Szekszárdi Vasárnap, 2015 (25. évfolyam, 1-44. szám)

2015-07-05 / 25. szám

2 2015. július 5. , SZEKSZÁRDI VASARMAP A védőnői szolgálatot méltatták Centenáriumi ünnepségét tartot­ta a Magyar Örökség-díjas Ma­gyar Védőnői Szolgálat. Ennek keretében június 25-én, Szek- szárdon a Vármegyeházán előa­dások, méltatások hangzottak el, valamint elismeréseket adtak át. A megyeháza dísztermében dr. Horváth Kálmán megyei kor­mánymegbízott arról beszélt: a védőnők munkájára, szakmai eredményeire méltán lehetünk büszkék. Mint kiemelte, a vé­dőnői szolgálattal a magyarok egyfajta hungarikumot hoztak létre, az hazánk sajátja, európai viszonylatban is egyedülálló. „A védőnők az egészséges családi légkör szolgálatában is segédkeznek, hiszen személyes kapcsolatot tartanak fenn a családokkal, szűrővizsgálatokat is szerveznek. Ők azok, akik a legkritikusabb időszakokban is a családok mellett álltak” - tette hozzá dr. Horváth Kálmán, aki szerint az, hogy ma hazánkban az egészségügy stabil helyzet­ben van, nekik is köszönhető. Mint kitért rá, a kormány meg kívánja erősíteni a szolgálat rangját - a védőnők tehát bát­ran fogalmazzák meg javasla­taikat e területet illetően. Az eseményen jelen lévő védőnők - ahogy fogalmazott - elkötele­zettségből, emberiességből, hi­vatástudatból példát mutatnak. Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Önkormányzat elnöke szerint napjainkban, amikor a szülők kevesebb gyermeket vállalnak, egyre inkább felérté­kelődik a tanácsadás fontossá­ga. Megjegyezte: a védőnők a születés pillanatától segítségére vannak a családoknak, az ebben a hivatásban dolgozó nők mun­kája pedig felbecsülhetetlen. A társadalom mindenkor felelősséggel tartozik azokkal szemben, akik rászorulnak ­erről már Szekszárd polgármes­tere, Ács Rezső szólt, azt hang­súlyozva: a védőnőknek sokszor igen nehéz körülmények között kell ellátniuk munkájukat. Szekszárd vezetője elmond­ta: a száz éve megalakult vé­dőnői rendszer válasz volt az akkor tapasztalt demográfiai változásokra, ugyanakkor, az idők folyamán a védőnői szol­gálatnak is folyamatosan meg kellett újulnia. A polgármester köszönetét fejezte ki a védő­nőknek áldozatkész, igen ma­gas szakmai színvonalon vég­zett munkájukért, hozzátéve: Szekszárdon a lehetőségekhez képest olyan feltételeket kíván­nak biztosítani számukra, hogy a lehető legjobbat kaphassa meg minden szekszárdi gyermek. Ez - ahogy fogalmazott - nem le­het költségvetési kérdés. A rendezvényen dr. Németh Lídia megyei tiszti főorvos, főosztályvezető tekintette át röviden a Magyar Védőnői Szolgálat százéves történetét, amelynek jogelődje az 1915. június 13-án alakult Országos Stefánia Szövetség volt. Ki­emelte: a szolgálat tevékenysé­gének köszönhetően a csecse­mőhalandóság hamar 50%-ról 19-21%-ra esett vissza. A szer­vezet országos hálózatának egyik első pillére Szeged, Új­pest, Kolozsvár mellett Pakson alakulhatott meg, amire büsz­ke lehet Tolna megye - szólt a kezdetekről. Megtudhattuk: 1930-ra 450 szakorvos, illet­ve hatszáznál is több védőnő szolgálta a szövetség céljait, míg 1960-ra felsőfokra helyez­ték képzésüket. A 2000-es évek elején a gondozottak számának területi egyenlőtlenségének megoldására Nemzeti Né­pegészségügyi Programot indí­tottak, s a jogszabályi hátteret Védőnők, akik a centenári­umi ünnepségen elismerést vehettek át: Területi védőnők: Bánhidy- né Fodor Adrienn, Broviacné Stallenberger Anita, Fenyvesi­né Szűcs Zsuzsanna, Gárdiné Kőszegi Lenke, Horváthné Boris Andrea, Korsósné Koza Mária, Magyar Anna, Marsa- iné Baka Éva, Pilisiné Nagy Erzsébet, Sárosi Miklósné, Stéhli Edina, Vajdáné Kerekes Zsuzsanna, Wildanger Viktó­ria. Iskolai védőnők: Balogh Beáta, Csécsi Katalin, Csipái Lászlóné, Holczer Dóra, Ma- kovinyi Bálintné, Lengyel Szil­via, Tüdő Mariann. is újragondolták. Mára több országos jelentőségű program is zajlik, az egészségügyi ága­zaton belül a védőnői szakma leginkább a megelőzésre, a prevencióra kiképzett - tért ki a jelenre is a megyei tiszti főorvos. Ma Tolna megyében 106 te­lepülésen 107 védőnő dolgozik, mellettük 19 fő iskolákban látja el feladatát. Egy dolgozóra át­lagban 110 család gondozása jut. Harmincnyolcán helyben, olyan településeken végzik a méhnyakrák korai felismerését szolgáló vizsgálatokat, ahonnan | gondot okoz a nőgyógyászhoz ^ való eljutás - tudtuk meg a tisz- | tifőorvostól. A szolgálat Tolna c megyében egy megyei és négy § járási vezető védőnővel rendel­kezik. Amint arról dr. Németh Lídia beszélt: a védőnők nap­jainkban a tanító-oktató célú munkát is végeznek, azért, hogy minden körülményt elhárítsa­nak, amely a gyermek fejlődését befolyásolhatja. Az eseményen húsz szekszár­di védőnőnek adott át elisme­rést Szekszárd polgármestere, de Kölesd, Magyarkeszi, Du- naföldvár, Bölcske, Döbrököz és Tamási települések is köszö­netét nyilvánítottak egy-egy egészségügyi dolgozónak, Paks részéről pedig ketten részesül­tek kitüntetésben.-gyimóthy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom