Szekszárdi Vasárnap, 2015 (25. évfolyam, 1-44. szám)

2015-08-16 / 27. szám

14 ^ SZEKSZÁRDI VASARNAP 2015. augusztus 16. A Vasas ellen kezdik az idényt a Gólyák Nem volt nagy játékos-moz­gás nyáron a női kézilabda NB l/B nyugati csoportjában szereplő Szekszárdi Fekete Gólyák KC keretében, amely augusztus 3-án kezdte meg a felkészülést a 2015/16-os bajnokságra. A tavalyi ezüstérmes csapatból Mészáros Melinda felhagyott az aktív játékkal, a jövőben kapusedzőként segíti majd Tabajdi Ferenc vezetőedző munkáját, míg a balkezes át­lövő, Farkas Anita az FGKC egyik csoportbeli ellenfele, a Budapesti Spartacus színeiben folytatja majd. A szekszárdi­ak régi-új játékosaként kezdte meg a felkészülést a társakkal a Siófokról hazatért Fauszt Éva, és szülési szabadság után ismét bekapcsolódott a közös munkába egy másik átlövő, Weigel Zita is. Igaz, utóbbi egy rutinműtét miatt szeptember­től négy hetet ismét kihagyni kényszerül majd, így az őszi szezon végére lendülhet majd újra játékba. Az ifiből felkerült fiatalokkal együtt 15 fős keret tagjai au­gusztus 3-án találkoztak az első tréningen, de Tabajdi mester a nyári szünetre is adott házi feladatot: 12 alkalommal egyé­nileg kellett hogy edzésmun­kát végezzenek a játékosok. A múlt hétfőtől aztán elindult a felkészülés, melynek első két hetében az erőnléti munka do­minált.- Heti három alkalommal, hétfőn, szerdán és pénteken egyórás termi edzés mellett 60 perc futás, illetve erősítés sze­repelt a programban, míg csü­törtökönként másfél órás labdás tréning után látogattuk a kondi­termet - nyilatkozta Tabajdi Fe­renc. - A jövő héttől aztán elő­térbe kerül a technikai-taktikai jellegű munka, mivel augusztus 22-én már felkészülési tornán lépünk pályára Nagyatádon. Rá egy hétre mi leszünk a házigaz­dák: egy négycsapatos kupán az Eszék, a Kispest és a Nagyatád lesz az ellenfelünk. A felkészü­lés hajrájában még két edző­meccset tervezek, ezek közül egyelőre csak a Kozármisleny elleni találkozó tűnik biztosnak. Az FGKC - amely a hazai mérkőzéseit általában vasárnap játssza - a városi sportcsarnok foglaltsága miatt szeptem­ber 11-én, pénteken kezdi az idényt. Vasas Edináék a keleti csoportból átsorolt, ott tavaly harmadikként zárt Vasas SC ellen lépnek pályára. A Szek- szárd és az angyalföldi gárda másfél évtizede még az első osztályban csapott össze, majd’ ezer néző előtt, legutóbb pedig a 2009/2010-es szezonban ta­lálkozott a két csapat, akkor az élvonalba visszajutó UKSE ala­posan elpáholta a fiatal vendé­geket. Azon a meccsen 15 gól­jával Fauszt Éva volt a mezőny legeredményesebb játékosa...- A Budaörs feljutott, a Mo­sonmagyaróvár nem indít má­sodik csapatot, de így is erős­nek, kiegyensúlyozottnak tűnik a bajnokság - folyatja Tabajdi Ferenc. - A Szombathely és a Kozármisleny továbbra is ko­moly erőt képvisel, mint ahogy számolni kell az újra Csík Jánost kispadjára ültető Vasassal, vala­mint az Fradi, a Győr, a Duna­újváros tartalékcsapatával és a Nemzeti Kézilabda Akadémia fiataljaival is. A tavalyinál - amikor is a Budaörssel külön csatát vívtunk a bajnoki címért - kiegyensúlyozottabbnak tű­nik az élmezőny, amelyben 7-8 csapat pályázik az első öt hely valamelyikére. Keretünket te­kintve azt gondolom, ameny- nyiben sérülés vagy betegség­hullám nem akadályozza a munkánkat, a dobogó ezúttal is reális cél lehet. Farkas Anita kiesését a védekezésben meg kell oldanunk, Fauszttal ugyan­akkor jelentősen erősödött a támadójátékunk. Bízom benne, hogy szurkolóinkat eredményes és látványos játékkal szolgáljuk ki, miközben a fiataloknak - így Csajkónak, Lengyelfalusynak és Kónyának - is több játéklehető­séget adhatok - mondta a veze­tőedző, aki a nyitó fordulóban várhatóan a Schell-Reisch, Va­sas, Horváth Sz., Gulya, Fauszt, Grénus kezdőcsapatot küldi majd pályára. -fi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom