Szekszárdi Vasárnap, 2015 (25. évfolyam, 1-44. szám)

2015-06-21 / 23. szám

^ SZEKSZÁRDI VASARMAP 2015. június 21. A város egyik legkorszerűbb óvodája lett a Wosinsky Néhány hónapja újult meg Szekszárd 1. számú Wosinsky Óvodájának épülete, június 11-én pedig a városvezetés már az épület nemrég elké­szült bővítését adta át. Az intézmény 336 négyzetmé­terrel bővült, amelyben egy új tornaszoba, csoportszoba, to­vábbá egy orvosi szoba is helyet kapott, így - ahogy Ács Rezső, Szekszárd polgármestere az át­adón elhangzott köszöntőjében fogalmazott - „elmondható, hogy egy 21. századi kihívásnak is megfelelő óvodai szárny jött létre”. „A bővítésnek köszön­hetően további huszonöt gyer­meknek biztosítunk lehetőséget arra, hogy ebbe az óvodába jár­jon ősztől” - hangsúlyozta Ács Rezső. Kiemelte: a beruházás jelentős szekszárdi összefogás eredményeként valósult meg. A munkálatokból tíz szekszárdi vállalkozás vette ki részét, mi­nőségi kivitelezést produkálva. Az óvodabővítéssel új mun­kahelyek is teremtődtek. A munkálatok nyomán szép ud­var és játszótér is megvalósult; a beruházást a kivitelező határidő előtt befejezte. Az átadó ünnepségen, amelyre a kicsik énekes-tán­cos műsorral készültek, Sebes­tyén Györgyi óvodavezető a nevelőtestület és a gyermekek nevében köszönetét fejezte ki a fenntartó és a polgármesteri hivatal felé, méltatva egyúttal a kollégáinak és a szülőknek is a közel egy éven át tanúsított türelmét, együttműködését is. Hangsúlyozta: a fejlesztés óriá­si előrelépés az intézmény éle­tében, hiszen úgy a kibővített udvar, mint a tornaszoba ideális és biztonságos feltételeket nyújt a gyermekek fejlődéséhez, az orvosi szoba létrejöttével pedig méltán a város egyik legkorsze­rűbb óvodájává vált a Wosinsky. A létesítmény elé kifeszített nemzeti színű szalagot az óvo­dások vágták át. Gyimóthy Levente A Szekszárdi Törvényszék megállapította a szekszár­di roma nemzetiségi ön- kormányzat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt el­nökének méltatlanságát a tisztségre; Sárközi János Jó­zsef képviselői megbízatását a nemzetiségi testület ugyan­akkor nem szüntette meg. A törvényszék nem peres el­járásban, a Tolna Megyei Kormányhivatal kérelmére állapította meg a nemzetiségi önkormányzati elnök méltat­lanságát - közölte Hauszmanné Szőke Rita, a törvényszék szó­vivője az MTI-vei, hozzátéve, hogy a döntés ellen nem felleb­bezett az érintett, így az jogerős. A bíróság a nemzetiségek jogairól szóló törvény alapján állapította meg a méltatlansá­got. A törvény kimondja, hogy a nemzetiségi önkormányzat megszünteti annak a képvi­selőnek a megbízatását, akit szándékos bűncselekmény mi­att szabadságvesztésre ítéltek. Ez az érintett képviselő eseté­ben megtörtént, a kormányhi­vatal kérése alapos volt - tette hozzá. Sárközi János Józsefet 2015. január 27-én azért ítélte egy év nyolc hónap felfüggesz­tett börtönbüntetésre a Pécsi ítélőtábla, mert 2012-ben Szekszárdon két embernek azt ígérte, 150 ezer forintért segít nekik szükséglakáshoz jutni. A lungo dromos politikus ár­tatlannak vallotta magát. A szekszárdi cigány nemzeti­ségi önkormányzat február 25- én megerősítette tisztségében az elnököt. Az önkormányzat legutóbbi ülésén Varga Katalin, Szekszárd jegyzője törvényes­ségi jelzést tett a testületnek, kérve azt, hogy vonja vissza a februári határozatot, szüntesse meg Sárközi képviselői és el­nöki tisztségét. Kajos Nikolett aljegyző az MTI-vel pénteken közölte: a nemzetiségi testület nem tett eleget a kérésnek, és ismét megerősítette tisztségé­ben az elnököt. Sárközi János József az MTI megkeresésére nem kívánt nyilatkozni. SZV/MTI A Klebelsberg Intézményfenn­tartó Központ (KLIK) a „Köz­nevelés az iskolában” című eu­rópai uniós projektjének egyik elemeként összegyűjtötte azokat az általános és középiskolákat, amelyek mintaértékű pedagógiai modellel rendelkeznek. A Men- toráló intézmények havi rend­szerességgel kínálnak óraláto­gatási lehetőséget és szerveznek műhelymunkákat, amelyeken bármely érdeklődő pedagógus részt vehet. Emellett tanácsokat is adnak a már bevált eljárások más iskolák napi gyakorlatába történő átültetéséhez. A mentoráló intézmények csaknem fele szekszárdi. A Szek­szárdi Garay János Gimnázium az ország egyik legszínvonala­sabb középiskolájaként kiemelt tehetséggondozó munkát végez. Diákjai a hazai egyetemekkel kö­zös kutatócsoportokban vesznek részt, emellett több tantárgyból is országos és nemzetközi verse­nyeredményekkel büszkélked­hetnek. A gimnazistákat érdek­lődésüknek megfelelően emelt óraszámú tárgyak, fakultációk, szakkörök, ismeretterjesztő prog­ramok és nyári táborok sora vár­ja, hogy képességeiket Jdbonta- koztathassák. Kéttanítós modellel segítik az elsősök iskolakezdését a Szekszárdi Baka István Általános Iskolában. Az első két osztályban alkalmazott módszer nagyobb biztonságot ad a gyerekeknek és megkönnyíti a beilleszkedésüket. Emellett fejlődésük is felgyorsul, ügyesebbek és figyelmesebbek lesznek. A Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Álta­lános Iskolában saját fejlesztésű diasorozatokkal teszik izgalma­sabbá a matematikaórákat. A mozgalmas, animált képsorok a szimpla táblarajzoknál és tan­könyvi ábráknál hatékonyabban kötik le a diákok figyelmét, akik így az anyagot is könnyebben jegyzik meg. Élményalapú nyelvoktatás fo­lyik a Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskolában. A német nemzetiségi intézmény diák­jai maguk igazolják a módszer sikerét. A projektfeladatokon, együttműködésen és szituációs alapú kommunikációs játékokon alapuló németoktatás eredmé­nyeképpen szinte mindegyikük leteszi az alapfokú, harmaduk a középfokú nyelvvizsgát is. SZV

Next

/
Oldalképek
Tartalom