Szekszárdi Vasárnap, 2015 (25. évfolyam, 1-44. szám)
2015-09-20 / 32. szám
14 2015. szeptember 20. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Kolozsváron remekeltek Schneiderék S“ks"rdi «**/ s»*»au, A kolozsvári nagydíj kritérium versenyének dobogóján (balról) Genz- ler Tamás, Lévai Barnabás és Schneider Sebestyén Nyolc év után újra Kolozsvárra látogatott a Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület (SZSZKE) három versenyzője. A nagy múltú háromnapos viadalon a szekszárdi bringások a serdülők mezőnyében küzdöttek az ellenfelekkel és az elemekkel. Pénteken a 48 km-es országúti szakaszon az SZSZKE kerekeseinek aféltávtól már csak két román versenyzőre kellett figyelniük. Schneider Sebestyén meg is lépett egyikükkel, akit az utolsó emelkedőn sikerült leszakítania, így a közben lezúduló felhőszakadásban, 5 kilométernyi „egyéni üldözőverseny” után a szekszárdi bringás szerezte meg a győzelmet, míg a sprintbefutón Genzler Tamásé lett a bronz, csapattársa, Lévai Barnabás segítségével. Másnap 6 km-es hegyi időfutam várt a kerékpárosokra. A románok kihasználták a hazai pálya előnyét, a szekszárdiaknak Schneider révén egy bronzérem jutott. Az utolsó, 24 km- es kritérium szakaszon - a már szokásos záporesőben - nyerő taktikát dolgozott ki Schneider Gábor edző. Kihasználva, hogy a románok az összetettben élen álló versenyzőjük miatt Schneider Sebestyénre koncentráltak, elsőként Lévai kísérelt meg szökést, majd néhány körrel később Genzler is csapattársa után eredt. A hazaiaknak már csak arra volt energiájuk, hogy a két szekszárdi kerekes ne kerüljön körelőnybe. Ezt kihasználva Schneider Sebestyén is ellépett az élmezőnytől, majd Lévai és Augusztus utolsó hétvégéjén egy szabadkai kritérium-versenyen folytatta a versenyszezont a Szekszárdi Kerékpáros SE. Az ötfős csapatból ezúttal a legfiatalabbak voltak az eredményesebbek: az U 13-as korosztályban Kiss Balázs győzött, míg csapattársa, Mészáros Bence a harmadik helyen ért célba. A junior fiúknál Istlstekker Zsolt éppen csak lemaradt a dobogóról, míg az elit férfiaknál Steig Gábor ötödikként fejezte be a versenyt. Genzler mögött - kis híján az összetett elsőséget érő előnnyel - lett bronzérmes. A Szekszárdi SZKE bringásai az egész viadal alatt kiváló teljesítményt nyújtottak, az összetett versenyben Schneider a második, Lévai a harmadik, Genzler pedig a negyedik helyen zárt. SZAC-tripla a Szekszárd Kupán Kitűnően szerepeltek a Szekszárd AC asztaliteniszezői az elmúlt hétvégén 35. alkalommal megrendezett Szekszárd Kupa felnőtt és ifjúsági női ranglistaversenyen, hiszen három arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek. Közel egy évtizede nyert utoljára szekszárdi játékos az 1979- ban még Sárköz Kupa néven indult rangos tornán. Igaz, akkor Li Meng Jiao tarolt: a kínai mind a felnőttek, mind az ifik versenyében, egyéniben és párosban is dobogó legfelső fokára állhatott. Azóta jutott ugyan egy-egy érem a SZAC pingpongosainak, de hazai játékosnak egészen mostanáig nem sikerült nyernie. A szűk esztendőket most aztán alaposan feledtették a házigazda klub asztaliteniszezői, ugyanis az ifjúságiaknál két, a felnőtteknél egy aranyérem került szekszárdi játékos nyakába. A felnőtt hölgyek egyéni versenyében a már a Klubcsapatok Szuperligájában és az Extra Ligában is szép győzelmekkel bemutatkozó Yu Yang diadalmaskodott. A kínai védőjátékos végig meggyőző teljesítményt nyújtva jutott el a fináléig, ahol csapattársát, Madarász Dórát verte hat szettes mérkőzésen. Yu Yang tehát gyorsan igazolta, érdemes volt Szekszárdra hozni. Vele sokat erősödött a SZAC, amely a Klubcsapatok Szuperligája mellett idén a Bajnokok Ligájában is messzire juthat. Madarásznak hosszú sorozata szakadt meg a párosok küzdelmében, miután Pergel Szandrával az oldalán - a korábbi négy kiírásban aratott győzelme után - ezúttal meg kellett hajolnia a Braun Éva-Kertai Rita páros előtt. A Postás rutinos duója a döntőben a szekszárdi Tóth Edina és az orosházi Csáki Rita alkotta kettőst múlta felül négy játszmában. Az ifjúsági lányoknál Hartbri- ch Leonie duplázni tudott. A SZAC fiatalja egyéniben klubtársa, Imre Leila legyőzésével jutott a döntőbe, ahol a statisz- tikás Fehér Orsolyát verte magabiztosan. A párosok versenyében a Hartbrich-Imre duó nagyot küzdve állhatott fel a dobogó tetejére. Elődöntőben 1:2-ről fordítottak egy fővárosi kettős ellen, a fináléban pedig két szettes hátrányból kapaszkodtak vissza, és győztek a Nagypál testvérek ellen.-fl~ Eredmények: Felnőtt egyéni, elődöntő: Madarász Dóra (Szekszárd AC)-Szvitacs Alexa (Érdért) 4:1, Yu Yang (Szekszárd AC)-Pergel Szandra (Budaörs) 4:1. Döntő: Yu Yang-Madarász 4:2 (9-11, 11-4, 11-6,11-13,11-7, 11 -5). Páros, elődöntő: Braun Éva, Kertai Rita (Postás)-Madarász Dóra, Pergel Szandra (Szekszárd AC, Budaörs) 3:1, Csáki Rita, Tóth Edina (Orosháza, Szekszárd AC)-Szvitacs Alexa, Varga Tímea (Érdért, Budaörs) 3:0. Döntő: Braun, Kertai-Csáki, Tóth E. 3:1 (11 -3, 8-11, 11-5, 11-6). Ifjúsági egyéni, elődöntő: Hartbrich Leonie (Szekszárd AC)-Imre Leila (Szekszárd AC) 4:2, Fehér Orsolya (Statisztika)-Nagypál Márta (Jászkun Volán) 4:3. Döntő: Hartbrich-Fehér O. 4:1 (11-6, 11-9, 11-8, 4-11, 11:9). Páros, elődöntő: Imre Leila, Hartbrich Leonie (Szekszárd AC)-Fehér Orsolya, Bakó Szilvia (Statisztika) 3:2, Nagypál Csilla, Nagypál Márta (Jászkun Volán)-Zs. Szabó Kira, Szabó Dalma (Uner- münkheim, Postás) 3:0. Döntő: Imre, Hartbri- ch-Nagypál M„ Nagypál Cs. 3:2 (10-12, 9-11, 11-5,11-8,11-5).