Szekszárdi Vasárnap, 2015 (25. évfolyam, 1-44. szám)
2015-11-22 / 41. szám
^ SZEKSZÁRDI VASARIM AP 2015. november 22. Parkinson-kór: jelentős előrelépés a gyógyszeres terápiában Lelassul a mozgás, vagy kezd töredezetté válni, nyugalmi vagy éppen aktív helyzetben kézremegés tapasztalható - akár az egyik, vagy éppen a másik oldalon. Elmarad a karok együttmozgása. Gör- nyedtté válik a járás, a fordulás többlépcsős. Az egyhelyben állásnál, illetve járásnál stabilitási zavarok lépnek fel, gondot okoz az elindulás, illetve az irányváltoztatás. Hogy ez a neurogeneratív betegség valakinél valóban kialakult, esetleg ennek valamiféle kezdeti stádiumáról beszélhetünk, ezt csakis egy neuro-szakambulan- cián elvégzett vizsgálat döntheti el - hallhattuk a szekszárdi men- tálhiégénés műhely által szervezett egészséghét záróelőadásán, amelyet dr. Kondákor István professzor, a megyei kórház főigazgatója, osztályvezető neurológus szakfőorvosa tartott a Babits Mihály Művelődési Központban, népes hallgatóság előtt. Egyelőre nem tudni a betegség már 200-300 évvel ezelőtti megjelenésének, kialakulásának okait. Nem lehet visszavezetni ezt genetikai okokra, a családi halmozódás nem fedezhető fel úgy, mint más betegségek esetében, nem lehet javasolt életmódbeli változtatásokkal kizárni, illetve a kialakulásának esélyét csökkenteni úgy, mint más neurológiai eredetű megbetegedések esetében. A kór a magyar népesség mintegy fél százalékát érinti - enyhe, közepes, vagy éppen már súlyos tünetekkel.- A betegség kutatásával foglalkozó amerikai orvoscsoport egy esetben mutatott ki összefüggést még a hetvenes-nyolcvanas években a betegség későbbi kialakulásával kapcsolatosan: ez pedig a drogfogyasztás. Kutatták azt is, hogy bizonyos vegyi anyagok szervezetbe történő bevitele, vagy az ilyen környezetben történő munkavégzés is rizikófaktornak tekinthető-e, de az erre vonatkozó „igen” nem mondható ki felelőséggel még manapság sem, az elvégzett kutatások alapján. Arra vonatkozóan már jelentek meg kutatásokon alapuló tudományos publikációk, hogy bizonyos, jól leírható mellékhatásokkal járó gyógyszerek esetleg a Parkinson-kór kialakulásához hozzájárulhatnak, de egzakt módon ez sem bizonyított - jegyezte meg Kondákor István. - Arra vannak megfigyelések, hogy az ezzel a betegséggel diagnosztizáltaknál jellemzően előfordul az alvászavar, a szaglási képesség romlása, a székrekedés, a szájszárazság, a monoton halk beszéd, de akinél a felsorolt tünetek, vagy annak valamelyike fennáll, ne ijedjen meg, ebből egyáltalán nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy az illető biztosan, de legalább is jó eséllyel parkinsonos lesz - nyomatékosított az előadó.- Nagyon fontos a gyógyításban, hogy a beteg közvetlen környezetében élők ne bagatellizálják el a gyanús jeleket, jelentkezzenek azonnal nálunk, ha fentebb felsorolt koordinációs és egyéb mozgásbeli, sőt az arcmimikában is tapasztalható zavarokat észlelnek. Az ilyen embereknél ugyanis gyakran merevvé, viaszossá válik tekintet, nem tudnak érzelmeket kifejezni a kommunikáció során- tette hozzá- Nagyon jó gyógyszereink vannak, s ezeknek az adagolásoknak a formája átütő sikereket hozott a betegség kezelésében az utóbbi évtizedben. Korábban nem volt lehetőség a tapaszra, most már van. Korábban nem volt lehetőség közvetlenül a bélbe bevihető gyógyszerformára, folyamatos gyógyszerezésre - most már erre is van példa. Korábban nem volt lehetőség az érintetlen agyi struktúráknak a befolyásolására, most már erre is van mód- már itt a régióban, és már Szek- szárdon is - avatott be a kezelés részleteibe a professzor. B. Gy. Tehetségnapok a Garay gimnáziumban Az előadások egy része a gimnázium új laboratóriumában volt Nemzeti Kulturális Alap A Tudomány Hete országos rendezvénysorozathoz csatlakozva minden év novemberének elején tehetségnapokat rendeznek a szekszárdi Garay János Gimnáziumban. Egy héten át ismertetések hangzanak le az iskolarádióban, a tanulók előadásokon, bemutatókon vesznek részt, illetve ők maguk is szerepelnek. Az idei programsorozat nyitánya egy irodalmi előadás volt Yorick visszatér - rendszerváltás Baka István verseiből címmel. Rendezője Fábián Péter, az iskola egykori diákja, szereplői az általa vezetett K2 Színház tagjai, Benkó Bence és Viktor Balázs. Ez a műsor a szekszárdi Baka István-emlékév utolsó rendezvénye is volt egyben. Az alvás kialakulásáról és funkciójának modern értelmezéséről dr. Horváth András, a SOTE phd hallgatója, az iskola egykori diákja tartott előadást, de a programban szerepelt egy a fény évéhez kapcsolódó prezentáció is: Dombi Péter, az MTA Wig- ner Fizikai Kutatóközpontjának munkatársa A lézerek extra világáról beszélt. Egy teljes napon át zajlott a Lázár Ervin Országos Anyanyelvi Verseny döntője, amely a Garay gimnázium kezdeményezésére indult nyolc évvel ezelőtt. Az iskola csapata a második helyet szerezte meg.- A programba természetesen igyekszünk bevonni nemcsak régi, hanem jelenlegi tehetséges diákjainkat is, akik egy-egy témában már kutattak, és sikeres munkájuk született. így mutatta be Kasó Gergő 12. A osztályos tanuló OKTV-pályamunkáját mondta Heilmann Józsefné igazgató. A diákok közül szerepelt még Vesztergombi Ádám, a Ru- bik-kocka szakértője, és Csontos Gábor, aki az országos angol nyelvű földrajzverseny továbbjutójaként a nyári oroszországi diákolimpiái döntőről és úti élményeiről számolt be. Természetesen nem csak a tanulók kaptak szereplési lehetőséget, hanem a gimnázium tanárai is bemutatkozhattak egy-egy témakörben. Töttős Gábor történelemtanár a keresztény szimbólumokról beszélt, Kovács Attila pedig A kémia csillogása címmel érdekes kísérleteket mutatott be. A hétfőtől péntekig tartó rendezvénysorozat az Új Széchenyi Terv Mentoráló intézményi programjának keretében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg. MF/SZV