Szekszárdi Vasárnap, 2015 (25. évfolyam, 1-44. szám)
2015-07-05 / 25. szám
2015. július 5. SZEKSZÁRDI VASAK VII» A szent királyt ünnepelte Szekszárd Szabadtéri szentmisével vette kezdetét június 26-án, pénteken a hagyományos szekszárdi Szent László-napok program- sorozata, a Szent János és Pál kápolna szomszédságában. A dr. Szentgáli Gyula utcában tartott szentmisét Bíró László tábori püspök és Bacsmai László esperes. Az alkalmon a tábori püspök egyebek mellett a Krisztusba vetett remény és a találkozások fontosságát hangsúlyozta: ahogy fogalmazott, eleinkre újra meg újra hálával kell visszatekintenünk. „Éljünk szenvedélyesen a jelenben” - idézte Ferenc pápát. A szentmisén Bacsmai László esperes többek között azt hangsúlyozta: fontos, hogy a kórházi kápolna névadói, Szent János és Pál vértanúk nyomán mi is hitvalló életet éljünk. Az eseménysorozat a Béla király téren folytatódott, ahol Ács Rezső polgármester ünneA Béla király téren Bíró püspök a kun vitézzel megküzdőit Szent László erényeiről beszélt. Hangsúlyozta: a lovagkirály példaértékű élete minduntalan felbukkant a magyarság életében. Ő volt az első, aki István 1038-as halálával bekövetkező negyvenéves trónviszály után 1077-ben erős kézbe vette az országot, ugyanakkor alázattal uralkodott. Hívő ember volt, az ő idején avatták szentté Istvánt, Imrét és Gellért püspököt. pélyesen megnyitotta a Szent László-napokat. A megyeháza előtt tartott nyitóeseményen tartott köszöntőjében Ács Rezső polgármester méltatta a püspök szavait és üdvözölte a Bietigheim-Bissingen- ből érkezett német küldöttséget, amely a két település testvérvárossá válásának 25. évfordulójának alkalmából jött Szekszárdra. Ács Rezső emlékeztetett: Szent László annak az I. Béla királyunknak fia volt, aki a helyi bencés apátság alapításával utat jelölt ki a városnak, kiemelve azt a környező települések közül. „Az elmúlt évszázadok megmutatták, hogy a mindenkor itt élők tudtak élni ezzel a lehetőséggel” - fogalmazott. Szavai szerint ma ugyan legkisebb megyeszékhelyként, de annál erősebben van jelen Szekszárd, ahol az elődök nagyon jól sáfárkodtak azzal, amit a történelem rájuk bízott. László két törvény- könyvet alkotott, amelyekből mi, szekszárdiak is tudunk meríteni - tette hozzá. „Szent Lászlóhoz hasonlóan a városvezetőknek is rendelkezniük kell szilárd elképzelésekkel, jövőképpel, s a rájuk bízott közösségek életének helyben szükséges megfelelniük. A célokat csak úgy biztosíthatjuk, ha közösen gondolkodunk és megpróbáljuk Szekszárdon is megteremteni azt az egységet, amely a megfelelő támogatást biztosítja” - hangsúlyozta a városvezető. Gy.L.