Szekszárdi Vasárnap, 2015 (25. évfolyam, 1-44. szám)

2015-05-10 / 17. szám

6 ^ SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2015. május 10. A sertéságazat jelenét és jö­vőjét meghatározó, előzetes sajtótájékoztatóval egybekö­tött szakmai konferenciát tar­tottak Szekszárdon, a Babits Kulturális Központban ápri­lis 29-én. Az eseményeken Horváth István sertéságaza­tért felelős miniszteri biztos, illetve dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is tiszteletét tette. A sajtótájékoztatón az ágazat miniszteri biztosa, kormány- párti országgyűlési képviselő hangsúlyozta: a sertéshús áfá­ja a kormány intézkedésének nyomán hamarosan 27-ről Í2 5%-ra csökken, mellyel ked- | vezőbb helyzetbe hozhatják a | jószágtartókat. Horváth István ö azt is kiemelte: a konferenciá- £ ra komoly az érdeklődés, arra több mint félezren regisztráltak az ország minden pontjáról. A fokozott érdeklődés hátteré­ben az is állhat, hogy a sertés­program 2012-es meghirdetése után több olyan intézkedés, illetve döntés született, amely a magyar mezőgazdaság, a ma­gyar vidék fejlődését, felfutását eredményezheti, s amelyekre az emberek láthatóan nyitottak - szögezte le. A konferencia a sertésstra­tégia eddigi eredményeiről és jövőbeli intézkedéseiről szólt. Fazekas Sándor miniszter az eseményen hangsúlyozni kí­vánta: a 2016 januárjától 5%-ra csökkenő sertéshús-áfa illesz­kedik azon kormányzati szán­dékba, hogy minél kedvezőbb helyzetbe kerüljenek a vásárlók és a jószágtartók. Az intézke­dés egyúttal abba a lépcsőzetes áfacsökkentésbe is sorolandó, amely a gabona fordított áfá­jának bevezetésével kezdődött, majd a középsertés, illetve a ha­sított félsertés, a szarvasmarha és a juh ár általános forgalmi adójának 5%-ra csökkentésé­vel folytatódott. A tárcavezető kiemelte: a lépéssel a kormány célja az ágazat fehérítése és a termelők versenyképességének javítása is, mellyel munkahelyek maradhatnak meg, illetve jöhet­nek létre. A miniszter arról is szólt, hogy a sertéságazat más­fél éve növekedési pályán áll, hiszen míg 2012-ben 3 millió alatt állt a sertéslétszám, mára 3,2 millióra nőtt. A konferencián a magyar ser­téshús mint minőségi kategória népszerűsítése is téma volt. Eh­hez - mint elhangzott - a meg­felelő szakmai háttér is nélkülöz­hetetlen. Csakúgy, mint annak megoldása, hogy az orosz em­bargó miatt nagy mennyiségű áru keresi helyét a piacon, és ezzel a kihívással a hazai sertés­tartóknak, feldolgozóknak meg kell birkózniuk - tért ki a hirte­len jött problémára Fazekas. Újságírói kérdésre válaszolva - hogy miért nem a baromfihúst preferálja a kormány a sertéshús áfájának csökkentése helyett - Fazekas Sándor rávilágított: a baromfihús lényegesen olcsóbb a sertésnél, amely termék áfájá­nak csökkentése mind a terme­lők, mind a vásárlók számára átgondolt stratégia volt. Az in­tézkedéssel nyert adóbevételt 23-25 milliárdra becsülik: ez a pénz a vásárlónál marad, segít­ve a jövő évtől a háztartásokat, amelyekben a sertéshús fogyasz­tása - a személyi jövedelemadó csökkentésével együtt is - emel­kedhet majd. Horváth István közölte: ha­marosan bevezetik az egyedi kocanyilvántartást, mellyel át­láthatóbbá, mérhetőbbé válik az ágazat teljesítménye, míg egy újonnan létrehozott szakmai szervezettel annak tevékenysé­gét is segítik. Felhívta a figyel­met arra is: amióta 2013-tól a sertésügyeket felügyeli, számos pozitív eredményt sikerült elér­ni az ágazat tekintetében. Úgy látja, a sertéshús élettani hatá­sára vonatkozóan mestersége­sen alakítottak ki egyfajta rossz hiedelmet, mely szerint magas a koleszterintartalma. Ennek is „köszönhetően” mára fogyasz­tása a felére esett vissza - mi­közben a koleszterinproblémák, a társadalom rákterheltsége nem csökkent - tette hozzá. Jelenleg fejenként évi 23-25 kg-ra teszik hazánkban e hús­féle fogyasztási adatait, amely jelentősen elmarad az európai uniós átlagtól: ott ugyanez 43- 45 kilogramm/fő/évre rúg. Horváth István hangsúlyoz­ta azt is, hogy a jó minőségű sertéshús érdekében lényeges, hogy a jószágok egészséges, tápláló magyar gabonával és GMO-mentes takarmányozás­sal legyenek ellátva. A baromfi­húshoz ezután is olcsón hoz­zájuthat bárki, míg a sertéshús áfájának csökkentésével esélyt ad a kormány arra, hogy a ser­tésállomány újra növekedhes­sen, visszaszorítva a sertéshús forgalmazásában a feketegazda­ság által okozott károkat - tette hozzá Horváth István. Gyimóthy L. „A sertésstratégia eredményei, jövőbeni intézkedések” címmel a Ba­bits Kulturális Központban zajlott tanácskozáson dr. Fazekas Sándor köszöntötte a megjelenteket, majd Horváth István miniszteri biztos értekezett a stratégia eredményeiről, intézkedéseiről. Az összejöve­telen Angyal László, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) igazgatója a tenyészkoca állatjóléti támogatásáról beszélt, Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár pedig az állattenyésztést támogató európai uniós forrásokról szólt. Dr. Né­meth Antal, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Termékta­nács elnöke a Kiváló Minőségű Sertéshús védjegyéről beszélt, illetve az ahhoz való csatlakozás lehetőségét firtatta. A rendezvényen Pókos Gergely, a Bonafarm Csoport vezérigazgató-helyettese is felszólalt, aki egy működő rendszer bemutatásán keresztül arról osztotta meg gondolatait, miért jó a sertésintegráció a termelők számára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom