környezetet. A közösség a tavasz folyamán végez még hasonló tereprendezést a kör­nyéken. Gy.L. Tavaszváró, húsvétköszöntő Március 8-án, Nőnapon nyílt meg Szűcsné Pál Ilona se­lyem-, tojás-, üvegfestő és mozaikkészítő kiállítása a Babits Mihály Kulturális Köz­pont Márványtermében. A selyem, a gyapjú és a tojás, illetve az üveg azok az anya­gok, eszközök, amelyekből Szűcsné Pál Ilona egyedülálló alkotásokat készít. Mindezek­ből láthat ízelítőt a közönség a kulturális központban. Szűcsné Pál Ilona, sióagárdi alkotómű­vész évtizedek óta foglalkozik tojásdíszítéssel. Azt mondja, sok összetört tojáshéj árán si­került eljutnia oda, hogy ko­sarakat, dobozokat és olyan rátétes dísz-tojásokat is készít, amit az országban tudomása szerint más nem. Valóban, a munkák egyediek és megis­mételhetetlenek. Mindez igaz azokra a képekre is, amelyeket szintén különleges technikával készít az alkotó. Gyapjú és se­lyem adja ezeknek a képeknek az alapanyagát. Alkotásai most a szekszár­di közönség is megtekintheti a Tavaszváró, húsvétköszöntő című tárlaton, a Babits Mihály Kulturális Központ Márvány­­termében. Szűcsné Pál Ilona szekszárdi kiállításának meg­nyitóján Halmai-Nagy Róbert, a kulturális központ igazgatója mondott köszöntőt, a tárlatot Lönhárd Ferenc, a Bárka Mű­vészeti Szalon elnöke ajánlotta az érdeklődők figyelmébe (ké­pünkön). A kiállítás április 2-ig, a ház nyitvatartási idejében te­kinthető meg. -wj-

Next

/
Oldalképek
Tartalom