Szekszárdi Vasárnap, 2015 (25. évfolyam, 1-44. szám)

2015-08-30 / 29. szám

14 SZEKSZÁRDI VASARNAP 2015. augusztus 30. Világbajnoki résztvevő a Korsós-Nagy páros Augusztus 13-14-én váloga­tóversenyt rendezték Győr­ben a maraton kajak-kenu világbajnokságra, melyen a Szekszárdi KKSE hét verseny­zővel vett részt. A csapat ifjú­sági korú fiúkból és serdülő lányokból állt. A szekszárdi csapatból kiváló­an versenyzett Szekeres Zsolt, aki tiszaújvárosi párjával, Pé­csi Alexszel a harmadik helyet szerezte meg az ifi fiúk K-2 22 km-es, öt futószakasszal tar­kított versenyszámában, így mindössze egyetlen hely válasz­totta el őket a vb-kvalifikációtól. Nagyon jó iramot eveztek végig, de az élen haladó két egységgel nem tudták tartani a lépést. A fiúk K-l-es számában is a köz­vetlen élmezőnyben lapátoltak a szekszárdi fiatalok, s végül Pozsonyi Bence a negyedik, Szekeres Zsolt pedig az ötödik helyen zárt. A lányoknál 17 km volt a versenytáv, amelyet négy fu­tószakasszal nehezítettek a szervezők. Az Inger Nikolet- ta-Jámbor Attila edzőpárosnak ugyan nincs ifjúsági korú lány versenyzője, ám - már a jövőre tekintve, és elsősorban tapasz­talatszerzésként - benevezték serdülőkorú tehetségeiket az idősebb korosztály futamára. A lányok pedig rá is szolgáltak a bizalomra: egyéniben Balogh Zsófia az előkelő negyedik he­lyet szerezte meg, míg a Korsós Zsófia-Nagy Viktória páros nagy meglepetésre győzni tu­dott, s ennek köszönhetően ott lehet a Rába-parti városban, szeptemberben sorra kerülő vi­lágbajnokságon. Hatalmas lehetőség ez a lá­nyoknak és nagy lépés a klub történetében is, hiszen az Szek­szárdi KKSE öt éves működése során első alkalommal jut ki versenyző nemzetközi viadalra. Nagy élmény vár majd rájuk, mivel hazai pályán, sok-sok szurkoló előtt versenyezhetnek. Természetesen a Szekszárdi Ka­jak-Kenu SE is képviselteti majd magát egy szurkoló táborral, és ki a helyszínen, ki a távolból szorít majd Korsós Zsófiának és Nagy Viktóriának. Kispálya: nevezés szeptember 8-ig A Szekszárdi Sportközpont NKft. szervezésében újra megren­dezésre kerül Szekszárd város kispályás labdarúgó-bajnoksá­ga. Az őszi idény szeptember 14-től november 9-ig, a tavaszi szezon 2016. április 4-től június 9-ig tart majd. A városi sportcentrum 40x20 méteres, műfüves pályáin hétfői és csütörtöki napokon rendeznek mérkőzéseket, a már megszokott 2x25 perces időtartammal. Az elmúlt idényben a Kis Dan- kó csapata nyerte a kiírást, miu­tán a döntőnek is beillő, utolsó fordulós összecsapáson 2-1-re le­győzte a Várköz együttesét. Idén a rendőrök visszavághatnak, de több „trónkövetelő” is beleszólhat az érmes helyek sorsába - már amennyiben szeptember 8-án (kedd) 16 óráig eljuttatja neve­zését a Szekszárdi Sportközpont NKft. címére: 7101 Szekszárd, Keselyűsi u. 3. Pf.: 214., e-mail: titkarsag@sportcsarnokszek- szard.hu, és befizeti az 55 ezer fo­rintos költségtérítési díjat a szer­vező számlájára, vagy a nevezési lap leadásával együtt készpénz­ben befizeti azt a sportcsarnok titkárságán. A játékvezetők díját (2000 Ft/mérkőzés) a pályavá­lasztó csapat állja. A bajnokság sorsolását szeptember 11 -én (péntek) 17 órakor tartják a vá­rosi sportcsarnok tárgyalójában. A versenykiírás és a szabály­zat teljes terjedelmében elolvas­ható, a nevezési lap letölthető a Szekszárdi Sportközpont NKft. www.szekszardisport.hu címen található weboldalán. ~fl~ SPORTHÍREK KÉZILABDA. A második helyen zárta a nagyatádi, hatcsapatos felkészülési tornát az Szekszárdi Fekete Gólyák KC NB I/B-s női együttese. Tabajdi Ferenc gárdája a csoportmeccsek során előbb döntetlenre végzett a Kozármislennyel, majd fölényes sikert aratott a Marcali felett. Az FGKC így jobb gólkülönb­séggel a döntőbe került, ott azonban a sokkal frissebb csapat benyomását keltő Szombathely átrohant a Gólyákon (37-23). A torna legjobb játékosának Vasas Edinát választották, a Siófokról visszatérő Fauszt Éva pedig 21 gólig jutott. Az FGKC augusztus 29-én, szombaton a szekszárdi városi sportcsarnokban felkészü­lési tornán (kezdés 10 órakor) a Nagyatád, a Kispest és az Eszék gárdájával mérkőzik. LABDARÚGÁS. Idénybeli negyedik bajnoki mérkőzését is elveszí­tette a Szekszárdi UFC NB Ill-as labdarúgócsapata. Az első for­dulót követő edzőváltás óta Vízdár Zsolt irányította sárga-feketék legutóbb Szegeden szenvedtek balszerencsés, 1-0-ás vereséget, s ezzel pont nélkül állnak a középcsoport utolsó helyén. A SZUFC - amely a Magyar Kupa főtáblájának 2. fordulójában, szeptember 23-án a csoportbeli Dunaharasztit látja majd vendégül - a baj­nokságban e hétvégén szabadnapos lesz. , SZEKSZÁRDI USARNAP Kiadja Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. • felelős kiadó: a kft. ügyvezetője • főszerkesztő: Mészáros József • a szerkesztőség munkatársai: Bálint György, Fekete László, Gyimóthy Levente • a szerkesztőség levélcíme: Szekszárd, Hunyadi u. 4. • tel.: 74/506-467 • e-mail: szekvas@gmail.com hirdetésfelvétel, ajánlatkérés: Szántó Ildikó 30/9726-663, marketing@ tolnataj.net • terjesztés: ALL-THE-BEST Kft., Szabó József, 7100 Szekszárd, Arany János utca 23-25.1/115., Tel.: 74/412-765 • nyomtatás: Szekszárdi Nyomda Kft. 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 44-46. Nyomdai előkészítés - tördelés: Kiss Eszter.

Next

/
Oldalképek
Tartalom